Tóni a kéken

2016. június 6.

Oázis az Alföldi Kéktúrán - Kunfehértó

A vasárnapi erőltetett menetünk után jólesett mindenkinek, hogy ezen a napon csak egy 16 kilométeres szakaszt teszünk meg a Kéken.

Reggel ismét a KEFAG Zrt. munkatársai voltak a segítségünkre, ők vittek ki minket a kezdőpontra. Velünk tartott Lengyel Pál, Hulej Zoltán és végül, de nem utolsósorban Nagy Enikő, aki a csodaszép kitűzőt készíttette a csapatnak. Kiskunhalasról jött Fodor Imre és Lórik Bernadett, akik a Hazatalálás Baráti Kör képviseletében érkeztek. Nagyon jó hangulatban, szép, ligetes erdőkben túráztunk.
 

 

A meleg és a homok végig velünk tartott, de hősiesen tűrtük, mert tudtuk, hogy az egész délutánt a tóparton fogjuk tölteni. Kunfehértóra érve beköltöztünk a kempingbe, amelyet jó szívvel ajánlunk minden kéktúrázónak. Faházakban és sátorhelyben sincs hiány, szép, tiszta az egész létesítmény. Kunfehértón éppen mindenki a nyár egyik legnagyobb eseményére, a sörfesztiválra készült. Mi is kaptunk a Fodor Imre tervezte pólóból, amely igazán jól tükrözi a hely hangulatát. Azonnal felvettük, és rohantunk egyenesen a tóba, de a parton találkoztunk még Huszár Zoltán polgármester úrral, aki nagyon kedves volt, mert a munkából szaladt ki a partra, hogy Tónit köszöntse.

 


A tó és környezete szép és nyugalmas, de este nagy élet van az éttermek és büfék környékén. Imre jó szervező, úgyhogy Tóni a Halas TV-nek és a Rádiónak adott interjút délután. Fantasztikusan éreztük magunkat, és őszintén megörültünk Bindics Ádámnak is, akivel Dóc mellett a Bürge-tanyán találkoztunk. Hozott Tóninak ajándékba egy olyan botot, amilyet ő is használ a tanyán munka közben. Ádám emiatt autózott hozzánk Szeged mellől, nagyon köszönjük neki. Ezek azok az emberek, pillanatok és helyszínek, akik és amelyek miatt örök emlék marad majd nekünk az Alföldi Kéktúra.
Köszönjük a KEFAG Zrt.-nek és Fodor Imrének ezt a gyönyörű napot.
 

 

Írta: Friesz Móni

 


Vízvételi lehetőség, bolt, kocsma: Kunfehértó
Kísérők: Lórik Bernadett, Fodor Imre, Lengyel Pál, Nagy Enikő, Hulej Zoltán, Bánár Zsolt, Friesz Mónika
 

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

2016.06.17.

Furtán elköszöntünk Olgától, aki kikísért minket a falu határába, és bízva abban, hogy profi túrázókkal van dolga, útnak eresztett minket. Addig nem is volt baj, amíg az országúton gyalogoltunk, viszont amikor letértünk a földútra, elvesztettük a jelet, aztán az utat, mert mindent nyakig érő gaz borított.

 

→ Tovább