MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Országjáró Diákok Köre és ami mögötte van

Már csak 200 méter! A kés azé, aki fogja. Éjféltől minden közös. Fejlámpa és eltévedős szendvics legyen nálad, gumicukor sem árt. Az országjáró diákok értik, miről van szó.

Már csak 200 méter...! Aki már hallotta tőlem ezt a mondatot, az tudja, mit is jelent igazából az ODK. Nem tudom pontosan, honnan, illetve mikortól is ered a név, talán nem is fontos. A mozaikszó önmagáért beszél: Országjáró Diákok Köre. Erdőn, hegyen, vízen. Lábon, két keréken, kenuval és hótalpakon. Jómagam 14 évesen csöppentem bele, amikor felvételt nyertem a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium akkor még csak 5 osztályos kísérleti matematika tagozatára.

 

Fotó:  Paulik László


Rengeteg emlékezetes, izgalmas és persze mulatságos élmény ugrik be ilyenkor. Amikor Fazék hasmenéssel nyomta végig az első 24 órás ODK-t, félóránként elvonulva a sűrűbe. Amikor Ferát megharapta Gorka – a vadászgörényem –, pedig nem is kellett hozzányúlnia, csak figyelnie, hogy merre kószál a csalitosban. Amikor szalamandralárvás vízből főztünk teát, mert ez volt az egyetlen forrás a ház közelében. Mikor Ali bá, a tesis kolléga tulajdon testével tartoztatta fel az utolsó vonatot Porva-Cseszneken, hogy a csoport vége is odaérjen. De ezek már az én történeteim tanárként.

 

Fotó:  Paulik László


Még nyolcadikos diákként kerültem Kovács Zsuzsanna matek-földrajz szakos osztályfőnökünk szárnyai alá, aki akkoriban az ODK-t vezette. Havi, másfél havi rendszerességgel túrákat szervezett az iskola diákjainak. Jó páron, ha nem is az összesen, részt vettem én is. Aztán elballagtam, meg le is diplomáztam. Úgy hozta az élet, hogy 2005-től visszakerültem a gimibe, de már mint biológia-fizika szakos tanár. Zsuzsa néni még ott tanított, és pár évig kollégák is voltunk. Úgy volt, hogy együtt csináljuk az ODK-t, ami végül is – eltérő túratempónk végett – egymás melletti túrákban, de teljes egyetértésben, meg is történt. Aztán Zsuzsa néni nyugdíjba ment, én pedig megörököltem a feladatot.

 

Fotó:  Paulik László

 

2005. ősz. Soproni-hegység. Az első túrám. Nevezzük szárnypróbálgatásnak. Természetesen rohanni kellett a végén, hogy elérjük a vonatot. Ezzel hagyományt teremtettünk! Nos, azóta eltelt pár év, és még több ODK. 113 túrát teljesítettünk lábon, két keréken, kenuval és hótalpakon. Az alap program a klasszikus egynapos, 20-25 vagy néha több km-es gyalogtúra a Mosonmagyaróvárhoz közelebbi hegységeinkben: Bakony, Soproni-hegység, Gerecse, Vértes. A gyalogtúrák közül a rekord a Gerecse átszelése volt észak-déli irányban Piszke és Tatabánya között, emlékeim szerint cirka 38 km, és még a vonatot is elértük. Katartikus élmény volt a 24 órás ODK szállás nélkül. Főleg a hajnali 2-3 óra környéke, amikor összebújva, mint a vadmalacok, sunyunk fél órát az avarban.

 

Fotó:  Paulik László

 

A jól működő és jó ár-érték arányú kulcsos házaknak, turistaházaknak köszönhetően többnapos túrákat is szervezek. Ilyenkor messzebb is el tudunk utazni tömegközlekedéssel, kisbusszal vagy újabban már autókkal is. Bükk, Mátra, Mecsek, Őrség, Börzsöny, Cserhát, csak hogy párat említsek az úti célok közül. De néhány éve rákaptunk a nekünk közeli Alpokra is, jártunk már a Schneeberg és a Rax csúcsain.

 

Fotó:  Paulik László


Általában borzasztó korán kelünk – a kamaszok biológiai órája szerint –, hiszen a tömegközlekedés nem mindig egyszerű, de semmiképpen sem gyors. Ősszel és télen pedig hamar sötétedik, ámbár a fejlámpa és az eltévedős szendvics szinte kötelező kelléke egy igazi ODK-snak. Az időjárás tulajdonképpen másodlagos, még szinte sohasem maradtunk otthon azért, mert esett, hideg volt vagy havazott, bár egyszer a bérelt busz nem vállalta az utat az utóbbi miatt Írottkőhöz. Mint utólag kiderült, nem volt gond az utakon, de jobb félni… Ha már ott vagyunk, akkor megyünk. Esőben alsóneműig elázva, térdig érő, vizes hóban átázva és félig összefagyva, vagy akár 40 fok feletti melegben, amikor kellemesebb a kenu mellett úszni, mint a kenuban evezni. Persze az esetek zömében az évszaknak megfelelő, de szép kirándulóidő adatik meg számunkra. Ez ősszel ugyanúgy lehet ködös-párás, színes-pompás, mint ahogy tavasszal üde, zöldellő és napsütéses. Mert ha menni kell, hát menni kell.

 

Fotó:  Paulik László


Körbetekertük már a Balatont, de odafelé is bringával mentünk ám, át a Bakonyon, cirka 140 km 14 óra alatt. Óránként megállva kalcium- és magnézium-tablettával, meg sportkrémmel regenerálva magunkat, de letoltuk. Terepeztünk a Bakonyban, a Kőris-hegy környékén, és rendszeresen tekerünk a szigetközi ártérben a Sárbringa ODK-kon. A név magáért beszél.

 

Fotó:  Paulik László

 

Azóta, hogy vízitúra-vezető is lettem, a kenutúrák is a repertoárt bővítik. A Szigetközben többször is bejártuk már a Dunakiliti-Doborgaz-Cikola környéki ágrendszereket az egyhetes nyári ODK-k során, amit 6 éven keresztül szerveztünk. De voltunk már a Rábán, a Dráván és a Lajtán is. Mert már a vadabb vizeken is megálljuk a helyünket. Igaz, az ilyen jellegű folyókra csak a már nyugodtabb vizeken kipróbált lányok és srácok jönnek el.

 

Fotó:  Paulik László


És persze szellemünkben is fejlődünk. Magvas gondolatok születnek a huszadik, netán a harmincadik kilométer után. Már csak 200 méter. A legfőbb mottó, hisz bármikor megkérdik, mennyi még a táv, ez az ideális válasz. A kés azé, aki fogja. Éjféltől minden közös. Hogy még kettőt megemlítsek a népszerűek közül. De mindenekelőtt megismerjük a határainkat és kicsit azon is túlfeszítve magunkat. Hiszen néha éhezünk és fázunk is, vagy éppen dögmeleg van, de szinte mindig elfáradunk, bár a legtöbbször jólesően. Megosztjuk az ételt, a meleg ruhát és az esőkabátot, ha kell. Együtt takarítunk ki magunk után, pakoljuk a kenukat és főzzük a vacsorát. Csak ritkán van ilyen élményben része a fiatalok többségének. Pedig élvezik, sőt néha úgy érzem, hiányolják is, bár sokan ezt a világ minden kincséért se vallanák be, talán még maguknak se.

 

Fotó:  Paulik László


Aztán persze hazaindulunk egyszer. Ülünk a vonaton, esszük a maradékot, gumicukor mindig akad, és kimerülten felidézzük az aznapi eseményeket. Jókat nevetünk persze, hiszen egyrészt ezek többnyire viccesek, másrészt ilyenkor már minden sokkal inkább annak tűnik ebben a fáradt, de kissé eufórikus állapotban, ami egy jó túra után megszállja az emberfiát és lányát.


Ez hát az ODK röviden és tömören. Ha igazán kíváncsi vagy milyen is megélni ilyesmit, el kell menned egyet túrázni.

 

 

Szöveg és fotók: Paulik László

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...