Nyolcan haltak meg tíz éve a Tátrában

A Tengerszem-csúcsra vezető hegyoldalról lezúduló lavina hét diák és egyik tanáruk halálát okozta.

2013. január 26.

A Tengerszem-csúcsra vezető hegyoldalról lezúduló lavina hét diák és egyik tanáruk halálát okozta.

10 évvel ezelőtt, 2003. január 28-án, kedden a délelőtti órákban hatalmas lavina zúdult le a Tengerszem-csúcsra vezető hegyoldalon, a Tengerszem irányába, amely hét diák és egyik tanáruk halálát okozta. A Tychy-ből indult középiskolás turistacsoport éppen Lengyelország legmagasabb csúcsára szeretett volna feljutni, amikor a 13 főből álló csoport (11 diák és 2 tanár) kilenc tagját elsodorta egy lavina. Egy nappal korábban az iskolai csoport másik fele szintén a Tengerszem-csúcsra kirándult, nekik minden gond nélkül sikerült befejezniük a túrát.

 



A lavináról 11 óra 06 perckor az esemény egyik résztvevője tájékoztatta a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálatot (TOPR). A 19 perccel később a helyszínre érkező hegyimentőknek három személyt sikerült kiásniuk a hó alól, közülük egyet már csak holtan. A nap folyamán 30 hegyimentő dolgozott a helyszínen, köztük két orvos és hat mentőkutya, valamint a Tátrai Nemzeti Park (TPN) 17 munkatársa. Az esti órákban a kedvezőtlenre fordult időjárás (feltámadt a szél és erőteljesen havazott) miatt meg kellett szakítani a keresést, mivel a fokozódó lavinaveszély miatt felesleges lett volna újabb életeket kockáztatni akkor, amikor egyre csekélyebb volt az esélye annak, hogy túlélőket találjanak. A hegyimentők azonnali helyzetértékelése szerint a lavinát minden bizonnyal maguk a turisták indították el. A lavina kb. a Tengerszemtől a Tengerszem-csúcsra vezető turistaút magasságának felénél, a Tengerszem-csorbába vezető vályúból indult el. A lavina kb. 1 km hosszú és mintegy 300 méter szélességű sávon csúszott le, egészen a Tengerszemig. Leért a tóig, majd mintegy fél hektárnyi területen betörte a tó jegét, és a tó vizében állapodott meg. Vastagsága 4-5 méter körül lehetett. A mentés második napján viszont menet közben meghibásodott a mentésben részt vevő „Sokol” típusú helikopter, és csak a pilóta lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt újabb tragédia. Az összesen nyolc halálos áldozatot követelő lavinaszerencsétlenség utolsó áldozatát csak fél évvel később, június 17-én találták meg a Tengerszembe benyúló hófolt alatt, 26 méteres mélységben. A baleset vizsgálata megállapította, hogy emberi mulasztás is hozzájárult a szerencsétlenséghez. A 2009 márciusában befejeződött bírósági tárgyaláson a balesetet túlélő oktatót bűnösnek találták, és egy év próbára bocsátották.

 

Szöveg: www.magas-tatra.info Fotók: Molnár Anikó, Tengerszem-csúcs (a felvételek nem a lavina idején készültek)
 

Cikkajánló