MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.10.31. 12:45,   Szöveg: Gombos Kálmán,   Fotó: Gombos Kálmán

Most sem okozott csalódást a Piros 85

Piros sáv jelzés 87,6 kilométeren keresztül. Csakis az, és persze sok minden más: hegyek-völgyek a Pilisben, a Visegrádi- és Budai-hegységben. Őszi színek és illatok, nyüzsgés és vidám társaságok, komoly kihívások, változatos időjárás és hosszú sötétben megtett szakasz – végül pedig a teljesítés nagyszerű élménye. 

Harmadik alkalommal álltunk rajthoz öcsémmel Csillaghegyen. Az előző két évi rendezés meggyőzően bebiztosította a túra helyét idénre is a túranaptárunkban. Így hát már júliusban előneveztünk, ami hasznos dolog tud lenni: a lista jó pár hete be is telt. A megszokott logisztikával, már-már rutinból készültünk: szállás a célban, Budaörsön, és taxizás a rajtba. Ahol már szépen gyűlik a tömeg; sokan választjuk a legkorábbi, hatos rajtot. Ismerősök itt is, ott is: remek a hangulat, sőt, talán felfokozott is.

 

Utolsó szerelvény-igazásítások, rajtcsomag: aztán 6 óra, indulás, első dugókázás. Papír itiner és pecsétgyűjtés idén sincs, ez a kényelmes és gyors megoldás váltja ki a hosszú távosoknak. Meg persze a futóknak, akik majd csak két és fél óra múlva rajtolnak innen. Lámpát kapcsolunk, és – rövid aszfaltozás után – emelkedővel kezdünk: erdei, kellemes ösvénnyel, ami csak enyhén nyirkos. Később azonban kis saras szakasz emlékeztet: csapadék volt a napokban, figyelni kell erre is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Eső mára is várható, eszerint is készültünk, de remélhetőleg igaza lesz a meteorológusoknak, és talán tényleg megússzuk pár milliméterrel, a korai délutáni órákban. Hideg nincs, csak friss idő, és a Kevélyekre való felmenet során a lámpa feleslegessé válik. Meg a vastag öltözék is: itt sohasem szoktam fázni, azt az emelkedő megoldja. Hatodszor megyünk itt fel, és mint mindig, most is sok tucat kilométer van még hátra, ezért beosztással, okosan ballagunk. Ébred a táj, szépen kivilágosodott, pár fotót is meg lehet ejteni. Lefelé előbb óvatos sziklás szakasz, majd egyre több kellemes kocogás jöhet. Csobánkánál már a nap is süt! Meleg, békés őszi színekkel kényeztet, és szinte szívjuk magunkba a látványt.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Rövid aszfaltozás után Kriszta és csapata lát el földi javakkal: ez már a Csikóváralja. Néhány aszalt gyümölcs, kis innivaló, és tovább, fel! Megkezdjük a menetelést a Tölgyikrek felé. Itt is sok remek ösvényen járunk, de akad saras, pocsolyás rész is: na, a futók számára nehéz lesz! Irtások, rétek maradnak el mögöttünk, és megjön a sárga sáv is: Tölgyikrek, ellenőrző pont. Utána különösen figyelünk: két éve tévesztettünk kicsit; most nincs gond.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fakitermelés jön, gépek és zaj – ennek nem örülünk. Főleg az újabb saras résznek. De aztán hamar elmarad ez is, és a Sikárosi-rét szélén ballagunk: OKT. Pár száz méter után elköszönünk, a Király-völgy érkezik. Meg a Dömösi Malom-patak, ami aztán – nevéhez méltón – el is kísér bennünket a faluig. Előbb azonban igen sok szépség jut még osztályrészül. Gyönyörű patakvölgy, hullámzó terep, pazar avarszőnyeg és girbegurba ösvények.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Őszintén sajnálom a futókat, akik ebből vajmi kevés jut – a tempójuk miatt. Itt érnek utol ugyanis az elsők, és hamar át is száguld rajtunk az élmezőny. Lenyűgöző. Mi sem ténfergünk, elég jó a tempónk – de amit ők előadnak, az néha elképesztő. Hát, másik világ, érdekes néha megcsodálni ilyen közelről, és szerencsére semmi gondunk nincs is egymással: könnyen el tudunk engedni minden érkezőt. A Szentfa-kápolna aztán hamar itt van, vele a sok-sok kiránduló – tudjuk, hogy ez már Dömös „előszele”. Gyönyörű részek ezek is, de aztán érkezik az aszfalt, a falu – és az ellátópont. A választék hatalmas (még vegán szekció is van!), a kínálás szívélyes, és megejtjük korai ebédünket. Örömmel – mert emlékszem a tavalyi fél tizenkettes tovább indulásra; most ez húsz perccel korábban sikerül. Pedig nem tűztünk ki más célt mára, mint a mai beérkezést: azaz, lehetőleg éjfél előtt. Két éve fél egy lett, tavaly fél tizenkettő, hát, meglátjuk. Sok van még; most konkrétan hosszú-hosszú emelkedés egészen Dobogó-kőig.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Az idő remek, majdhogynem meleg. Erre – és az emelkedőre – való tekintettel pólóra vetkőzök, ami felett csak a vékony kis mellényke van. Bőven elég ez is; majdnem a csúcsig így megyek. A reggeli szél itt alig érezhető: sok völgyoldal, hegyoldal van; védenek bennünket. A fűtést pedig megoldja a folyamatos emelkedés – nincs tehát gond. Nagyon szép szakasz ez, pompás kilátásokkal – amit megkoronáz a Szakó-nyereg lépcsőzése is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Utána (továbbra is a Téry úton) még mindig érdemes balra tekintgetni: a fák közötti kilátás megérdemli. Hegytetők, völgyek – és a távolban kanyargó Duna: lenyűgöző! Így érkezünk a Rezső-kilátóhoz, aztán pedig Dobogókőre, a turistaházhoz.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Innen megkezdjük a gyors ereszkedést. Tényleg elég gyors, mert itt jókat lehet kocogni vagy akár futni is – élünk vele. Pilisszentkereszt szélén szólok először öcsémnek: „megérkezett”. Mármint a várt eső. Apró cseppekben, de szitálgat – majd abba is hagyja. Aztán átvágunk a falun (kis aszfaltozás), és jön majd a második, harmadik… És még a negyedik is csak szitálás lesz, de az még később. Addig leereszkedünk a Magas-hegyi nyeregből, a pilisszántói műútról letérve pedig újabb megállás és frissítés jön.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hagyományaimhoz híven idén is barackkompóttal erősítek, közben pedig a tájban gyönyörködhetek. Ami kitart további szakaszokon is: a Pázsity völgye, a távoli hegyek karéja. Kellemes beszélgetős szakasz – nagyjából a Mészégetőkig.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ott aztán jöhet a turbófokozat: a Cseresznyés-tető és a Fehér-hegy megdolgoztat rendesen, de aztán kiváló kilátások jönnek. Amiből ezúttal nem sokat élvezhetünk, mivelhogy megérkezik az ötödik is. Na, ez már kevésbé szitálgató, sőt, egészen konkrétan: most már szépen esik. Alig tíz perc, vagy talán negyed óra, de az eső eláll, és a Kopár Csárdához már csuklya nélkül érkezek.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Lehet, hogy az eső miatt, de a gulyás most elég langyos. Azért így is jól esik a főtt étel – a pontőrök kedvessége azonban még ennél is jobban. Igénybe vehetjük ugyanis a furgonjukat, ahol megejtjük a zoknicserét – nem kell a vizes fűbe vagy padokra leülni: köszönjük! Aztán egy remek vörösbor a csárdában, és átvágunk a forgalmas úton: jöhet a Kakukk-hegy. Na, ez is összement tavaly (és főleg tavalyelőtt) óta: igen hamar fent és lent is vagyunk, hajrá, tovább! Még mindig kellemes világosban jutunk át Pilisszántón, majd átvágunk a Villa Negra és a pálya között, és mellőzzük a Jági-tavacskát. Az Antónia-ároknál újabb, aszalt szilvát tolok Milka-csokival, és kólát iszok rá.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Nem, nincs lelkiismeret-furdalásom. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kalóriák húsz percen belül szénné égnek. A Hosszú-árok lesz olyan kedves, és megoldja ezt a problémát. Fáznom sem kell, ez egy megbízható hely. Aztán – gyöngyöző homlokomat megtörölve – a Nagy-szénás tetején találom magam. Az utolsó méterek különösen „kényeztetők” voltak: alaposan kijárt, meredek, saras szakasz. Szusszanás, csippantás – és a tető majd csak az után jön, de aztán ezt is meghódítjuk, ereszkedhetünk. Meg is tesszük, mert odafönt a huzat módfelett barátságtalan és kevéssé vendégmarasztaló. Feltűnnek odalent Nagykovácsi fényei, és szokatlanul gyorsan közéjük is ereszkedünk. Plébánia, meleg – és „terüljasztalkák”. Hamarosan felfelé kell vinni mindezt, ésszel kell lenni (és enni) tehát. Kipipáljuk a Vörös-pocsolyás-hátat és a Julianna-majori ellenőrző pontot is: itt is remek a hangulat.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Jöhet Adyliget sarka, majd a Fekete-fej (az elmaradhatatlan retró diszkóval). Komoly emelkedő és komoly ereszkedés. Aztán a Hárs-hegyi körút: szintén komoly emelkedő és komoly ereszkedés. Mindkettő sziklás-köves, útkeresős, szuszogtatós. Szépjuhászné, mély gödör, a kisvasúttal – és nagy heggyel. Jöhet az Erzsébet-kilátó, a János-hegyen. Már jó ideje gyönyörködhettünk kivilágított, impozáns látványában – hát most megkapjuk, afféle bónuszként. Megdolgoztat, persze, de itt is előjön az „összement tavaly óta”-érzés, hiába a hosszú felfelé menet.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hosszú beszélgetős ereszkedés, kellemes utak, majd a Virág-völgy, és hamarosan jobbról Budakeszi. És a kivilágított templomtorony: ez már Makkosmária, úgy is, mint utolsó ellenőrző pont, utolsó csippantás. Aztán a Végvári-szikla, majd kereszteződés, pontőrökkel, de a dugóka itt nem kell. Hosszú, monoton emelkedő, derékszögű kanyarok, de aztán csak-csak vége szakad ennek is. Ereszkedés, amiben kevés a köszönet: a mély vályúban való haladás most is nehézkes, botladozós, figyelmet igénylő. Kövek, sziklák, Piktortégla-üregek. Szigorú szakasz, de tudjuk, hogy mindjárt véget ér. És igen, itt az aszfalt, megkönnyebbülünk, sőt szeretjük (ami igen ritka), és meghúzzuk a lépteket. Budaörs! Ereszkedés, gyors tempó, igen hamar itt a fő utca, ahol a piros sáv vége van. És kicsit később a menetünknek is: felbukkan az iskola, és még egy utolsó emelkedő: fellépcsőzés az első emeleti tornaterembe. Taps, kereplő, fényképezés és gratuláció. Nézzük, mire jutottunk! Egy 18 és fél, majd 17 és fél órás teljesítés után ezúttal 17:12-nél állt meg az óra. Hát ez szuper! Éjfél majd csak háromnegyed óra múlva, tehát igen-igen elégedettek vagyunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Bőséges ellátás még itt is: Máté gratulációja és az évenként más színű jelvény mellé oklevél, és (természetesen) piros Tibi csoki jut, de kapunk dobozos sört, nápolyit is. Lent a földszinten pedig remek forró, roppanós virslit, szintén forró teával: igen jól esik mindkettő. Talán még ennél is jobban Kata segítsége odafönt, a masszázságyon: lenyújtása után egészen emberi léptekkel (majdhogynem frissen) távozhatunk szállásunkra: köszönjük! Megdolgoztatott a túra, nem is kicsit – de elégedetten távozhatunk. Nagyon szép környezetben, remek társaságban lehettünk, kiváló ellátás és rendezés mellett. Az idő is kegyes volt hozzánk, és úgy érzem, tisztesen helyt álltunk egy igen erős mezőnyben. Bízom benne, hogy „jövőre, veletek, újra ugyanitt”!

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kapcsolódó cikkeink:

Teljesítménytúra a piroson

Aranyló falevéltenger a Jenő-kunyhónál

Dobogókő Szent Bernát körútján

Túra a Nagy-szénásra 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. január
H K Sze Cs P Szo V
01020304050607
08091011121314
151617
18
192021
22232425262728
293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. december
Tóth László:
Téli rajz
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...