Öt kirándulás, amit a gyerkőcök is imádni fognak - 1. rész

A túrázás igazi családi program, és ma már itthon is egyre több olyan úti cél közül választhatunk, amelyek nemcsak szép tájakkal, de gyerekekre szabott élményekkel és komplex programlehetőségekkel egyaránt várják a kirándulókat. Következzen most egy kis ízelítő az egyre szélesebb hazai kínálatból.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
TM archívum
2017. április 8.

A túrázás igazi családi program, és ma már itthon is egyre több olyan úti cél közül választhatunk, amelyek nemcsak szép tájakkal, de gyerekekre szabott élményekkel és komplex programlehetőségekkel egyaránt várják a kirándulókat. Következzen most egy kis ízelítő az egyre szélesebb hazai kínálatból.

(Fotó: Somogyvári D. György)

 

Hangya Dani birodalma - Gyadai tanösvény

 

A Naszály lábánál, a Lósi-patak völgyében található az Ipoly Erdő Zrt. Katalinpusztai Kirándulóközpontja. Az itt kialakított, mintegy 5 km hosszú Gyadai tanösvény 13 állomáson ismerteti a környék természeti adottságait, élővilágát és az itt folyó erdőgazdálkodási munkát. Külön hangsúlyt helyeztek a fák szerepének bemutatására. A gyerekek itt nemcsak olvasnak arról, hogy milyen jelentősége van a holt fának az erdő életében, de saját maguk is megtapasztalhatják, mennyi élőlénynek ad otthont egy korhadt fa. Persze kalandból sincs hiány, átkelhetünk a függőhídon, végigmehetünk a Lósi-patakon és az azt övező mocsáron átívelő pallósoron, van billenőhíd, és olykor cölöpökön is kell lépkedni. Az ösvény felénél megpihenhetünk az Óriások pihenőjénél. Innen, ha kedvünk tartja, és a gyerekeknek van még ereje, bejárhatjuk a táv második felét is, de ha ezt inkább egy másik alkalomra tartogatjuk, akkor egy betonúton visszasétálhatunk a kiindulópontra. A legkisebbekre szintén gondoltak: nekik egy 300 méteres élményösvénnyel kedveskedtek a tanösvény létrehozói. 

 

Hasznos információk

TIPP: A tanösvényhez vezetőfüzet is készült, külön az alsó és a felső tagozatos iskolások számára. Az állomásokhoz kapcsolódó feladatoknál a tanösvény jelképállata, Hangya Dani kalauzolja a gyerekeket. S miközben túrázunk, az egész család kiveheti a részét a talajvizsgálatokból, a nyomkeresésből vagy a növényhatározásból.

MEGKÖZELÍTÉS: Vácról Rétság felé haladva, Szendehely-Katalinpuszta faluvégén jobbra kell letérni a 2-es útról. Tábla jelzi a tanösvényt.

 

  

Kalandok a Dráva mentén - Dráva Kapu Bemutatóközpont

 

 

(Fotó: Schultz Andrea)

 

A drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpont minden korosztály számára kínál programokat. Az épületben található kiállítás élményszerűen mutatja be a Dráva folyó természeti értékeit, de a bemutatóközpont 13 méter magas kilátójából szintén érdemes körbenézni. Az Üde rétek tanösvény bejárása során a drávaszentesi rétek, legelők élővilágával és az élőhelyek kezelésével ismerkedhet meg a látogató, és láthatjuk az itt legelésző szürkemarha-gulyát is. A tanösvény végén egy madármegfigyelő toronyba mehetünk fel, ahonnan bepillantást nyerhetünk a környék madarainak életébe. A bemutatóközpont közelében, a gyerekek nagy örömére, egy őshonosháziállat-bemutatót is kialakítottak, ahol racka juhok, szamarak, hucul lovak és mangalicák éldegélnek. A bemutatóközpontban előzetes bejelentkezéssel kerékpárkölcsönzésre és sátorozásra is van lehetőség. A környék érdekes és kevésbé ismert látnivalót szintén érdemes felkeresni, például Barcson a Dráva Múzeumot, Darányban a Barcsi borókást, továbbá a sétahajózást se hagyjuk ki.

 

Hasznos információk

TIPP: A Barcstól három kilométerre lévő Csomoros-szigeti tanösvény a Dráva egyik szigetén található. Itt több mint húsz információs tábla ismerteti a határfolyó és szigeteinek élővilágát. Sétahajóval, kajakkal, kenuval is szabadon felkereshető.

MEGKÖZELÍTÉS: A Dráva Kapu Bemutatóközpont Barcstól 4 km-re található, autóval a Barcs és Csurgó közötti úton érhetjük el. Kerékpárral Barcsról, aszfaltburkolatú közúton,menetrend szerinti buszjárattal pedig a barcsi vasútállomásról induló buszokkal érdemes jönni.

 
 

 

Pele apó intelmei - Keszthelyi-hegység

 

(Fotó: Sinka Gábor)

 

Balatongyörök és Balatonederics között található a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kifejezetten gyermekek részére kialakított tanösvénye. Pele apó tanösvénye több rövidebb és hosszabb körútból áll - 8,5 km hosszú, és 38 állomása van. A térség erdei élőhelyei természeti értékeinek megismertetésében Pele úr, a nagy pele segít a gyerekeknek. Pele úr lakóhelyének minden titkát elmeséli, közben pedig unokájából is megpróbál rendes pelét faragni.

 

A kirándulók örömére a Bakonyerdő Zrt. is jó néhány ökoturisztikai fejlesztéssel gazdagította a térséget. Megújult a Batsányi- és a Bél Mátyás-kilátó, elkészült a Balatongyörök és Vonyarcvashegy határában álló Büdöskúti pihenőhely, a Cseri-kapu pihenőhely, a Láz-tetőn álló 18 méteres kilátó, a Balatongyöröki, valamint a Vállusi tanösvény is. A környék izgalmas látnivalója még a hazai barlangok egyik kevésbé ismert képviselője, a Balatonederics közelében található Csodabogyós-barlang. Nagyobb gyerekekkel benevezhetünk egy overallos barlangtúrára, amely garantáltan felejthetetlen élmény lesz az egész családnak.

 

Hasznos információk

TIPP: A kirándulás előtt vagy után érdemes letölteni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapjáról a Kankalin füzetek Keszthelyi-hegységről szóló részét, amely jobbnál jobb feladatokkal segíti a vidék még alaposabb megismerését.

 

 

Mocsári teknősök szokatlan magasságban - Királyréti látogatóközpont

 


(Fotó: Tóth Judit)

 

Királyrét népszerű hely a túrázók körében, és van egy kis szeglet, amely egészen bizonyosan a gyerekek nagy kedvence is lesz. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Királyréti Erdei Iskolája eddig főleg iskolás és óvodás csoportokat fogadott, most azonban egy látogatóközpontot is létrehoztak. A kiállításon a kirándulók - kicsik és nagyok - élvezetes feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a Börzsöny múltjával, növény- és állatvilágával. A kiállítás nem csupán szavak szintjén interaktív: itt tényleg nagy kedvvel merül bele az ember a játékos feladatok megoldásába.

 

Az állatokkal és növényekkel való ismerkedést aztán a szabadban is folytathatjuk, innen indul ugyanis a 2900 méter hosszú Királyréti tanösvény, amelyen a kis békalány, Béka Bori kalauzolja a gyerekeket. A látogatóközpontban beszerezhetjük a vezetőfüzetet, amelyből felnőtteknek és gyerekeknek szóló változat is van. A tanösvényen megismerkedhetünk a lombos erdő és a fenyves élővilágával, illetve és Királyrét múltjával. A túra egyik legizgalmasabb pontja a Bajdázó-tó, ahol számos érdekes ízeltlábú él, például víziskorpió, csibor vagy molnárka. Ha jó az idő, mocsári teknősök kisebb-nagyobb csoportjai napoznak a vízbe dőlt fákon. Az első példányokat még az 1980-as években telepítették a tóba, mára azonban az utódok benépesítették az állóvizet, és hazánk legnagyobb tengerszint feletti magasságban élő mocsáriteknős-populációját alkotják.
 

Hasznos információk

TIPP: Az erdei hajtányozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek szórakozás. A pedállal hajtható kisvasúti hajtányok egy 750 méteres körpályán haladnak a Királyréti kisvasút állomása mellett.

MEGKÖZELÍTÉS: A gyerekek bizonyára annak örülnének a legjobban, ha Kismarosról erdei vasúttal jutnának el Királyrét állomásig. A látogatóközpontot és a tanösvényt táblák jelzik.

 
 
 

 

Szurdoktúra és csillagles - Magas-Bakony

 

(Fotó: BfNP)

 

A Cuha-völgy a kirándulók egyik kedvelt bakonyi célpontja, nem véletlenül, hisz amilyen szép, olyan könnyen bejárható, így gyerekekkel is bátran nekiindulhatunk. A völgyet megközelíthetjük a millenniumi vasúttal, melynek útvonalát sokan az egyik legszebbnek tartják hazánkban. A szerelvény több alagúton és völgyhídon is áthalad. A cuha szláv eredetű szó, jelentése száraz, ami utal arra, hogy csapadékszegényebb időszakban a mederben alig van víz. A gyerekek számára pedig igazi kaland a völgyben tett túra, hisz olykor a meder kövein lépegetve kell haladni. A völgyben barlangok is vannak. Az egyik a Betyárpamlag-barlang, amelyet a hírhedt bakonyi betyár, Savanyú Jóska búvóhelyének tartottak, a másik a Zsivány-barlang, amelyben szintén betyárok bujdostak üldözőik elől.

 

A Magas-Bakony másik népszerű desztinációja Bakonybél, ahol a gyerekek nemcsak a természeti szépségekkel, de a csillagok birodalmával is megismerkedhetnek. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Pannon Csillagdájában csillagászat- és űrkutatás-történeti kiállítás, planetárium és távcsőpark várja az érdeklődőket. Szintén Bakonybélben található a Bakonyi Erdők Háza, ahol egy természetvédelmi és erdészeti kiállítás mutatja be a hegységet és annak élővilágát.
 

Hasznos információk

TIPP: Járjuk végig a Kőris-hegy oldalában tekergő Boroszlán tanösvényt, hogy a természetben is megfigyelhessük mindazt, amit a kiállításon láttunk.

MEGKÖZELÍTÉS: Vinyéről (Bakonyszentlászló) egy erdészeti út vezet a Cuha völgyéig. Ha vasúttal jövünk, a völgyet Vinye és Porva-Csesznek megállóhely között találjuk.

 

Megjelent a Turista Magazin 2014. szeptemberi számában.

2017. áprilisi számunkban még több szuper gyerekbarát túrát találtok!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Hullámtéri séta - Halásztelki tanösvény

Mészkő, agyagpala, párnaláva - Bél-kői tanösvény

Természetélmény a köbön - Lóczy Lajos gejzírösvénye

Sas-hegyi tanösvény

 

 

Cikkajánló