Négyszáz millióból fejlesztik a kerékpáros turizmust Dél-Baranyában

Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek támogatási szerződését Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Sitányi László, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője csütörtökön, Pécsett írta alá.

Szerző:
MTI.hu
Fotó:
Martin Terber
Tejvan Pettinger
2014. március 12.

Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek támogatási szerződését Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Sitányi László, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője csütörtökön, Pécsett írta alá.

Az október végéig tartó beruházás kerékpárút építését, nyomvonal kijelölését, kerékpárkölcsönzők és információs pontok telepítését, valamint pihenőhelyek létesítését foglalja magában.
Riegl Gábor megbízott Baranya megyei főépítész az aláírással egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, hogy Magyarország egyik legszegényebb térsége, az Ormánság felzárkóztatását célzó Ős-Dráva program keretében megvalósuló fejlesztés részeként több mint 2,5 kilométer kerékpárutat építenek Drávaszabolcson, illetve kijelölik az Ormánság főbb településeit összekötő Ős-Dráva kerékpárút 125 kilométer hosszú nyomvonalát.
Hozzátette: az október végéig tartó és száz százalékban pályázati támogatásból megvalósuló projekt fontos eleme kerékpárkölcsönzők és a információs pontok telepítése Vajszlón, Kémesen, Vejtiben, Sellyén és Harkányban, továbbá tizenkét pihenőhely építése az Ős-Dráva kerékpárúthoz kapcsolódóan.
A főépítész hangsúlyozta, hogy az innovatív kerékpáros szolgáltatások révén a fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy biciklivel az idősek, vagy a kevésbé aktívak is megismerhessék a térséget.

 


Tiffán Zsolt arról szólt, hogy a beruházás segíteni fogja a térségben élőket, hogy kerékpárral is biztonságosan eljuthassanak munkahelyeikre, a turistáknak pedig lehetőséget nyújt az Ormánság érintetlen természeti értékeinek megcsodálására.

Az Ős-Dráva program összehangolásáért felelős kormánybiztosaként is dolgozó fideszes politikus hozzátette: a projekt kapcsolódik a Villány-Siklós-Harkány kerékpárúthoz, és mivel összeköti az Ormánságot a turizmus szempontjából fejlettebb területekkel, hozzájárul a komplex turisztikai attrakciók létrehozásához is.

Úgy vélte, hogy a kerékpárút-hálózat bővítése újabb beruházásokat generálhat a ma még fejletlen ormánsági turisztikai szolgáltató szektorban, elősegítve a látogatók tartózkodási idejének meghosszabbítását.

 


 

Tiffán Zsolt kitért rá: jól halad a szintén az Ős-Dráva programhoz kapcsolódó látogató központ építése Szaporcán, s a közelmúltban kötött megállapodásnak köszönhetően megkezdődhet nyolc védett ormánsági templom rekonstrukciója is. Szavai szerint mindez tovább növeli a turisztikai kínálatot a térségben.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nagyszabású kerékpáros úthálózat-fejlesztés kezdődött hazánkban
Jövő nyáron nyit a bemutatóhely az Ormánságban

 

 




 

Cikkajánló