Most már Tokajtól Nyíregyházáig tekerhetünk

A két város között eddig hiányzó, 21,5 kilométer hosszú szakasz is kiépült, így már könnyedén eljuthatunk kerékpárral a szabolcsi megyeszékhelytől a borvárosba.

Szerző:
turizmusonline.hu
Fotó:
MTI / Balázs Attila
2017. szeptember 1.

A két város között eddig hiányzó, 21,5 kilométer hosszú szakasz is kiépült, így már könnyedén eljuthatunk kerékpárral a szabolcsi megyeszékhelytől a borvárosba.

A most megépült szakasszal együtt 30 kilométer egybefüggő kerékpárút húzódik Nyíregyháza és Tokaj között. A kerékpárút Rakamazt, Tiszanagyfalut, Nyírteleket és Nyíregyházát érinti, és a 38-as főút mellett vezet Tokajba. A fejlesztéskor több szakaszon felújították a kerékpározásra alkalmas hidakat, védőkorlátokat építettek és biztosították a vasúti átjárókban a kerékpáros átvezetéseket. Mindez több mint nettó 2,6 milliárd forintból valósult meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. jóvoltából, belföldi forrásokból - írja a turizmusonline.hu.

 


A jövőben hosszabbítást is terveznek: Nyíregyházától kiindulva Tokajon keresztül Tiszabecsig vezetne a bicikliút, amely innen Nyírbátort és Máriapócsot érintve térne vissza a nyírségi nagyvárosba.


2018-ban még több kerékpáros fejlesztést szeretnének megvalósítani. Megépítenék a Budapestet a Balatonnal, Rajkát a Duna mentén a fővárossal összekötő kerékpárutat, de hamarosan elkészülhet a Tisza-tó körüli út befejező szakasza, Poroszló és Tiszafüred között a kerékpáros híd és a bicikliút is.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Újabb hazai kerékpáros útszakaszokat fejlesztenek

Gasztrofitnesz a Fertő tó körül

Biciklipártiak a magyarok

Tókerülés extrákkal

Paloznakon érdemes bringára pattanni

Cikkajánló