Nevezetes budapesti fák nyomában

Sokan talán nem is gondolják, de Budapest a hasonló méretű világvárosokkal összehasonlítva, nagyon jól áll zöldterületek és természeti értékek terén. A városban akad jó néhány figyelemre méltó és már védelem alatt álló, vagy védelemre érdemes fa is. Ezek közül mutatunk be néhányat.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
fokert.hu
Tóth Judit
evfaja.hu
Sugár Ferenc
Fortepan
2024. április 15.

Sokan talán nem is gondolják, de Budapest a hasonló méretű világvárosokkal összehasonlítva, nagyon jól áll zöldterületek és természeti értékek terén. A városban akad jó néhány figyelemre méltó és már védelem alatt álló, vagy védelemre érdemes fa is. Ezek közül mutatunk be néhányat.

Budapest területének közel 10%-a valamilyen szintű természetvédelmi oltalom alatt áll, vagy védettségre érdemes. Ha a főváros közigazgatási határán belüli, teljes területét nézzük, biodiverzitás, fajösszetétel tekintetében Budapest talán a leggazdagabb az európai nagyvárosok között. A természeti értékek között külön csoportot képeznek a védett fák és cserjék, melyek nemcsak koruk és méretük miatt érdemelnek tiszteletet, de általuk a város történetéből is érdekes epizódokat ismerhetünk meg.

Japánakác, a rondella őre

A budai Várhegy déli lejtőjén, a nagy rondella tövében áll a hatalmas japánakác, melynek korát 140-220 év körülire becsülik. Valószínűleg a margitszigeti platánhoz hasonlóan József nádor idején ültették ezt is, a nádor ugyanis a szigethez hasonlóan a budavári palota körül is parképítésbe fogott.

A japánakácot (Sophora japonica) az 1700-as évek közepén hozták be Franciaországba, és onnan terjedt el a kontinensen. Az egzotikus fafaj hamar kedvelt fa lett Európa parkjaiban. A várbéli japán akác nehéz időket is átvészelt, a II. világháborúban meg is sérült, de túlélte

A szocializmus idején becenevet is kapott, ő lett a „Nagyfa”, melynek tövében azok a fiatalok kezdtek gyülekezni, akiket nem engedtek be az Ifiparkba. A 60-as évek legendás szórakozóhelye a Várkert Bazárban működött, és csak megfelelő frizurával és öltözetben lehetett oda bemenni.

A hosszú hajú, farmeres fiatalok innen, a japánakác tövéből hallgatták a koncerteket, ők lettek a „Nagyfa galeri”, melynek tagjait állandóan figyelte a rendőrség.

A japánakác ma is él, bár az idő múlása meglátszik rajta, törzsében hatalmas üregek tátonganak. Aki a várban jár, mindenképpen kerüljön erre és csodálja meg ezt a matuzsálemet.

Öreg eperfa a Tabánban

A Nap-hegy lejtőjén álló fekete eperfa (Morus nigra) méretein első pillantásra nem látszik, hogy már 200-250 éves, ha közelebb megyünk, azonban nyilvánvaló, hogy hosszú ideje állhat már itt. Ez alatt az idő alatt nagyot változott a világ, a Tabánra ez hatványozottan igaz.

Kétszáz, de még száz éve is apró házak sorakoztak itt szorosan egymás mellett, falu volt ez a nagyvárosban, majd Budapest bohém hangulatú negyede lett. Aztán lebontották, mert azt mondták, nem lehet itt, így, megfelelő körülmények között élni. Helyére új, modern lakónegyedet terveztek, amiből nem lett semmi, helyette végül a Tabán hangulatos parkként nyert új identitást.

A régi Tabán fizikailag nincs már meg, a fejekben azonban annál élénkebben ott él még ma is. A Tabán emlékét őrzi ez az öreg eperfa is, mely az egykori Kőmíves utca egyik kertjében állt. Úgy tartják, Mária Terézia korában, az országon átsöprő selyemhernyó-tenyésztési láz idején ültethették ezt a fát is.

A selyemhernyók kedvelt eledele az eperfa levele, akkoriban országszerte sok eperfát ültettek.

A Tabán idős eperfájának ágai már a földre hajolnak, ami famászásra csábíthatja a gyerekeket. Épp ezért tábla is figyelmeztet arra, ne tegyék ezt, inkább vigyázzunk rá mindannyian. A Tabánban egyébként néhány éve létrehoztak egy tanösvényt, melynek kis táblái a sétányok közelében álló fákat és cserjéket mutatják be.

Óriás hárs egy pesthidegkúti kertben

A Rákos, a Gazda és a Nóra utca által közrezárt telek kertje olyan, mint egy park, tele van gyönyörű fákkal, van itt százévesnél is idősebb tölgy és hetvenévesnél is korosabb cseresznyefa is, mely még ma is terem. A kert ékessége, a gyönyörű és hatalmas kislevelű hárs (Tilia cordata) a Nóra utca felől látszik a legjobban. A tekintélyes termetű fa korát pontosan nem tudni, egyesek 500 évesnek becsülik, és azt mondják, Mátyás király idejében ültethették, amikor errefelé még kiterjedt erdőségek voltak, tele hársakkal, ahogy arra a Nagy és a Kis Hárs-hegy neve is utal.

Mások „csak” 250 év körülire teszik a fa korát, de bármennyi is legyen, az biztos a főváros egyik legszebb fájához van szerencsénk, melynek magassága húsz méter, törzsátmérője meghaladja a három métert.

Pesthidegkút-Ófalu részében járunk, az egykori sváb falu 1950 óta Budapest része. A telekhez tartozó közel 300 éves ház is helyi védelem alatt áll, Mária Terézia idejében vámház volt. Itt haladt el ugyanis az Óbudára vezető út.

A hársfát 1980-ban helyi jelentőségű védett természeti emlékké nyilvánították.

Magányos cédrus a város felett

Nem túl messze a pesthidegkúti hárstól, szintén a II. kerületben, a Kondor út egyik telkén áll ez a gyönyörű libanoni cédrus (Cedrus libani). Több irányból is megközelíthetjük, legegyszerűbben az Ördögárok mellett futó Páfrány utcától egy kellemes, rövid erdei sétával érhetjük el, de felfűzhetjük egy hosszabb túrára is, lehet például egy Apáthy-sziklától Hűvösvölgyig tartó kirándulás egyik állomása.

A szomszéd telken épp most tarolták le az összes fát, ezt látva, különösen megnyugtató, hogy a cédrus helyi védelem alatt áll. A fa kora 130 év körül van, magassága közel húsz méter, törzskerülete több mint két méter, épp három ember tudja körbeérni.

Sokan úgy tartják, hogy ez a terület egykor Fedák Sári kertjéhez tartozott, az ünnepelt színésznő villája azonban nem itt, hanem távolabb, a Hűvösvölgyi úton volt.

A libanoni cédrus őshazája Libanontól Törökországig húzódik, a mi klímánk nem igazán kedvező a faj számára, nincs is túl sok koros példányunk. Azonban van két olyan egyed, mely idősebb, mint a Kondor úti példány. Az egyik az Alcsúti Arborétum mellett, a másik a soproni Lővérekben él.


A platánok „leg”-je a szigeten

A Margitsziget leghíresebb fája, a víztorony közelében álló 200 éves közönséges platán (Platanus x acerifolia) olyan szép és olyan óriási, hogy nem lehet betelni a látványával. Az „ősplatán” becenevet viselő egyed törzsének körmérete hat és fél méter, magassága negyven méter, lombja a legszélesebb részen az ötven méteres átmérőt is eléri.

A Margit-szigetet 1790-ben a Habsburgok budai helytartójának, a mindenkori nádornak a használatába adták. 1795-től ezt a címet József főherceg birtokolta, aki a parkok nagy rajongója volt, ő kezdte meg az európai angolkertek mintájára a sziget parkosítását.

Az európai kertekben ekkoriban volt divatja a platánoknak, hazai meghonosításuk József nádor nevéhez fűződik.

Az 1838-as árvíz sok fát elpusztított a szigeten, de számos példány túlélte, és még ma is él. Ilyen például az 1800-as évek elejéről származó fekete dió és a tekintélyes méretű tiszafa, vagy az idős narancseper, melynek törzse az árvíz következtében feküdt a földre.


+1. Faóriások a Normafán

A Normafa-lejtő öreg erdeiben még számos tekintélyes korú és méretű fát láthatunk, kocsánytalan tölgyeket, bükköket, hársakat, magas kőriseket, vadcseresznyéket. A Szent Anna-kápolna és a Zugligeti út környékén még látható néhány idős vadgesztenye is, melyek annak a fasornak a részei voltak, amit még a zugligeti angolkisasszonyok zárdájának apácái és diáklányai ültettek.

A legidősebb bükkök életkora elérheti a 280-300 évet is; a tölgyek, hársak ennél idősebbek is lehetnek.

Hogy miért is maradhattak meg ezek az öreg erdők itt, annak egyik oka, hogy a terület sokáig magánkézben volt, és szerencsére nem volt elsődleges cél a fák kitermelése, később pedig a terület kiránduló jellege miatt nem folytattak már fakitermelést.

A WWF Magyarország munkatársai, önkéntesekkel együtt néhány éve felmérték a Normafa idős fáit. A több mint 404 db, 70 cm-nél nagyobb törzsátmérőjű felmért fa között 8 olyan fát találtak, melynek átmérője a 140 cm-t is meghaladta.

A cikk először 2019 áprilisában jelent meg.

Cikkajánló