Nyílt nap és járműparádé a Gyermekvasúton

A Gyermekvasút január 27-én nyílt napot tart a Széchenyi-hegyi állomáson. 10 és 16 óra között izgalmas programokkal várják a kisvasút világa iránt érdeklődőket.

Szerző:
MÁV Magyar Államvasutak Zrt.
Fotó:
MÁV Magyar Államvasutak Zrt.
Gulyás Attila
2019. január 25.

A Gyermekvasút január 27-én nyílt napot tart a Széchenyi-hegyi állomáson. 10 és 16 óra között izgalmas programokkal várják a kisvasút világa iránt érdeklődőket.

A programra ellátogató gyerekek kipróbálhatják a Széchenyi-hegyi állomás vasúti berendezéseit, akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, az állomáson álló szalonkocsiban pedig valódi vasutas-felszereléssel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

 

 

A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket: kívül-belül meg lehet tekinteni a 90 éves kis szalonkocsit, a teljes felújítás után idén télen ismét szolgálatba álló nagy szalonkocsit és a hóekével felszerelt Mk45-ös dízelmozdonyt. Kiállítják a tavalyi tél nagy sztárját, a LEGO-külsőt viselő C50-es kis mozdonyt is.

 

Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy állomás között. Részletek a Gyermekvasút honlapján.

 

 

A hamarosan megjelenő februári Turista Magazinban bővebben is olvashattok a 70 éves Gyermekvasút kulisszatitkairól.

 

Kapcsolódó cikkeink:
Pöfögő időkapszula - Gyermekvasúttal a Budai-hegyekben

Budapesti Gyermekvasút

Cikkajánló