Ökoturisztikai központ épül Tatán

Az Öreg-tó melletti kajakház területén ökoturisztikai központ építése kezdődik meg. A 420 millió forintos beruházásban háromszintesre bővítik a kajakházat, kerékpárutat építenek a tó partján és turistaösvényeket jelölnek ki Tatán és környékén.

Szerző:
forrás: MTI
2013. október 22.

Az Öreg-tó melletti kajakház területén ökoturisztikai központ építése kezdődik meg. A 420 millió forintos beruházásban háromszintesre bővítik a kajakházat, kerékpárutat építenek a tó partján és turistaösvényeket jelölnek ki Tatán és környékén.

Michl József polgármester a központ alapkőletétele előtt tartott sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy a fejlesztéshez a város 371 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott uniós és hazai forrásokból. Az épületben a kajakosok klubháza mellett kerékpáros és bakancsos turistákat kiszolgáló rész is helyet kap, valamint kerékpár- és hajókölcsönző nyílik.

 

Itt rendezik be a tatai fesztiválok kiszolgálóközpontját, valamint a fogyatékkal élők, illetve a kerekesszékesek számára is nyújtanak sport- és turisztikai szolgáltatásokat.

 

 

A polgármester köszönetet mondott az előző városvezetésnek is, mivel a fejlesztési projekt több ciklus óta napirenden van a városban. Mint elmondta, a létesítmény és a kerékpárút a nyár elejére készülhet el, a turistautak és pihenőhelyek hálózatának tervezése pedig a napokban kezdődött meg.

Cikkajánló