Paprikás Chopok magyar módra

Elkészítéséhez vegyünk először is egy nagy baráti társaságot, hívjuk meg őket egy klasszikus magashegyi túrára, és foglaljuk le teljes egészében a meghódításra váró hegy legmagasabban fekvő, folyó vizet „nélkülöző” menedékházát. Fűszerezzük az egészet kellemes időjárással, de egy jó adag csípős köd is legyen azért a tarsolyunkban. Ne feledkezzünk meg a szélről sem! Elvégre helyi specialitást szeretnénk tálalni.

Szerző:
Benecz „Paraferee” Ferenc
Fotó:
Benecz „Paraferee” Ferenc
2015. december 18.

Elkészítéséhez vegyünk először is egy nagy baráti társaságot, hívjuk meg őket egy klasszikus magashegyi túrára, és foglaljuk le teljes egészében a meghódításra váró hegy legmagasabban fekvő, folyó vizet „nélkülöző” menedékházát. Fűszerezzük az egészet kellemes időjárással, de egy jó adag csípős köd is legyen azért a tarsolyunkban. Ne feledkezzünk meg a szélről sem! Elvégre helyi specialitást szeretnénk tálalni.

Tizenhatan vágunk neki egy október eleji szombat délelőtt az Alacsony-Tátra „tetejének” Trangoska parkolójából. Kiszemeltünk nem is olyan messze, éppen felhőkbe burkolódzva magasodik a gerincen. Először a kék jelzést követve nyugatnak vesszük az irányt, elgyalogolunk a Krizske-nyereg felé, majd onnan, a gerincen indulunk visszafelé a házhoz, ily módon alakítva egész napossá túránkat.

 



A parkolóból hamar felérünk az aszfaltozott út végéhez, a sípálya aljához, ahol a szlovák testvérek már nagy erőkkel dolgoznak a szezonnyitáson. Innen, akármennyire is vonakodunk tőle, a fekete pályán vagyunk kénytelenek - szinte négykézláb - felfelé kaptatni. Átadjuk magunkat a főzés örömeinek: közösen párolódunk. A sípálya középső szakaszánál található nagy étteremnél ismét keresztezzük a turistautat, s innentől már ezen haladunk tovább.

Törpefenyőkkel, az elmúlt napok kemény fagyai által barnásvörösre csípett áfonyával és magas fűvel szegélyezett, alattomosan emelkedő, keskeny ösvényen lépdelünk. Balra szürke fellegek tornyosulnak. A párás levegőtől sajnos nem tudjuk a messzeséget fürkészni, de panaszra azért így sem lehet okunk: lélegzetelállító a kilátás. Az elmúlt hetekben többször is esett már a hó, a legutolsó „adagból” pedig pont annyi maradt meg a magasabban fekvő részeken, hogy a csipkés ormok még varázslatosabbnak tűnjenek.


  

Jó ütemben haladunk felfelé: bakancsaink talpa alatt egyre vaskosabb hóréteg csikordul meg. Az árnyékosabb helyeken jéggé fagyott hómaradványok húzzák a fenyőágakat. Rövid pihenőt tartunk a nyeregtől bő félórányira becsült távolságban. Miközben energiával töltjük fel magunkat, a kétezres csúcsok páratlan szépségében gyönyörködünk.

 

A nyereghez és egyben a gerinchez közeledve érezhetően csökken a látótávolság, s arcunkat olykor-olykor télies szél csapja meg. A hó itt már egybefüggő takaróként borul a tájra. Az uralkodó szélirányt a nyerget jelző oszlopra fagyott hatalmas zúzmarazászlók mutatják. A tiszta időben csodás panoráma azonban nem tárja fel varázsát előttünk. Felhőben állunk, amely mindent körbevesz, ezért rövid szerelvényigazítást követően nekivágunk a gerincnek. Időnként felerősödő szélben, 5-10 cm-es hóban menetelünk.

 

  


A Deres csúcsa és a Krizske-nyereg között félúton rövid időre megmutatja magát az északi oldal. Gyorsan ki is használjuk a remek lehetőséget az ámulásra, hosszasan azonban nem bámészkodunk, hiszen sok kilométer van még előttünk. A felhők takarta Nap lassan a horizont alá bukik: az eddigi sejtelmes fehérséget, amely fátyolként ölelt körül minket, szürkeség kezdi felváltani. Kis csapatunk - érezve a ház közelségét - szétszakadozik. Mindenki a saját tempójában megy, ki lassabban, ki gyorsabban.


A vaskos ködön át meleg fény szűrődik ki a házból: jól kitaposott úton követjük irányát. Bent kicsit várnunk kell, mielőtt az étkezőben leülhetnénk, úgyhogy addig is elfoglaljuk a tetőtérben berendezett puritán szállásunkat. huszonegynéhány férőhelynyi emeletes és néhány szimpla ágy egy légtérben. Az aprócska ablakon kitekintve csodás látványt tárul elénk: egy hirtelen jött fuvallat elűzte a ködfátylat, melyből előbukkant a nyugati ég vörösen izzó alja. Mivel mindenki farkaséhes, ahogy kinyit a konyha, máris a pultnál vagyunk, és rendeljük a gőzölgő sztrapacskát, káposztás húst, no meg lassan a megérdemelt „jutalomitalok” is előkerülnek. A vacsorát követő jókedvű társalgás tíz körül zárul; addigra az utolsó csapattag is nyugovóra tér.

 


A titkos, helyi hozzávaló

Hajnali 6 óra. Kint még sötét van. Elsőre legalábbis így tűnik. Ahogy dörzsölöm a szemem, kezd tisztulni a kép, s ráébredek: nem az éj maradványával van dolgunk. Áthatolhatatlannak tűnő köd uralja a tájat. Sebaj, a „reményhal” még az étlapon van. Felébresztem a barátomat, majd szépen csendesen felöltözünk. A fülledt, levegőtlenné vált szobából kilépünk a legalább 20 fokkal hidegebb előtérbe, ahol bakancsaink már türelmetlenül várták ránk.

A hőmérséklet további 15 fokot zuhan, amint átlépjük a külső ajtó küszöbét. Jeges szél tesz próbára minket, de nem hátrálunk meg. Lehetne rosszabb is. Lámpáink fényében megkeressük a ház mögött emelkedő csúcsra vezető utat, majd lassan elindulunk felfelé. Nem nagy a szintkülönbség, mindössze 24 méter, de a kevéske hóval és a sziklákat borító dérrel vigyázni kell. A csúcson sincs változás: a szél lámpáink fényénél terelgeti a ködöt, a napfelkeltéből ezért gyakorlatilag semmit sem látunk. Másfél órányi várakozást követően elindulunk vissza a házba.

 



Extra adag csípős fűszer

Bent már készül a reggeli és gőzölög a forró gyógytea. Asztalhoz ülünk. Példánkat a társaság többi tagja is követi: alig telik el pár perc és meg is telt a kis étkező. Mindenki jóízűen falatozik, miközben látni, hogy valójában senkinek sincs kedve nekivágni a kinti dermesztő homálynak.

 

A startot azonban nem lehet a végtelenségig halogatni. Kelet felé tartva, a Stefanika menedékház felé haladunk. Bár korábbi túráinkról még emlékeinkben él az a fantasztikus panoráma, amely innen tárulna elénk, most csak szürkeséget és arcunkba vágó szelet kapunk. Pár órás gyaloglás után, miközben elhaladtunk a Gyömbér lábánál, végre elérjük a kicsivel 1700 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő menedékházat. Jellemző, hogy szinte mindenki, aki felfelé igyekszik, jó időjárásért fohászkodik. A Stefanikában izzasztó meleg és összezsúfolódott emberek hada fogad minket. Kérünk is sebtében egy forró levest, hogy elegendő energiánk legyen a fennmaradó szakasz teljesítéséhez.

 



A háztól Trangoska irányába induló ösvény meredeken, nagy szintkülönbséget áthidalva kanyarog lefelé. A letaposott havas, néhol saras út igencsak csúszóssá vált. Mire az erdők szintjére lejutunk, csapatunk ismét szétszakad. Rövid pihenőt iktatunk be, majd együtt folytatjuk az utat. A sűrű köd oszlani kezd, helyébe azonban nyálkás, alattomos ködszitálás lép.

Kora délután van még csak, mire leérünk az autókhoz. Jóleső fáradtsággal pakolunk le, átnedvesedett ruhadarabjainkat szárazra cseréljük és lelkiekben is felkészülünk a hazaútra. Ez a túra most ilyen lett. Nem volt egy „látványkonyhás megoldás”, kicsit csípősre is sikeredett, de a gyomrunk legalább nem korog.

 

Tudtad?
A közel 100 km hosszan húzódó, átlagosan 15-20 km szélességű Alacsony-Tátra az Északnyugati-Kárpátok belső, kristályos kőzetekből felépülő vonulatának legnagyobb kiterjedésű tagja, amelyet az Ördöglakodalma-hágó egy magasabb nyugati és egy alacsonyabb csúcsokat hordozó, keleti részre oszt. A főgerincet mezozoikumi üledékes köpeny, főként triász mészkő borítja, amelynek felszínét látványos karsztos formakincs jellemzi. Területének zömét bükkösök és vörösfenyővel elegyes lucosok borítják. A magasabban fekvő térszíneken törpefenyvesekkel és havasi rétekkel is találkozhatunk.

 

A nyugati rész kétezresei:
Gyömbér (2043 m)
Chopok (2024 m)
Deres (2004 m)

A Kamenna Chata a hegy legmagasabban (2000 m) fekvő menedékháza

Az Alacsony-Tátra Nemzeti Parkot (NAPANT) 1978-ban hozták létre. Működési területe jelenleg mintegy 1830 km2.

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2012. december - 2013. januári számában.



 

Kapcsolódó cikkeink:

Magashegyi túra a Retyezátban
Bakancsos kalandok a Káposztfalvi-karszton

 

Cikkajánló