Négyszeres földkerülő, mesebeli kéktúrafutó

Már az is tekintélyt parancsoló teljesítmény, ha valaki egyszer nekivág az Országos Kékkör több mint 2500 kilométeres távjának lefutásához. Szarvas Mátyás ultraterepfutó ezt már kétszer is megtette. Most készül a harmadik kísérletére, nem kisebb céllal, mint hogy az eddigi 43 napos idejéből lefaragjon, és 39 nap alatt fussa végig hazánk egyik legszebb túraútvonalát. Amikor nem a Kéken fut, szupermaratonokat teljesít, illetve 4000 méteres csúcsokat mászik meg. Nem mindennapi teljesítményeiről, céljairól beszélgettünk vele.

Szerző:
Szatmári Zoltán
Fotó:
Szarvas Mátyás
2015. december 6.

Már az is tekintélyt parancsoló teljesítmény, ha valaki egyszer nekivág az Országos Kékkör több mint 2500 kilométeres távjának lefutásához. Szarvas Mátyás ultraterepfutó ezt már kétszer is megtette. Most készül a harmadik kísérletére, nem kisebb céllal, mint hogy az eddigi 43 napos idejéből lefaragjon, és 39 nap alatt fussa végig hazánk egyik legszebb túraútvonalát. Amikor nem a Kéken fut, szupermaratonokat teljesít, illetve 4000 méteres csúcsokat mászik meg. Nem mindennapi teljesítményeiről, céljairól beszélgettünk vele.

 

Milyen örökséget jelent számodra, hogy a Viharsarokban, pontosabban Békéscsabán láttad meg a napvilágot?

Ha viccesen fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy a viharokat tekintem örökségemnek, hiszen az Alföldön teljesen mások a viharok, mint a hegyekben. A sík vidéken hihetetlenül messziről látszik már, amikor közeleg. Komolyra fordítva a szót: a Viharsarok az a bölcső, ahol felnőttem, amelyet sosem tudnék és nem is akarok elfelejteni. Tíz éve már nem Békéscsabán lakom a családommal, de szerencsére a szüleim még élnek, és amikor meglátogatjuk őket, az olyan, mintha a gyökereinkhez térnénk vissza. Ilyenkor mindig belefér hajnalban egy futás a Körösök gátján vagy a Békéscsaba-Gyula-Békés-háromszögben, ami felejthetetlen élményeket okoz.

Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Vagyis a túrázással kezdted vagy a terepfutással?

Igazán egyikkel sem. Mint fiatal suhancnak kezdetben a foci volt a nagy „Liebling”, és már 18 évesen bekerültem a Békéscsaba NB I-es csapatának a keretébe, de valami belső sugallat az tanácsolta, hogy ne a focira tegyem fel az életemet, hanem inkább tanuljak. Viszont az állóképességemet nem akartam elveszíteni, így kezdtem el futni és túrázni. Miközben jártam a természetet, rendre futók suhantak el mellettem, ám akkor még nem tudtam, hogy mi az ördögöt jelent ez. Később derült ki, hogy teljesítménytúrázók voltak. Arra gondoltam, hogy az általam legyalogolt távot gyorsabban is lehet teljesíteni, és ily módon a saját határaimat is feszegethetem. Így átálltam a teljesítménytúrázásra, amiből szép lassan kinőtt az ultraterepfutás. Komolyan vettem a sportot, és a szorgalom meghozta a gyümölcsét: többszörös országos bajnok lettem csapatban és egyéniben.

 



Hosszú évek óta a magyar és a nemzetközi terepfutók élmezőnyében tanyázol. Honnan eredeztethető a természet és sport szeretete? A vidéki léttel szívtad magadba, vagy egyfajta szülői elvárás volt, hogy srácként sportolj?

A nyarak egy részét a nagyszüleimnél töltöttem Mezőmegyeren, ahol kipróbáltam a vidéki lét minden formáját: hol játszottunk a természetben, hol mezítláb jártuk a barátokkal a tarlót, de nagyon sokat segítettünk a ház körüli munkákban is, kapáltunk, locsoltunk, kertészkedtünk. A szüleimmel rengeteget túráztam, bejártuk az országot széltében-hosszában, a Bükktől a Soproni-hegységig. Ekkor merültek fel bennem olyan kérdések, hogy mik azok a jelek a fákon, hogyan lehet térképet olvasni. Szépen lassan rakódott egymásra a tudás és az információ. Ahogy Moldova György mondja: „Akit a mozdony füstje megcsapott, az utána nem tud tőle szabadulni.” Szerencsére kissrácként is fantasztikus családi és természeti környezet vett körül.

Jól látom, hogy neked a természet a sportéleted elválaszthatatlan részévé vált?

Igen, nekem ez az a szféra, ahol mindig visszatalálok önmagamhoz, megtalálom a kérdéseimre a választ. A futás az, ahol teljesen spontán módon oldódnak meg az életem kérdései. Ha a mindennapokban ellepnek a gondok és a kérdések, kimegyek futni 3-5 órát, s mire hazatérek, már nincsenek kérdések, csak válaszok és megoldások. A futás és a természet igazi gyógyír sok mindenre.

Te alakítottad meg a Körösök Völgye Turista Egyesületet. Milyen indíttatásból éreztél inspirációt erre?

Egészen pontosan 1990. október 6-án a Szana-zugban, Békés megye legszebb erdőtisztásán alapítottam meg az egyesületemet. Akkor már öt éve jártuk az Országos Kéktúrát. Éreztem, hogy különleges érték van a kezemben, amelyet szeretnék megőrizni és építeni. Úgy gondoltam, ha egy keretet adok a tevékenységnek, akkor könnyebbé válik a rendezvények életre hívása, hiszen közben elkezdtünk teljesítménytúrákat, olimpiai ötpróbákat, hegymászó expedíciókat szervezni. Szerencsére az idő engem igazolt, ugyanis az egyesület idén ősszel lesz 25 éves. Jóleső érzéssel tölt el, hogy a mag, amelyet annak idején elvetettem, kikelt és megerősödött. Ma már az alapítók, a tanítványaim gyermekei is a szüleikkel róják a turistaösvényeket.

 



Melyik a kedvenc hazai tájad?

Ez „botor” kérdés, amire nem tudok válaszolni. Egész egyszerűen mindig az, ahol vagyok. Például sokan nem értik, hogy a Körösök vidékét miért lehet szeretni. Ha azonban megnézel egy napfelkeltét vagy naplementét, ha megfigyeled, hogy repdes a pacsirta a folyó, a gátak felett, akkor megérted. Kéktúra közben közelebbről megismertem a Balaton-felvidéket, amely szintén nagy szerelmem lett. Nem véletlen, hogy a tőszomszédságában élünk kis családommal. A Zselic, Dél-Zala, a Mátra, a csodálatos Bükk, a vadregényes Zempléni-hegység mind-mind fantasztikus helyszín. Aki a természetet szereti, az mindenhol otthon érzi magát.

Korábban több 4000 méteres hegyet is meghódítottál. Melyik volt a legszebb, legemlékezetesebb túrád?

Sok nagyszerű túra részese voltam, de talán a legizgalmasabbnak a Monte Rosa (Dufourspitze) 1998-as megmászása bizonyult. Ez - 4634 méteres magasságával - Euróba második legmagasabb csúcsa, és a feljutás sem egyszerű rá, komoly állóképességet igényel. Négynapos mászást terveztünk, amelyre az itthoni útleírásokból - azt gondoltuk, hogy remekül - felkészültünk, de a gyakorlat és a természet mást mutatott, mint amit a könyvekben olvastunk. A csúcsmászás előtti éjszakát Európa legmagasabban fekvő menedékházában, a Margherita Hüttében 4554 m magasan töltöttük, ahonnan belátható távolságra van a csúcs. Alaposan elszámoltuk magunkat, ugyanis a sok kitett meredély és gerinc miatt innen még 16 órás mászással értük el a csúcsot, majd kezdtünk el ereszkedni lefelé. Természetesen visszafelé ránk esteledett, így -15 °C-ban egy gleccseren kellett éjszakázzunk a nyári felszerelésünkkel. Csodálatos mászás volt, de finoman fogalmazva kalandosra sikerült. Ami viszont tény: a magashegységek világa, tisztasága magával ragadó élményt jelent számomra, csak te vagy és a természet.

 



Sportsikereidnek se szeri, se száma. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

A sok hazai és nemzetközi siker ellenére a legértékesebb számomra az, hogy már hétszer körbefutottam Békés megyét, és ezalatt huszonötezer embert sikerült megmozgatnom. Feltett szándékom, hogy ezt még háromszor megteszem szülőmegyémben, így lesz kerek ez a történet.

Többször teljesítetted az Országos Kékkört futva, ráadásul mindkét alkalommal új csúcsot értél el. Mi vezetett arra, hogy kétszer is bevállald a 2550 kilométert és a 37 ezer méter szintkülönbséget, ráadásul futva?

Hidd el, nem az egoizmus és nem is a magamutogatás. Még 2002-ben, Németh Csabi barátom - aki a világ egyik legjobb terepfutója, és akit nagyon tisztelek a teljesítményeiért - Országos Kéktúra-csúcsának a megjavítása közben született meg a gondolat: futva a teljes kört. Végül 2008-ban és 2009-ben futottam végig az Országos Kékkör csodaszép útvonalát. Első alkalommal 45 nap alatt teljesítettem a távot, a következő évben pedig 43 nap kellett mindehhez. Ami azonban a legfontosabb: semmilyen versengés nem vezérel senkivel. Ezek a típusú futások számomra már régen nem célok, sokkal inkább eszközök, hiszen a 2550 km hosszú hungarikum (az Országos Kékkör) bemutatása mellett különleges tréningjeimhez adnak muníciót, amelyeket cég- és középvezetőknek, munkatársaknak, diákoknak, értékes hétköznapi embereknek tartok kitartásról, akaraterőről, eltökéltségről, célokról, tervezésről, folyamatokról, motivációról. Az én hitelességemet ezek a teljesítmények jelentik a szemükben.

A két OKK-körnél megállsz, vagy jön valamikor a mesebeli harmadik?

Fején találtad a szöget, ugyanis 2009 óta készülök, hogy a közeljövőben vagy idén ősszel vagy jövő tavasszal újból lefutom az Országos Kékkört, de most megpróbálok lemenni a bűvös 40 nap alá. Amúgy is ez volt az első gondolat, ám akkor is realista ember voltam, éreztem, hogy még nem állok készen rá. Ez napi szinten gyakran 70-80 km-es távokat jelent, és tudom, hogy fizikálisan és mentálisan is készen állok erre. Akkor lehet megcsinálni, ha harmóniában vagyok magammal, és képes vagyok futás közben csak önmagamra koncentrálni. Az Országos Kékkör régóta a szívem csücske. Bámulatos, hogy egy ilyen kicsi ország egy ilyen hosszú, épített és természeti látványosságokban ennyire bővelkedő túraútvonallal rendelkezik. Éppen ezért minden alkalommal filmeket is készítünk a futásról. A stáb (Major Gyula fesztiváldíjas filmrendező; Csonki Béla, Thury Gábor és ifj. Major Gyula fesztiváldíjas operatőrök; Tomanek Gábor életműdíjas színész mint narrátor; a párom, Herzog Gyöngyvér pedig mint logisztikus) már készen áll, és izgatottan várja az eseményt.

Honnan jön az a kifogyhatatlan energiaraktár, amelyhez egy ilyen teljesítmény eléréséhez fizikálisan és pszichésen is rendelkezni kell?

Az életben nagy kincs az, ha önmagadat tudod tölteni, pozitív gondolatokkal, életmódoddal. Olyan emberekkel veszem körbe magamat, akik nem leszívják az energiámat, hanem épp ellenkezőleg, szemléletükkel és hitükkel „akkumulátorként” töltik fel környezetüket. Vallom: ma már csak az önmotiváló, az önállóan célokat kitűzni tudó, azok megvalósítására képes embereké a jelen és a jövő.

 



Hány kilométer van a futóműveidben? És számon tartod, hogy eddig hány pár cipőd nyűttél el pályafutásod során?


Eddig körülbelül négyszer futottam körbe a földet, ami 160 ezer kilométert jelent. A cipők darabszámát viszont nem tudom. Az biztos, hogy az Országos Kékkör futása során 6 pár terepcipőt és 1 pár aszfaltcipőt használok el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeket nem használom el teljesen, hanem 5-600 kilométerenként cserélem, hiszen nekem a lábam olyan, mint a zongoraművésznek az ujjai, kényesen vigyáznom kell rá.

A terepfutás igénybe veszi a szervezetet, különösképpen az ízületeket. Hogyan tudsz regenerálódni?

A lépcsőzetesen felépített pályafutásomnak és az észszerűen növelt terhelésnek köszönhetem, hogy a szervezetem hihetetlenül gyorsan regenerálódik. Biztosan genetikailag is szerencsés vagyok, de figyelek a testem minden rezdülésére, tehát tudatosság is van benne.

Ilyen nagy célok mellett jut idő a családra és a barátokra?

Négy gyermeket nevelünk, de tudatos tervezéssel és logisztikával minden megoldható. Közös programok, túrák, nyaralások. Valamennyien nagyon sokat tanulnak tőlünk a célok fontosságáról, az akaratról, a kitartásról. Ezek mindennél fontosabb részei a tőlünk kapott útravalókból az élethez.

 



Jelenleg mivel foglalkozol?

Trénerként előadásokat tartok vállalati vezetőknek, menedzsereknek, de általános és középiskolákban, egyetemeken, nyugdíjasklubokban, civil szervezeteknél is nagyon gyakran megfordulok. Az elmúlt 3-4 évtizedben összegyűjtött üzleti és sporttapasztalataimból, tudásomból rakom össze folytonosan megújuló és napi aktualitásokra (is) épülő előadás-sorozataimat, tréningjeimet. Nagyon jó érzés ezt a tudást másoknak átadni, számukra is hasznosíthatóvá tenni.

Mit tartasz az életben a legfontosabb erénynek?

Ez jó kérdés. A szerénységet többek között - mert ebben benne van az erény szó is, amely ma sajnos nem sokaknak sajátja. A változni tudás képessége is rendkívül fontos, de a legnagyobb erénynek a kitartást tartom. A mai fiatalság könnyedén legyint, és ad fel dolgokat, ami nem jó. A mi generációnk nagyon megtanulta, mit jelent végigmenni az úton. Számomra meghatározó erejű a 3 „V”: válts, változz, változtass. Menj végig az úton, mert csak az út végén látod, mi az, amiben változnod kell. Nem véletlenül az e-mail címem is a „soseaddfel”-előtaggal kezdődik.

Azt látom, hogy nagy tervek nélkül nem tudsz élni. A kéktúrafutás mellett milyen célok lebegnek még előtted?

Fontos, hogy minden embernek legyenek rövid, közép- és hosszú távú tervei, céljai. Sajnos tapasztalatból tudom, milyen kevesen képesek a valódi célok kitűzésére önmaguk számára, de még kevesebben ezek valósággá tételére. S az is nagyon fontos, hogy mindenki merjen álmodni, álmodozni, és ne hagyjuk magunkat eltéríteni ezektől az álmainktól. A mai valóság egyik leglényegesebb eleme ezeknek az álmoknak az elfojtása. Az én középtávú tervem a Színek ereje projekt. Ebben az Országos Kékkör újbóli lefutása csak egy epizód. Számos olyan túraútvonal létezik hazánkban - pl. Északi Zöld, Dél-dunántúli Piros, Közép-magyarországi Piros stb. -, amelyekről sokan szinte semmit sem tudnak. Ezeket szeretném bejárni, és a stábommal filmeket készíteni róluk, hogy mindenkihez eljusson ezeknek a fantasztikus túralehetőségeknek a tárháza. Tervezem az ország összes megyéjét körbefutni, ahol a megyék céljait, üzeneteit fogom népszerűsíteni, de az előadásaimat is továbbfejlesztem, amelynek első lépcsőfoka a „111, avagy a csúcs félúton van” című program, ahol a háromjegyű szám hosszabb-rövidebb filmrészletekre utal. Könyvet is írok, amelynek egyik sarkalatos üzenete, hogy hiába várod mástól a segítséget, a változást, mert a változás mindig ott belül, önmagadban kezdődik. Legalábbis ott kell kezdődnie…


Kapcsolódó cikkeink:

Gyönyörű bélyegzők várják a kéktúrázókat

Az önismeret bajnoka: Németh Csaba terepfutó

Még több hír a kéktúráról

Cikkajánló