Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szerző:
2015. november 12.

Nyomokban romantikát is tartalmaz a veszprémi vár

Valahol azt olvastam, hogy Veszprém várnegyede az egyik legromantikusabb hely Magyarországon. Nos, ha felidézem a jelenetet, ahogy az őszi szellőben a tűztorony tetején állunk, lábunk alatt a királynék városával, akkor ugyan széles mosoly jelenik meg az arcomon, de ennek korántsem a szerelmes szívdobbanás az oka.

A veszprémi várnegyed tulajdonképpen egy rövid barokk utcácska, telis-tele felfedezésre váró építményekkel. Érdeklődési kör, kedv, évszak, rendelkezésre álló idő és hólyagméret függvényében tizenöt perctől kezdve órákig terjedő időintervallumot el lehet itt tölteni. Mi, a barátommal, Norbival, a kíváncsibbak közé tartozunk, és bár november lévén sajnos nem jutottunk be mindenhova, megpróbáltuk módszeresen felderíteni az összes érdekességet, számolva a beígért romantikával is.

 

A Szent Mihály-székesegyház (fotó: fm2/indafoto.hu)


Logikusan a várba vezető Hősök kapujával kezdtük, ami amellett, hogy valóban egyfajta kapuként funkcionál, tulajdonképpen egy többszintes épület kilátóterasszal. Hála a segítőkész munkásoknak, akik éppen az út felújításán dolgoztak a közelben, hamar kinyomoztuk, hogy ha a kapuba vagy a tűztoronyba vágyunk, az ajándékboltban kell érdeklődnünk. Ott aztán azonnal a segítségünkre sietett egy roppant jó szándékú, ám kissé összezavarodott úr, akitől - néhány kisebb kommunikációs problémát leküzdve - sikerült jegyet vennünk, és aki végül készségesen feltárta előttünk a (kissé furán hangzik) Hősök kapujának ajtaját. Munkájának eleget téve be is kísért minket, sőt, emeletről emeletre, majd az építmény tetejére is velünk jött.

 

 
Az impozáns, 2013-ban felújított Hősök kapuját egyébként 1938-ban emelték, mint azt falán is hirdeti, István nagyfejedelem győzelmes csatájának emlékére, amit Koppány herceg pogány hadaival vívott. A berendezett tárlat az 1848-as szabadságharc, az első és a második világháború, illetve az 1956-os forradalom hőseinek állít emléket.


Az udvarias bácsi a történelemhez és a tárlatvezetéshez ugyan nem konyított túlzottan, de azt megtudtuk tőle, hogy a kiállítás vadiúj, és kedvesen nekiveselkedett, hogy kitalálja, majd elmutogassa, mi mindent találunk az érintőképernyős készülékeken. Az idő nagy részében azonban csak feszengve álldogált, míg mi a kiállításra próbáltunk összpontosítani. Na jó, tegyük a kezünket a szívünkre: a múzeumi táblákon szereplő szövegtengeren maximum überbölcsészek képesek ténylegesen átrágni magukat, de lehet, hogy még ők is inkább csak úgy tesznek. Amikor érzésünk szerint magunkba szívtuk azt az információmennyiséget, amit még érdekesnek találtunk, és ezt megfejeltük annyi plusznézelődéssel, ami után már nyugodt szívvel kultúrembereknek mondhattuk magunkat, átkéredzkedtünk a tűztoronyba.

 

 

Ott aztán nem volt mit megrongálni vagy ellopni, de biztos, ami biztos, hű kísérőnk oda is feljött velünk. Így aztán fenn álltunk édes hármasban a torony tetején: én, azon tűnődve, hogy mennyire lenne fura, ha ketten elbújnánk a torony takarásában a körteraszon; Norbi, váratlanul rátörő tériszonnyal küszködve, szorosan a falhoz tapadva; és végezetül elmaradhatatlan társunk: a bácsi. Tettem néhány kört, ezzel párhuzamosan Norbi arca egyre zöldebb színezetet öltött, bennem pedig tudatosult, vajmi kevés esély van rá, hogy itt most reprezentáljuk a Titanic híres „repülős” jelenetét.


Le is másztunk inkább, elköszöntünk a szolgálatkész úrtól, és a Szent Mihály-templom felé vettük az irányt, immár - halleluja - kettesben. Úgy tartják, a székesegyházat 1000 környékén Gizella királyné alapította. Ahogy az lenni szokott, azóta az épületet elpusztították, felépítették, felújították - mai tetszetős, neoromán formáját a 20. század elején nyerte el.

 

 

A szokásos színes üvegablakok, pompás falképek, díszes oltárok és a hatalmas orgona mellett a templom több különlegességet is tartogat, többek között Gizella királyné ereklyeként őrzött karcsontját. A 600 éves gótikus altemplomba lépve azonnal megragadja a figyelmet a helyiség távolabbi végében felállított oltár, aljában „Krisztus koporsójával”. A felülről megvilágított, fekvő szobor, az élettelenül heverő korpusz igen megrendítő hatást tud gyakorolni az emberre. Látványos Padányi Bíró Márton püspök síremléke is, a hatalmas, díszesen faragott márványszarkofág, amit a jobbra nyíló teremben helyeztek el.

 

 

Gizella karcsontja után életnagyságot jóval meghaladó szobrával is találkoztunk a várnegyed végében, ahol hitvesével, Szent Istvánnal állnak egymás mellett, szerencsétlenségükre pont háttal a szép panorámának. Mi azért körbenéztünk helyettük is: festői hátteret a Bakony vonulatai rajzolnak, balra látható a híres Szent István völgyhíd, szemben a Margit-romok, azaz az 1240-ben alapított Szent Katalin-apácakolostor romjai, jobbra pedig a Benedek-hegy, amit azonnal közelebbről is meg akartunk nézni.


Az egyébként természetvédelmi oltalom alatt álló hegyhez a templomot megkerülve, hosszú lépcsőn jutottunk le. Az egykor temetkezési helyként is szolgáló sziklanyúlvány már valóban romantikus filmbe illő hangulattal kecsegtetett… volna, ha egyedül vagyunk, de a sors itt is másként gondolta. Mindenesetre a szikla legvége szintén kiváló kilátópont, ha nem vesszük figyelembe a lakóházak dzsungelét; innen jól meg lehet figyelni a Séd patak kanyarulatát és a Veszprém-völgyet is.

 

Fotó: Gulyás Attila


A vártúra kiegészítéseképpen megpróbáltuk kideríteni, honnan esik a legszebb rálátás a várnegyedre. A győztes a közeli Szent László-templom előtti terület lett, amire végül teljesen véletlenül akadtunk rá. Itt letelepedtünk egy padra, bámultuk az elénk táruló, ősz színezte tájat, hallgattuk a levelek zörgését, és arról ábrándoztunk, bár lenne most nálunk egy tábla csoki vagy egy üveg jófajta sör, amit megoszthatnánk egymással. Hiába, a Titanicot valójában mindig túl csöpögősnek találtam.

  

Fotó: Gulyás Attila

 

 

Írta: Hidvégi Brigi

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

2024.03.21.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a Csepel-szigeten, amelynek tó van a közepén, holtágát és ligeterdeit megannyi élőlény lakja, pompás virágok virítanak mesés szigetén, a békés csendet pedig olykor csak az állatok hangja, neszezése töri meg. Ez a falu pedig nem csak a mesében létezik, gyertek velünk Szigetbecsére és sétáljunk végig együtt a Tőzike tanösvényen!

→ Tovább