Nyerj egy éjszakás kalandot a Galyatető Turistacentrumba!

Érdemes lesz március 2. és 5. között felkeresni a Magyar Természetjáró Szövetség és a Turista Magazin közös standját a Hungexpón, ugyanis előfizetési akcióval és nyereményjátékokkal várunk benneteket. 

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Turista Magazin
2017. február 22.

Érdemes lesz március 2. és 5. között felkeresni a Magyar Természetjáró Szövetség és a Turista Magazin közös standját a Hungexpón, ugyanis előfizetési akcióval és nyereményjátékokkal várunk benneteket. 

Idén március 2. és 5. között rendezik meg az ország legjelentősebb turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2017 kiállítást a Hungexpón, ahol 23 országból több mint 300 kiállító várja az érdeklődőket. A kiállítók között ott lesz kiadónk, a Magyar Természetjáró Szövetség, amellyel közösen állít standot a Turista Magazin. Ennek örömére számos játékkal és akciókkal várunk benneteket:

az első 50 helyszíni előfizető egy Országos Kékkör-ajándékcsomagot és egy galyatetős puzzle-t kap ajándékba az éves előfizetés mellé.

  

 Az A pavilonban várunk benneteket a 208/A standon

 

A standunk körül négy pecsételődobozt állítunk fel, amelyeket ha felkeresel, illetve összegyűjtöd mind a négy bélyegzőlenyomatot, valamint helyesen válaszolsz arra a kérdésre, hogy összesen hány jelvényt gyűjthetnek a gyerekek a Gyermekkéktúrán, akkor részt vehetsz a zsákbamacskás játékunkon, amelyben minden tizedik szerencsés egy Országos Kékkör-csomagot nyerhet.

 

 

Nem lehet majd nem észrevenni a standunkon a közel kétméteres jetit ábrázoló roll-upunkat, amellyel egyszerre ketten tudtok majd közös képet készíteni. Ezt már csak azért is érdemes lesz megtenni, mert a fotókat kitesszük a Facebook-oldalunkra, a legtöbb lájkot kapón szereplőket pedig egy 2 főre szóló, egy éjszakás kalanddal ajándékozzuk meg a Galyatető Turistacentrumban. A kiállításon készült jetis képeket a jatek kukac turistamagazin.hu címre várjuk március 6-ig.

 

 

 

Virtuális valóság VR-szemüveggel

 

A standunk látogatói egy-egy gömbpanorámakép és három 360°-os videó segítségével megcsodálhatnak és virtuálisan bejárhatnak jó pár népszerű hazai helyszínt (Nagy-szénás, Szandavár, Galyatető). Standunkon elérhetők lesznek az MTSZ kiadványai is, egyebek mellett a kéktúrák pecsételőfüzetei, az Országos Kékkör térképes túrakalauza, Burger Barna Kékvándor című albuma, valamint a legfrissebb Turista Magazin.

 

 

 

 

„Jeti a Csóványoson”-játékszabályzat


Gyere ki az Utazás kiállításra, és fotózd le magadat a jetivel! A legjobb fotódat küldd be nekünk, és ezzel máris részt veszel a nyereményjátékunkon.


A pályázat kezdete: 2017. március 2.

 

A fotók beküldési határideje: 2017. március 5. éjfél

 

A fotók lájkolásának határideje: 2017. március 12. éjfél

 

Nyeremény: 1 db 2 főre szóló kupon 15 000 Ft értékben, amely a Galyatető Turistacentrumban váltható be.

 


A fotópályázat szervezője, kitalálója és lebonyolítója a Magyar Természetjáró Szövetség (székhely: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. II. 3.; adószám: 19001511-2-42; nyilvántartási szám: 49), a továbbiakban: Szervező.


A fotók beküldésével a felhasználók egyidejűleg kifejezetten és önkéntesen elfogadják a kiírásban szereplő feltételeket. A játékot semmilyen módon nem szponzorálja, támogatja vagy kezeli a Facebook, illetve nincs köze a játékhoz. A Facebook mentesítve van minden felelősség alól a játékban részt vevőkkel szemben.
A pályázatra bárki beküldheti a saját maga által készített fotóját az adott témában a jatek kukac turistamagazin.hu ímélcímre.


Beküldés előtt az ímél tárgymezőjébe írd be: Jeti a Csóványoson. A képek minimális mérete 2 megapixel.
A beérkezett képeket ezt követően egyszerre töltjük fel a Facebook-falunk (facebook.com/turistamagazin) galériájába március 6-án. A Facebookon március 12. éjfélig legtöbb lájkot bezsebelő fotó beküldője érdemli ki a nyereményt.


Fotókkal kapcsolatos egyéb megkötések


A fotókon minimális digitális utómunka megengedett, a nagyobb módosításokkal készülteket viszont nem fogadjuk el. A keretezést, vízjelek, valamint logók elhelyezését mellőzzétek. A pályázatra beküldött képeket a Turista Magazin szerkesztősége szerzői jog érvényesítése nélkül bármikor felhasználhatja. 

 

A nyertest ímélben értesíti ki a Szervező. A nyeremény - ímélben történő egyeztetést követően - személyesen vehető át a Turista Magazin szerkesztőségében. A nyereménnyel kapcsolatosan a nyertest nem terheli személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség, azonban a nyeremény átvételével összefüggésben esetlegesen felmerülő egyéb költségek és kiadások (pl. a nyeremény átvételéhez kapcsolódó utazás költsége) őt terhelik. A nyeremények pénzre nem válthatók, másra nem átruházhatók.


A nyertes tudomásul veszi továbbá, hogy a nyeremény átadásáról kép-, hang- és filmfelvétel készülhet, egyben hozzájárul ezen felvételek akár teljes egészének, akár részleteinek későbbi, az adott nyereményjátékhoz kapcsolódó felhasználásához.

 

A nyertesek tudomásul veszik, hogy amennyiben a kiértesítéstől számított 7 naptári napon belül nem jelentkeznek a nyereményekért, azt a Szervező úgy veszi, hogy a nyereménnyel összefüggésben semmilyen igényt nem támasztanak.

 

 

Felelősség

 

A Szervező a pályázatra beküldött fotók eredetiségéért, azok tartalmáért, valamint a telekommunikációs adatátviteli hibák vagy nehézségek következményeiért nem vállal felelősséget. A játékszabályzat módosításának jogát - a játékosok megfelelő tájékoztatása mellett - a Szervező fenntartja.

 


 

 

 

 

Cikkajánló