MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2012.08.15. 07:04

MSZÉSZ-ÁLLÁSFOGLALÁS A SZÉP KÁRTYA SZABÁLYOZÁSSAL KAPCSOLATBAN

Az elmúlt napokban a sajtóban több kritikus vélemény jelent meg a SZÉP kártya elfogadásának szabályozásáról, annak feltételeiről. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ezzel kapcsolatban az alábbiakban foglalja össze szakmai álláspontját.

„Az elmúlt években a hazai turizmus fejlődésében, a szállodák vendégösszetételének, forgalmának alakulásában meghatározó szerepe volt az Üdülési Csekk bevezetésének és elterjedésének. Annak volt köszönhető, hogy míg a 2000-es évek elején a magyarországi hotelek vendégéjszakáinak kb. 30%-a, néhány évvel később már közel 50%-a magyar vendégekhez volt kapcsolható. Egyes vidéki szállodákban – a Balaton mellett, Sopronban, Hajdúszoboszlón, stb. – a hazai vendégéjszakák száma elérte a 70-80%-ot is. Az Üdülési Csekk jelentőségét mutatta, hogy az azokból 2008-2010 között évente felhasznált kb. 45-50 milliárd forint értékű csekknek kb. 50%-át kereskedelmi szálláshelyeken váltották be.


Az Üdülési Csekket felváltó SZÉP kártya bevezetését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azért támogatta a kezdetektől fogva, mert elődjéhez hasonlóan a szállodák iránti belföldi kereslet ösztönzésére alkalmasnak tartja, de emellett annál korszerűbb, a szolgáltatók részére kedvezőbb, mivel alacsonyabb jutalék fizetésével jár.


Az MSZÉSZ ismeretei szerint a SZÉP kártya bevezetésével járó – döntően technikai jellegű – problémák megszűntek, illetve lényegesen csökkentek. A SZÉP kártyát kibocsátó bankok alkalmassá tették termináljaikat egymás kártyáinak elfogadására, így nem szükséges egy-egy szolgáltatónál – legyen szó szállodáról, étteremről, panzióról, stb. – három terminált elhelyezni. Az viszont elengedhetetlen, hogy a SZÉP kártyát elfogadni kívánó vállalkozások mind a három bankkal szerződjenek. A SZÉP kártya népszerűségének növekedésében az is szerepet játszik, hogy annak kezelését, használatát a kártyatulajdonosok, s maguk a szolgáltatók, azok munkatársai is egyre jobban elsajátítják.


Összességében az MSZÉSZ állásfoglalása szerint a SZÉP kártya céljának megfelelően alkalmas a belföldi turizmus ösztönzésére. Erre utalnak úgy az MSZÉSZ felmérésének, mint a KSH adatai, melyek szerint a SZÉP kártya forgalma a szállodákban, kereskedelmi szálláshelyeken dinamikusan növekszik, s arra lehet számítani, hogy a nyaralási szezonban, majd a későbbi hónapokban meghaladja az Üdülési Csekk korábbi forgalmát.


AZ MSZÉSZ a SZÉP kártya szabályozásával, forgalmával kapcsolatban még a következőkre hívja fel a figyelmet:


A turizmus fejlődése szempontjából meghatározó szerepe van a magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó szállodai infrastruktúrának, ami komoly tőkebefektetést igényel. Az elmúlt években a magyar szállodai kapacitás jelentős változáson ment keresztül. Nagy mértékben bővült a szállodai szobák száma, s elsősorban az igényesebb szolgáltatásokat nyújtó 4*-os, és wellness típusú szállodák kínálata lett nagyobb. Ez utóbbiak főleg vidéken – ahol a vendégek zöme magyar - létesültek nagy számban. A pénzügyi, gazdasági válság következtében miközben nőtt a szállodai kapacitás, a külföldi és belföldi kereslet egyaránt csökkent, s emiatt a szállodák bevételei messze elmaradtak a kívánatostól. Ezt mutatják a KSH adatai, amelyek szerint a magyarországi szállodák 2011 évi 124,2 milliárd forint összes szobaárbevétele ugyan 10,2%-kal magasabb volt a 2010 évinél, de gyakorlatilag az öt évvel korábbi, 2007 évi 120,7 milliárd forintnak felelt meg. Tehát 2007-2011 között míg a bevételek azonos szinten maradtak, a szállodai kapacitás kb. 14,6%-kal bővült, az infláció meghaladta a 30%-ot. Emiatt a szállodák nyeresége gyakorlatilag eltűnt. Egyebek mellett ez az oka annak, hogy az elmúlt 2-3 évben számos szálloda került pénzügyileg nehéz helyzetbe, különféle statisztikák szerint a szállásadás ágazatnál különösen magas a felszámolási, csődeljárások száma.


Az MSZÉSZ álláspontja szerint a SZÉP kártya hathatós segítséget nyújthat a belföldi kereslet élénkítésében és ezzel a kereskedelmi szálláshelyek fenntartható működésének visszaállításában, az ágazati befektetések kockázatainak csökkentésében. Ugyanakkor fontosnak tartja a Szövetség az elfogadóhelyek tekintetében az eredeti cél – pihenés, rekreáció – primátusának biztosítását, valamint a SZÉP kártya további népszerűsítését - mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók körében.

 

forrás: turizmus.com






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...