MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Őszvégi túra a két legszebb ausztriai szurdokban

Doronglétrák, doronghidak, mély zúgók és magas vízesések: ez a két legszebb osztrák szurdok, a Bärenschützklamm és az Ötschergraben.


Október végén mit csináljon az ember, a Tátra lezárva, az Alpok nagy része már nem járható. Ilyenkor jön el a szurdoktúrák ideje. Korábbi szurdokválogatásom kommentjeiben nagyon sokan ajánlották a number one-t, az ausztria Medveölő-szurdokot, és társát az osztrák Grand Canyonnnak titulált Ötschergrabent. Eljött az idő megnézni őket.


Sok túraszervező társaság visz ezekre a helyekre utakat, de úgy gondoltam, ezt magam is meg tudom oldani. Két nagyobb fiammal keltünk útnak, a Medveölő-szurdokot ugyanis a fölötte magasodó, 1720 méteres Hochlantsch-csúccsal együtt akartam abszolválni, ami azért egy combos ezer méteres szintemelkedést magában rejtő túra. Meg jó volt csak velük együtt lenni, amikor nem a dubstep-bulikkal meg a LoL deathmatch partikkal kell versenyezni a figyelemért.

 


Mindkét szurdok olyan 360 kilométerre van Budapesttől, egymástól pedig kb 80 kilométerre, ezért valahol a kettő között próbáltam szállást keresni. Langenwangban sikerült a legolcsóbbat, egy kívülről motelszerű, belülről egy faforgácslappal bélelt lakókonténernek tűnő helyiségben (20 euro/kopf, Gästedorf Waldheimat). A célnak megfelelt, kaját úgyis vittünk, az étkezőben meg csomó magyar lakótárssal találkoztunk. Volt, aki szintén túrázott, de volt, aki a közelben dolgozott, és olcsó albérletként használta ki a helyet. A vacsoránál össze is haverkodtunk Ferivel, akivel aztán nagy snapszerpartikba keveredtünk.

 

A Medveölő-szurdok

 

Másnap reggel fél óra alatt a mixnitzi parkolóban voltunk, ahonnan rövid sétával el lehet érni a Medveölő-szurdok, azaz a Bärenschützklamm kapuját. A bejáratnál kiderült, hogy (október 31 lévén) óriási mázlink volt: a szurdok november elsején bezár. Így is elég szoros volt: a doronghidak mellet már sok helyen elő volt készítve az új korlát, a téli karbantartáshoz szükséges pótlépcsőfok.

 

 

Aki volt már a Rám-szakadékban, az el tudja képzelni a helyet: van egy bevezető szakasz, aztán jön a vad szurdok, létrákkal, vízesésekkel, majd a tetőn szelíd kivezetés. Azért szorozzuk meg a magyar viszonyokat, a látványt, és a mászás, na jó, lépcsőzés nehézségét egy tízessel. Adatokról, hangulatról beszéljen a szavak helyett doppelgängerem, Túrabubus rövid, de annál látványosabb videója, amit a jövőben nagyon remélem, hogy még több is követ:

 

 

Én inkább a szurdokot követő csúcsra koncentrálok most, mert az is volt még egy 500 méternyi szintemelkedés a Guter Hirte uzsonnaállomástól, ahova a szurdok teteje kifut. Innen még 140 méternyi szint a Steirischer Jockl menedékház (1358 méteren), ahova amúgy a szállást terveztem, de közölték, hogy október utolsó napjaira már bezárnak. Így hát nem aludtunk, nem leveseztünk az amúgy nagyon barátságos hegyi házban. (Bár inni ihattunk volna, mert hagytak kint üdítőt és egy becsületkasszát.)

 

 

Szóval a maradék 260 m szintet leküzdöttük a meredek erdei ösvényen, ami csak a legvégén bújt ki a törpefenyők közül a sziklák tetejére. Az impozáns csúcskereszt alatt uzsonnáztunk egyet, és élveztük a szerencsés kilátást (ilyenkor már inkább felhős szokott lenni a hegytető). Sőt, beírtuk magunkat a csúcskönyvbe is.

 

 

A csúcson találkoztunk két német lánnyal, akik via ferrata szerelésben voltak. A csúcsot meg lehet közelíteni ugyanis via ferrátán is, ami Breitenautól indul és a Steirischer Jockl-nál van a kiszállása. Szerintem nem érdemes ferrátázni, mert akkor egy közepesen érdekes via ferrata kedvéért kihagyod a Medveölő-szurdokot, ami azért, valljuk be, botorság.

 

 

Lefelé menet ismét érintettük a Jockl-t, majd a Guter Hirtét, ahol jó kis suppe hiányában elhörpölgettünk egy forró teát. Sötétben értünk vissza a parkolóhoz, ahol a kocsiba pattantunk, és fél óra múlva már Langenwangban is voltunk a szálláson.

 

Az osztrák Grand Canyon

 

Másnap reggel indultunk Wienerbruckba, az osztrák Grand Canyonhoz. A túraútvonal előzetes tanulmányozása során azt állapítottam meg, hogy az Ötschergrabent több módon lehet megközelíteni:

 

  1. Wienerbrucknál felszállunk a kisvasútra, elmegyünk a következő (Erlaufklauze) állomásig, ott leszállunk, besétálunk a szurdokba az Ötscherhias hegyi vendéglőig, és szépen visszajövünk benne Wienerbruckig.
  2. Wienerbrucktól indulunk, elmegyünk az Ötscherhiasig, felmegyünk a vonatig, majd szépen visszapöfögünk Wienerbruckba.

Ebből az lett, hogy a kisvasút teljesen kimaradt, mert nem akartunk hosszasan várni rá az állomáson. Inkább elindultunk a szurdokba, azzal, hogy legfeljebb oda-vissza gyalogolunk. Hála az égnek, az Ötschergrabennek nincs hivatalos bezárási ideje, ezért nem maradtunk le a jóról.

 

 

Kis séta után, a szurdok elején 30 emeletnyi mélységbe kellett lelépcsőznünk a faszerkezetű hidakon vagy a sziklába vájt ösvényeken a Lassingfall vízesés mellett.

 

 

Maga a 90 méter magas, több lépcsős vízesés csak néhány pontról látható jól. A vízesés után egy kis vízerőműhöz visz az út, ahonnan folytatódik a szurdok a patak mentén.

 

 

A szurdok ösvénye általában a lent hömpölygő zöld patakvíz felett 20-30 méterrel vezet a szurdokfal oldalában. Jól ki van építve, kicsit túlságosan is. Pallók, hidacskák, kapaszkodók mindenütt. Bár én azt hittem, hogy ez egy nagymama-útvonal, be kell látni, tévedtem: ki is van írva az elején, hogy bizonyos kondi és lépésbiztonság szükségeltetik hozzá.

 

 

Van egy hangulata a hangos zúgókon, kisebb-nagyobb vízeséseken lezúduló patak mellett sétálni a pallókon. Szerencsére - november lévén -, már nagyon kevés turista volt.

 

 

Mondjuk a Grand Canyon hasonlatot kissé túlzónak, hatásvadásznak találtam, abban megegyeztünk a fiúkkal, hogy nagyon szép hely.

 

 

Körülbelül egy óra alatt elértük az Ötscherhias vendéglőt (zárva volt), ahova egy nagy fahíd vezetett át. Csakhogy mi már lemondtunk a vonatról, ezért elvileg itt visszafordultunk volna a szurdokban. De nem tettük, mert a térkép szerint egy bő kilométerrel odébb zúg le a sziklákról az egyik legszebb osztrák vízesésnek kikiáltott Mirafall.

 

 

Elég gyorsan odaértünk, és meg kell állapítanom: a hírek nem túloznak, valóban nagyon látványos vízesés a Mirafall.

 

 

A vízesés tövében meguzsonnáztunk, aztán elindultunk visszafelé a már ismert úton. Egy bő két óra alatt visszaértünk a parkolóhoz, ahol a kocsit hagytuk. Tehát a szurdok oda-vissza 5-6 óra alatt kényelmesen megjárható.

 


Konklúzió: Mindkét szurdok más, de a maga nemében nagyon látványos, egyik sem okozott csalódást. Valószínűleg tavasszal jobban zúg benne a víz a hóolvadás miatt, de így ősszel sem kellett szégyenkeznie. Mindkettő megjárható - az extráktól függően - 4-5-6 óra alatt, azaz egynapos programnak ideális. Az autóút összesen (a langenwangi szállást alapul véve) 830 kilométer volt, ami autópályamatricákkal együtt 22-25 ezer forint útiköltséggel járt, a szállás pedig kijött 36 ezer forintból hármunknak, két napra. Megérte.

 

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...