Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. november 9.

Óbükki emléktúra Roller Kálmán tiszteletére

Idén ősszel emléktúrát szerveztek Borsodnádasd környékén a jeles erdőmérnök, tanár dr. Roller Kálmán tiszteletére. A túrán tisztelői mellett a Kanadában élő Roller család tagjai is részt vettek, és felkeresték a tavaly felavatott emlékhelyet.

A szegedi székhelyű civil szervezet, a GEO-ENVIRON Környezetvédő Egyesület kezdeményezésére 2017 májusában emléktáblát avattak Borsodnádasd közelében egy erdei forrásnál a város neves szülötte, dr. Roller Kálmán erdőmérnök tiszteletére. De ki is volt ez az ember, aki 1956 után a vancouveri egyetemen (University of British Columbia) kétszázötvenkét magyar erdőmérnök hallgatóval és számos oktatótársával megszervezte a magyar erdészeti képzést?


Borsodnádasttól Sopronig


Roller Kálmán 1913. május 4-én született a borsodnádasdi orvos házaspár gyermekeként. Később az édesapát, id. dr. Roller Kálmánt, a Lemezgyár orvosát Ózdra helyezték, így az ifj. Roller Kálmán az első négy osztályt követően Ózdon tanult tovább. Már Gödöllőn érettségizett, majd bevonult katonának, a Kárpátokban szolgált. Ezt követően Sopronba menekült, későbbi feleségét ott ismerte meg, majd jelentkezett és felvételt nyert erdésznek az „Akadémiára”. Sajnos, erdészként nem tudott elhelyezkedni, teherautó-sofőr volt Pálházán, a nagyszálló építéséhez hordta a követ. Megnősült, és a soproni orvos lányát Tiszapalkonyára vitte, ahol falusi körülmények között éltek.

 

Sopron


A szovjet csapatok már ismét Sopronban találták őket, a háború alatt sok borzalmat éltek át a fiatalok. Később Miskolcon, a sajóládi fűrésztelepen alkalmazták, ezután áthelyezték Borsodbótára, később Felsőtárkányba. Az erdészeti kutatás érdekében a fővárosba helyezték, 1949-ben kinevezték az akkor megalakult Erdészeti Tudományos Intézet élére, majd két évvel később Sopronban az Erdőmérnöki Kar Erdőtelepítési és Fásítási Tanszékének vezetője lett.


Magyar erdészek Kanadában


Az 1956-os forradalom szele Sopronba is elért, ahol a hallgatók megalakították az egyetem forradalmi tanácsát. Amikor november 4-én a szovjet tankok megindultak Magyarországra, a soproni diákok és tanárok egy része is emigrálni kényszerült. A diákok mintegy 30 levelet írtak a nyugati országoknak, hogy fogadják be a magyarokat. Egyedül a kanadai követségen figyeltek fel a kérésre, és felajánlották, hogy Kanadába mehet a több száz fős magyar csapat. Állítólag az egyik 40 fős évfolyam vezetője azt mondta, hogy ha Roller Kálmán kimegy, ők vele tartanak. Így lett! Liverpoolban szálltak hajóra Szilveszter napján, és nyolcnapos hajózás után érték el az Újvilág partjait, majd többnapos vonatozás után érkeztek meg Vancouverbe.

 


Ott megszervezték az erdészeti oktatást, a hallgatók magyar tanárok előtt vizsgáztak. A kanadaiak féltékenységgel figyelték magyar kollégáikat; eközben az is kiderült, hogy ők erdészeket képeznek, míg

a magyarok erdőmérnököket. A helyi egyetem végül elfogadta a diplomát, amely egyenlő volt a soproni erdőmérnök oklevéllel. Mind az öt évfolyam (kb. 250 fő) megkapta a magyar diplomát. Nagy problémát jelentett azonban az elhelyezkedés, mert a legfőbb akadály az angol nyelvtudás hiánya volt. A sok kényelmetlenség, nehézség után nem véletlen, hogy Roller Kálmán leírta: „többé nem vállalná a kiutazást”.


"Hazaárulóból" díszpolgár

 

1961-ben kinevezést kapott Roller Kálmán Winnipegbe a kanadai Szövetségi Kutató Intézethez, majd közel egy évtized múlva áthelyezték Fredericktonba, ahol 1978-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Roller Kálmán nyugdíjasként egy kutató szervezetet alapított, ennek keretében dolgozott Kolumbiában, az Andokban, főként az erdőbirtokok iparosítása témakörben. Ezt követően Hollandiában kapott megbízatást fásítási tervek kidolgozására, majd újra Kanadában (Ontario) a nyárfa hibridjeit osztályozta 1989-ig. Szakirodalmi tevékenységét jellemzi, hogy három szakkönyvet írt angol nyelven a nyárfa nemesítése tárgykörben.

  

1991-ben meghívás érkezett a soproni egyetemtől, amire úgy válaszolt Roller Kálmán - akit itthon hazaárulónak és a magyarok kicsábítójának állítottak be a magyar lapok -, hogy amennyiben orvosolják az őt ért támadásokat, szívesen részt vesz a magyar - kanadai összejövetelen. (A sok támadás közül kimagaslik egy 1967-ben Sopronból írott levél, amelyben azt közlik, hogy megvonnak Roller Kálmántól minden tudományos és szakmai címet, tekintettel „hazaáruló” mivoltára.)


A Kanadába kimenekített hallgatók többször javasolták, hogy kedves dékánjuk részére itthon adják meg a H. C. (honoris causa) díszdoktori címet, ám erre nem került sor. Sopron városa viszont megtisztelte őt a „Sopron díszpolgára” kitüntetéssel.


Roller Kálmán idős korában Torontóban élt népes családja - felesége, négy fia és menyei - körében, egészen 2004. január 4-én bekövetkezett haláláig.


Emlékhely a forrásnál

 


A szegedi székhelyű civil szervezet, a GEO-ENVIRON Környezetvédő Egyesület 2016-ban vízrajzi kutatómunkát végzett a Heves-Borsodi-dombságban, más néven az Óbükkben. A munkák során - amelyet az EGERERDŐ Zrt. támogatott - vált ismertté, hogy Roller Kálmán Borsodnádasdon született. Megkeresték a kisváros polgármesterét, Kormos Krisztiánt, valamint az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatóját, dr. Jung Lászlót, aki közel 30 éve az egyesület tiszteletbeli tagja. Mindketten támogatták az ötletet, hogy emlékhelyet alakítsanak ki a Kanadába távozott dr. Roller Kálmán tiszteletére. A választás egy, a szülőhelyhez közeli tisztásra esett, ahol 2017 májusában ünnepélyes keretek között emléktáblával ellátott forrást avattak.

 

Elődök és utódok az Óbükkben


A Roller család kutatása során ismertté vált, hogy id. dr. Roller Kálmán főorvos a múlt század közepén jelentős szerepet játszott az ózdi természetjárásban. Így nem véletlen, hogy 2018 májusában ünnepi ülésen emlékeztek meg az ózdi szervezett természetjárás kezdeteinek 85. évfordulójáról. A ’60-as évektől több száz taggal működött az Ózdi Kohász SE természetjáró szakosztálya, többek között Mazura Lajos, majd Ivák József vezetésével. Az Ózdi Kohászati Művek privatizációjával véget ért a virágzó élet; mostanában igyekeznek újra fellendíteni az idősebb Roller Kálmán által megkezdett munkát.

 


Az Újvilágban élő Roller családdal felvett kapcsolat során javasolták az ötletgazda szegediek, hogy látogasson el a család az egykori „szülőföldre”. Erre 2018. szeptember 9-én került sor. Roller Kálmán erdőmérnök családjának négy tagja (három fia - Kálmán, István és Miklós -, valamint a 2018. augusztus 2-án elhunyt Péter fia, Michael) megérkezett Magyarországra, Borsodnádasdra. Ott emléktúra keretében megtekintették az egykori családfőről elnevezett forrásnál kialakított emlékhelyet, és elismerésüket fejezték ki, hogy több évtized után is ápolják elődük emlékét, ismerik nevét, munkásságát. Kanadába hazatérve elmondják mind a 16 Roller-unokának, hogy Magyarországon, az Óbükkben él még az elismerés a család iránt.


(E cikk megírásánál a „Gyökerek és lombok” c. erdészportré sorozatban Pápai Gábor kitűnő interjúja és Roller Kálmán Kanadában kiadott „Mi is voltunk egyszer az Akadémián” c. könyve volt segítségemre.)


Írta: dr. Tóth Imre
aranyjelvényes túravezető

A GEO-ENVIRON Környezetvédő Egyesület elnöke
 

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább