„Muzsikál az erdő” idei pályázatai

A Muzsikál az Erdő Alapítvány hagyományaihoz híven a 2015-ös évben is alkotói pályázatokat hirdet. A képzőművészeti és a fotópályázat mellett a tavaly nagy érdeklődésnek örvendő irodalmi pályázat is indul, valamint gyermekrajzpályázatra is jelentkezhetnek az érdeklődők.

Szerző:
sajtóanyag
Fotó:
Muzsikál az Erdő Alapítvány
2015. április 14.

A Muzsikál az Erdő Alapítvány hagyományaihoz híven a 2015-ös évben is alkotói pályázatokat hirdet. A képzőművészeti és a fotópályázat mellett a tavaly nagy érdeklődésnek örvendő irodalmi pályázat is indul, valamint gyermekrajzpályázatra is jelentkezhetnek az érdeklődők.

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2015-ben a 12. évadára készül az ország 4 térségében. A „Muzsikál az erdő- Mátrai Művészeti Napok 9 napos programfolyamát június 27-e és július 5-e között rendezik meg. A szervezők hűek maradnak hagyományos szervezési elveikhez: a család valamennyi tagja talál majd számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget a programsorozaton.

 

A Képzőművészeti Pályázatra várják magy arországi és határon túli magyar művészek (festőművészek, grafikusok, szobrászok, iparművészek, keramikusok, sőt divattervezők) pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével. A legjobb alkotásokból összeállított kiállítást a bátonyterenyei rendezvényhelyszínen, a „Muzsikál az erdő” - Mátrai Művészeti Napok nyitónapján, a Gyürky-Solymossy-kastélyban tekinthetik meg. A pályázatot szakmai zsűri bírálja el, a zsűri elnöke Józsa Judit, a Magyar Kultúra lovagja, művészettörténész, kerámiaszobrász.

 

 

Ismét „Muzsikál az erdő” a Mátrában

 

Ez évben harmadszor írt ki Fotópályázatot a Muzsikál az Erdő Alapítvány. A rendezvénysorozat szellemiségével, a fenntartható fejlődéssel, az egészséges életmóddal, a tiszta, zöld környezet iránt érzett felelősségvállalás eszméjével összeegyeztethető témákban bárki, bárhol készült digitális alkotását beküldheti. A zsűri elnöke Haris László fotóművész, MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja. A Fotópályázat anyagának kiállítását, az eredmények kihirdetését a „Muzsikál az erdő” - Mátrai Művészeti Napok rendezvényén tekintheti meg a közönség. A kiállítás anyaga látható lesz az ország más régióiban szervezett programok keretében is.

 

Az „Muzsikál az erdőIrodalmi Pályázatára a kiírók olyan irodalmi alkotásokat várunk, amelyekben megjelenik az erdő és a zene kapcsolata. Az irodalmi alkotások műneme és műfaja szabadon választható. Újdonság, hogy gyermek és felnőtt életkori kategóriában is lehet pályázni. A zsűri elnöke, s egyben a pályázat védnöke Jókai Anna, Kossuth-nagydíjas írónő, a Nemzet Művésze. Az Irodalmi Pályázat eredményhirdetése a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat zárónapján Gyöngyössolymos - Szalajka réten történik.

 

A szervezők idén első ízben hirdetnek Gyermekrajzpályázatot, melynek témája: „Az erdő hangjai”. A beadandó alkotások technikája szabadon választott. A rajzpályázat zsűrijének elnöke Telegdi Ágnes írónő.

Ne habozzatok, jelentkezzetek, és vegyetek részt minél többen a pályázatokon! A megjelent és a hamarosan megjelenő pályázati kiírások részleteit keressétek a www.muzsikalazerdo.hu-n és a Pályázatfigyelő portálon.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nógrádikum díjban részesült a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat

Ágasvári muzsika

Földöntúli élmények

Cikkajánló