Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2017. május 12.

Négy könnyű túra gyerekkel Budapest közelében

Beköszöntött a tavasz, megindult a zsongás, és én is pörögtem ezerrel, hogy beindulhat nekünk is a túraszezon. A Kéken viszonylag keveset jártunk, de hét közben voltam párszor túrázni Budapest környékén, amikor Gábor munkában, Nimródka bölcsiben volt. Barnussal is szuper dolog az erdőt járni!

 

Így tehát a következőkben nem a tőlem megszokott, kék kalandokat taglalom, hanem Budapestről könnyen megközelíthető helyeket veszek sorra, amelyek egyike sem nehéz terep, tehát kevésbé „gyakorlott” túrázóknak is könnyedén elérhető, teljesíthető.


Paprikás-patak völgye, Solymár
 

Egyik kedvenc helyem kirándulóhelyem. Autóval és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető a fővárosból, sík terep, mégis minden van itt kis helyre összezsúfolva, ami az embert feltöltheti kint a szabadban: erdő, patak, vízesés, sziklák, várdomb és vár - benne kisebb kilátótoronnyal. Szóval optimális akár egy vasárnap délutáni, ebéd utáni kiruccanásra is. A terep olyan, hogy egy nagyobb kerekű babakocsival is könnyűszerrel bejárhatjuk, nem muszáj hordozni hozzá.

 


 

A kirándulás apropója pedig egy rövidebb fotózás is volt, mert egyik túratársanyuka barátnőm megkért, lőjek róla pár képet készülő új közösségi oldalához. Így nem megszokott módon, sminkben, csizmában, csini ruhában vágott neki az erdőnek. Mivel tudtam, a terep kifejezetten könnyű, én is utcai cipőt választottam, és mindketten babakocsit tolva sétáltunk az erdőben. Az első meleg, tavaszi napok egyike volt még március végén, rügyező fákkal, nyíló vadvirágokkal, kellemes, meleg napsugarakkal. Lehetett ám töltődni boldogsághormonnal rendesen!
 

 

Hamar elértük az első hidat, mely a patak felett ível át. Itt meg is álltunk pár kép erejéig, és Andi vette észre, hogy a híd alatt egy cica pihen pont ott, ahol én letelepedtem a fényképezőgépemmel.
 

  

 

Megálltunk a vízesésnél is, ami számomra megunhatatlan kedvenc. A gyerekek jól megvoltak a babakocsiban, de Barnus egy idő után elunta magát, így a hátamra vettem, onnan sokkal jobban lát. Elsétáltunk a rétig, ahonnan már a vár sincsen messze, de onnan most nem mentünk tovább, mert Andinak indulnia kellett nagylányáért az oviba. Barnus álmos lett, visszatettem a babakocsiba, és mély álomba merült. Így én a két babakocsiban alvó picúrral letelepedtem egy tisztáson, amíg Andi vissza nem tért Eszterrel.
 

 

 

Andiról és a két gyermekéről készítettem még pár képet az erdőben, aztán visszasétáltunk az autóhoz, és véget ért a rövid, ám annál inkább energiával feltöltő erdei kiruccanás. A közel 4 kilométeres könnyű túrán szinte semmi szintemelkedés nem volt.

 


 

Dera-szurdok, Pilis
 

Március legvégén ismét kísérletet tettünk arra, hogy bejárhassuk a Dera-szurdokot. Igaz, most Gábor és Nimródka nem volt velem, mert hétköznapra esett a kiruccanás, de egy volt kolléganőm szintén a második kisfiával boldogan velünk tartott. Délelőtt találkoztunk a szurdok elejénél található parkolóban, hogy bejárjuk az 5-6 kilométeres, nem túl hosszú, nem túl szintes, de annál szebb szurdokvölgyet.

 

 

  


Barnus kialudta magát odafelé az autóban, így ő inkább nézelődéssel töltötte a túrát. A kis túratárs, Máté pedig vígan aludt Betti hátán. A természet itt még kicsit le volt maradva a budapesti viszonyokhoz képest, épp még nem zöldellt a táj március legutolsó napján. Az idő kellemes volt, a szurdokvölgyben pedig gyönyörűen csobogott a patak. Ezt a völgyet láttam már nyáron, zöldellő levelek között, kiszáradt patakkal, télen, hóban-jégben befagyott patakkal, és most, kicsit kopasz tájban, bővizű patakkal. Minden arca nagyon szép és szerethető volt ennek a természeti csodának.
 

 

Így hát bejártuk a parkolótól Pilisszentkeresztig és vissza. Annak ellenére, hogy hétköznap volt, találkoztunk népes csoporttal, kutyát sétáltatóval, és másik két hordozós anyukával. Nagyon jó volt látni, hogy nem kihalt az erdő.

 



Tündér-szikla, Budai hegység
 

A következő rövid kirándulásra gyönyörűséges zöldbe borult a természet, pedig csak pár hét telt el. Szintén Bettivel és Mátéval vágtunk neki az erdei ösvényeknek, a kiindulópont pedig Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, a Normafa volt.

 


 

 

Célunk az volt, hogy a Tündér-sziklát lássuk. Így gyorsan elhagytuk a széles, kiépített utat, ami a Normafa parkolót köti össze a János-hegyi Erzsébet-kilátóval, és meredeken ereszkedni kezdtünk a zöld jelzésen. Vígan beszélgettünk, a gyerekek nem aludtak. Hamar leértünk a sziklához, amit először alulról, majd visszafordulva és kicsit felkapaszkodva, felülről néztünk meg. Innen egy jelzés nélküli úton indultunk el felfelé, a kőfejtő felett kapaszkodva. Jó kis kaptató volt, szépen megizzadtunk. A libegő mellett lyukadtunk ki a civilizáltabb részre. Felmentünk még a János-hegyi kilátóba, gyönyörködtünk a tájban madártávlatból is.
 

 

Szerettünk volna meginni egy jó kis kávét, de akárhogy sétáltuk körbe a kilátót, nem volt nyitva a kávézó. Így visszamentünk a Libegőhöz, és az ottani büfében tankoltunk fel, amit a szemközti játszótéren letelepedve fogyasztottunk el. Szeretem, amikor túrázás közben kicsit le lehet ülni pihenni, ezt szép, gyerekbarát környezetben lehet tenni, és ha még kávé is társul hozzá, az már álmaim netovábbja.
 

 

Etetés-peluscsere után visszapakoltuk a gyerkőcöket a hátunkra, és a kiépített túraösvényen visszasétáltunk a Normafához, közben mindkét gyermek édesen aludt. A remek túranapot egy-egy lángossal és menzateával fejeztük be, ami szintén nagyon jól esett. A túra hossza kb. 6-7 kilométer, közel 250 méter szinttel.

 


 

Árpád-kilátó, Budai-hegység
 

Már régóta egyeztettem egy anyukával, aki a blogomat olvasva akadt rám, és írt, hogy szívesen túrázna valamikor velünk. Pár hét után sikerült végre összehozni a túrázást, így délelőtt találkoztunk a Fenyőgyöngyénél, és az Árpád-kilátóhoz terveztünk felmenni. Bennem némi nosztalgiát is keltett ez a túra, hiszen babával, hét közben ez volt az első túrám kb. 2 évvel ezelőtt, és ekkor indultam el a lejtőn, hogy túrafüggő legyek.
 

 

 

Andival és Julival, meg persze természetesen Barnussal a hátamon vágtunk neki a dombnak, hogy felkapaszkodjunk a kilátóhoz, közben pedig jót beszélgettünk. Hamar fent is voltunk, ugyan kaptatós ez a rész, de elég rövid, fent pedig csodálatos kilátás tárul a szemünk elé. Körülnéztünk, aztán indultunk is tovább, mert a babák álmosak voltak. Juli hamar elaludt, de Barnusnak valami nem klappolt. A zöld kör jelzésen haladtunk, hamarosan elértünk egy padot, így én lepakoltam, Barnus kapott enni, aztán jött vissza a hátamra. Nemsokára elértük az erdei játszóteret, és Juli is felébredt, így lepakoltunk egy hosszabb „legeltetésre”. Barnus vígan nyújtózkodott-hengergődzött a pokrócon, majd az egyik fajátékon, míg Juli hintázott édesanyjával, megmászta a mászókákat, evett-ivott. Én is leheveredtem egy kicsit. Jó volt, hogy nem kellett rohanni, nem volt hosszú a táv, nem hajtott a tatár, így szép kényelmesen hagyhattuk a gyerekeket játszani.

 


 

Innen vissza a kilátóhoz már a kéken mentünk, így az Oroszlán-sziklát is megnéztük útközben. A kilátónál több biciklissel is találkoztunk, egyiküket megkértük, készítsen rólunk egy közös képet. A kép erejéig Barnus is kinyitotta a szemét, de aztán visszaaludt, míg visszaértünk a Fenyőgyöngyéhez, hogy ott aztán megint felébredjen.
 

 

Mivel mindkét gyermek jókedvű, kipihent volt, megkockáztattuk, hogy beülünk egy egyszerű ebédre a Fenyőgyöngyébe, így a túrát ott zártuk, magunkhoz vettük azokat a kalóriákat, amiket az erdei séta alatt elégettünk - és jól is tettük, így már nem korgó gyomorral indultunk haza. A túra 6-7 kilométeres hosszával és 230 méter szintjével könnyen teljesíthető gyerkőcökkel is.

 

 

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit
 

OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve

OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve

2024.03.21.

Március 15. mindig tálcán kínálja magát arra, hogy túrázzunk egy jót. Hiszen szabadnap, a gyerekeknek is és nekünk is, végre kopogtat a tavasz, megjelennek az erdőben a jó idő első hírnökei, és még a nap is egyre melegebben süt. Régen jártunk a kéken, pláne családostul. És még a medvehagyma is kibújt a föld alól, így azon törpöltem, hova kellene menni, ami kék is és medvehagyma is van. A Bakonynak a hagymás-erdős részét már a korábbi években bejártuk az önjáró gyerekekkel is, így magától értetődött a Gerecse.

→ Tovább
Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben

Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben

2023.11.29.

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy megkeresett az ultrafutó, filmrendező és podcaster Simonyi Balázs, hogy a készülő Kékkör filmsorozatához szívesen forgatna velünk. Természetesen boldogan elfogadtuk a felkérést, már „csak” azt kellett egyeztetni, mikor és hol kerül sor a közös túránkra.

→ Tovább
Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész

Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész

2023.10.22.

A férjem régóta szeretett volna eljutni Székelyföldre, így egy családi nyaralás keretében idén augusztusban erre végre sort kerítettünk. A szokásos túrázós programok mellett most kicsit több idő jutott a városnézésre is.

→ Tovább