MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Ősz végi teljesítménytúra a Bakonyban

A Fehér-Vár-Palota a kontrasztok túrája, amire az időjárás idén csak ráerősített. Sok választható táv és rengeteg résztvevő, kiváló jelzések és jelölések, bőséges ellátás és remek hangulat.

A vonalas túrák mindig komolyabb logisztikát igényelnek, ez itt sem volt másként. Legfeljebb annyiban, hogy elég könnyű volt megfelelő járatot találni Várpalotáról Székesfehérvárra, ráadásul a buszpályaudvar is igen közel esett a rajt és a cél esetében is. Így hát egy negyed nyolc körüli parkolással és nyolcas fehérvári beérkezést követően negyed kilenc környékén az országalma tövében állhattunk, majd vághattunk neki a nagyjából maratoni távnak.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kora reggel még öt fokot mutatott a hőmérő – mínuszban. Na, hogy lesz ebből az ígért 5-6 °C? És hozzá a ronda köd is, ami egészen a rajtig megmaradt, sőt, még utána is. A nevezés és a rajt zökkenőmentes, megkapjuk a lepedő nagyságú színes térképitinert, hozzá leírást, és indulhatunk is.


Sétálóutca, városból ki, természetesen aszfalton. És igen hamar itt az első ellenőrző pont, még a csónakázótó előtt. Egy forrásnál, a Csitáry-kútnál („Savanyúvíz”) kapunk máris bélyegzőt, alig egy kilométer megtétele után. A hőfok tényleg az ígértnek megfelelő, és már nem is fázunk. A Gaja-patak ágának partján ballagunk, aztán fás-ligetes rész jön, ezek már a zöld sáv vonalán.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Jók a jelzések, sok a szalag is, könnyen és gyorsan haladunk. A hetes elkerülő főút alatt átbújunk (szó szerint), halastavakat mellőzünk, vasúti síneken vágunk át. Erdők, mezők maradnak el, és beérkezünk Mohára, a művelődési házat is könnyű megtalálni. Ropogtatnivaló és forró tea jár a pecsét mellé, és mehetünk is. Kiérkezünk a faluból, újabb mezők, és gyorsan felbukkan Iszkaszentgyörgy. És nagyjából ugyanekkor a nap is. Előbb csak sejtelmes fényekkel, majd határozottan megvilágítva a késő őszi tájat.
Ekkor már a grófi sírkápolnát is elhagytuk, ahol egy kódot írtunk fel, és a kastély külső, majd belső udvarán találtuk magunkat. Gyönyörű épületek, amelyek bizony jobb sorsra érdemesek: egy részüket már tatarozták, nagyobb hányadukra azonban még erősen ráférne egy felújítás. A kastélyt elhagyva aztán erdei terep jön. Na, végre, egészen teljesítménytúrán érzem magam!

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kis szalagozott szakasz után a piros sávon folytatjuk, elhaladva a Kőasztal mellett. Itt a Piramita: kis méretű kilátó, de azért érdemes felszaladni rá. A Sárrét, távolabb Székesfehérvár látszik – alattunk pedig a különleges, sugárirányú nyiladékok.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán újabb erdők, az ösvény egyre kövesebb, ahogy áthaladunk a Valéria-erdőn és az Öreg Iszka-hegyen, majd a Leányvágó következik. Süt a nap, több réteg ruha is a zsákokban folytatja, kifogástalan túraidő kényeztet mindenkit. Sokan vagyunk ugyanis: eddig szinte alig mentünk üres terepen, mindig láthattunk magunk előtt túrázókat.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Szenes-horog a neve a helynek, ahová érkezünk. Alaposan megjegyzem ezt a nevet a jövőre nézve. Egészen meghökkentő, sőt, lenyűgöző látvány fogad. Hatalmas fehér sziklák, zord, növényzet nélküli felszín és mindehhez komoly szintkülönbségek. A sziklák alatti völgybe ugyanis leereszkedünk, majd onnan kikapaszkodva gyönyörködhetünk a látványukban. Itt a fotózás ideje, nem vagyok hajlandó lemondani róla.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán a Hadi útnak nevezett szakaszra térünk, ahol Csórra ereszkedünk le. Balról itt is fehér sziklákat mellőzünk, de most még nem kötünk velük közelebbi ismeretséget, itt jövünk majd visszafelé hamarosan. Előbb azonban a faluba érkezünk, és a (szebb napokat látott) csárdával szemben találjuk a következő EP-t, a Pilvax vendéglőben.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nagy a nyüzsgés kint is, bent is: sok-sok falatozó vagy teázó, esetleg beszélgető túratárs pihen egyet. Mi is megkóstoljuk a rendkívül finom kenyereket, a paprikakrém meg egyenesen fenséges. Így kezdjük meg a túra második szakaszát, és mindjárt kapaszkodásra használjuk fel a szerzett energiát. A Kilátó-hegy következik, azaz az imént látott sziklák. A magaslat tényleg igazolja a nevét: távolra fürkész a tekintet, egészen a messzi horizonton megbúvó hegyig, a Baglyasig.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Mehetünk tovább, és keressük a pontőröket, de a tavalyi helyen nincs senki és semmi. Más túratársak is bizonytalankodnak. Mi nem késlekedünk, de azért készítek fotókat, igazolásul. Aztán mégis feltűnik egy barátságos páros, békésen alvó pici baba mellett. Begyűjtjük az újabb bélyegzőt, és vissza a Hadi útra, aztán tovább, a közös piros-zöld szakaszon.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Horogra akadtam megint. Ha lehetséges, még az iméntit is felülmúlja: ez itt a Száraz-horog. A zöldön ereszkedünk, majd emelkedünk. Egyik szakasz sem sík, sőt… Komoly, térdet próbáló lejtő, majd (egy hajtűkanyar után) szinte sziklamászásba átforduló kapaszkodás felfelé. Mindeközben nagyon szép völgy és őszi fák, hatalmas sziklák látványa.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Begyűjtjük a következő pecsétet is, ami mellé egy Balaton szeletet is kapunk. Visszatérünk a pirosra, erdei kanyargások jönnek, meg a Túró-horog és a Sár-horog. Közben egyre többször mutatja meg magát a Baglyas is, mígnem aztán egészen rálátunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Megyünk toronyiránt, szó szerint, hiszen a tetején piros-fehér antennaállvány magasodik, nem lehet eltéveszteni. Utolsó szuszogtató méterek, meg jó sziklás-köves terep, de felérkezünk, kódot írunk, kattintunk is párat. Balra Fehérvár, jobbra Inota és Várpalota.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Indulhatunk is lefelé, visz az út, talán túlságosan is. Nem dőlünk be a „főút” vonzásának, a megfelelő helyen, szalagok segítségével bevesszük a jobbos letérőt, és a Hideg-völgybe érkezünk le. Meredek oldalak, sziklák, aztán megint emelkedünk. Nahát, nincs vége, még mindig sziklák és szakadékok, a besütő nap egészen különleges hangulatot kölcsönöz nekik. És újra kilátópontra jutunk fel, ami persze megálljt parancsol, jön a fotózás, szusszanás, álmélkodás.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Piros jelzés, de a track nem így vinne, és a térkép sem. A szalagozás azonban szintén itt virít, ami persze eldönti a kérdést. Balra előre Inota és a hőerőmű: a hatalmas hűtőtornyok és épületek összetéveszthetetlen mementói az elmúlt évtizedek iparosításának. Milyen sokszor mentem el a komor, romos gyárnegyed mellett, nem is sejtve, hogy mögöttük/felettük milyen csodaszép táj bújik meg!

 

Fotó: Gombos Kálmán


Most kopár-köves oldalakon, majd egy bánya mellett leereszkedünk Inota szélére, és ott már minden stimmel. Eljutunk a Böllér vendéglőig, de idén itt nincs EP, tehát (egy gyors kóla után) mehetünk tovább. Nem is kell sokat haladnunk, az aszfalt felvisz a víztározóhoz, ahol kedves pontőrök fogadnak. Igen finom banánnal kínálnak – meg egy korrekt kis emelkedővel, mindjárt a pont után. Elköszönünk – immár végleg – a piros sávtól; itt újra „visszakapjuk” a zöldet. Azon aztán felszuszogunk a kis temetői kápolna magasságáig, majd tovább. Megint gyönyörködhetünk a panorámában: alattunk az iménti tározó víztükre és Inota szélső házai, szemben pedig hatalmas fehér sziklafal, ma már sokadszor.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán hullámzó terep jön, kopár, köves dombokkal és utakkal, szálas fűvel. A lefelé hanyatló nap – remekül harmonizálva a késő őszi színekkel – pazar fényeket varázsol a dombokra és a tájra. Messze távol Pétfürdő kéményei vehetők ki, balra Inota, jobbra meg már Várpalota, a mai úti célunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aszfaltút méltatlankodó autóssal, aki végigkürtöli a szakaszt, pedig szép rendben, sorban közlekedünk mindannyian az út szélén. Bizony, sokan vagyunk most is, mint ahogy egész nap, kisebb-nagyobb csoportok tudják le az utolsó kilométereket. Várpalotán belül szerencsére ösvény, majd járda jut, így érkezünk be a Civil házba. Menetidőnk pontosan hét és fél óra lett, ami egészen kellemes, tekintettel a majdnem kétszáz fotóra. Átvesszük a kitűzőt és az emléklapot egy kedves mosoly és kézfogás keretében.


Itt is a bőség asztala fogad: a Csórról már ismert lágy, finom kenyér, sokféle variációban. Hozzá tea is dukál, méghozzá filteresen, személyre szabhatóan, forrón. Találkozás kedves túratársakkal, ismerősökkel, nagyszerű a hangulat. A rendezői csapat is igen barátságos, kellemesen elbeszélgetünk, és még remek cukrászda-, illetve kávézóajánlatot is kapunk. Így kerek és egész ez a nap, és egy olyan tájtól búcsúzunk, ahová még egészen biztosan szeretnénk visszajutni. Viszlát, Keleti-Bakony!

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. július
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...