Őserdei ösvényeken

Végre megtekinthetők a bükkábrányi lignitbányából előkerül hétmillió éves mocsárciprusok.

Szerző:
forrás: Pannontenger.hu
Kossuth Rádió
2013. november 20.

Végre megtekinthetők a bükkábrányi lignitbányából előkerül hétmillió éves mocsárciprusok.

Két új és teljesen egyedi, először látható kiállítással, az „Őserdei ösvényeken- a bükkábrányi mocsárciprus erdő és kora”, valamint „A Kárpátok-ásványai” tárlattal várják az érdeklődőket.

 

Bükkábrányban korábban 65 méter mélyen 16 mocsárciprusból álló, hétmillió éves erdőrészletet találtak, ahol a fák álló helyzetben konzerválódtak, de nem szenesedtek és nem kövesedtek meg. Valószínűleg egy hétmillió évvel ezelőtti földrengés következtében keletkező homokáradat borította be a fákat. A vizes homokba az évmilliók nem jutott oxigén, így maradhattak fent az ősfák. Ez a leletegyüttes egyedülállónak tekinthető a világon.

 

 

A szakemberek hosszú évekig azon munkálkodtak, hogy az ősfákat megmentsék az utókornak. Munkájuk sikeres volt, igy a nagyközönség is megnézheti a mocsárciprusokat. A 2007-ben a lignitbányából kimentett négy fából most kettőt szabadon tekinthetnek meg a látogatók, egyet pedig egy 20 ezer literes tartályában mutatnak be Miskolcon a Hermann Ottó Múzeumban.

 

 

A konzerválás folyamata során cukorszirupban áztatták a leleteket, egészen addig, amíg a körülöttük lévő szirup hetven százalékos töménységig sűrűsödött, illetve maguk a fák át nem vették a sűrűséget, majd lassan kiszárították a fákat. A cukorkristályok segítségével biztosított, hogy a fák még egy darabig megőrizhessék mostani állagukat.

 

A másik eljárásban műgyantával itatták át a törzseket. A harmadik konzerváló eljárás lényege pedig az volt , hogy tiszta vízben tartották a negyedik fát, amelyhez gombamentesítő szereket adagoltak. Ez utóbbi áll a legközelebb ahhoz a környezethez, amelyben 2007-ben megtalálták a mocsári ciprusokat.

Cikkajánló