Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2015. november 29.

Potyautassal a Kéken - Péliföldszentkereszttől Tokodig

Gyűlnek a kedvenc túraszakaszok, és ez is közéjük tartozik, szuper egy nap volt.

A péntekem telefonálgatással telt, hogy a múlt heti cserhátsurányi incidens után merjünk-e a Keleti-Cserhátban túrázni. Elvileg mehettünk volna, de én beszari vagyok, és egész éjjel azon morfondíroztam (persze csak tudat alatt, mert aludtam, mint akit fejbe vágtak), vajon nem fognak-e fenékbe lőni, menjünk-e, vagy sem. Szívem szerint nem mentem volna. Gáborkám éjfélkor még hitetlenkedett, hogy 7-re állítottam a vekkert, és miért nem aludhatjuk ki magunkat hétvégén. De 8-kor kellett volna indulni ahhoz, hogy Hollókőről a 10-es busszal el tudjunk menni Nógrádsipekre.


Aztán 7-kor csörgött a vekker. Nimródka az igazak álmát aludta, én is álmos voltam még. Gáborkám már épp fel akart kelni, amikor felvetettem, hogy mi lenne, ha mégsem mennénk. Ő egyből belement, én is örültem, hogy még aludhatunk, de azért egy B terv volt a fejemben.


Így fél 9-ig húztuk a lóbőrt, amikor is Nimródka keltett. Jó volt, hogy kialudtuk magunkat. Én azonnal elkezdtem nézni a térképet és a menetrendet, hogy a Péliföldszentkereszt-Tokod-távot hogyan csinálhatnánk meg. Lett volna busz átszállással, ha nagyon akarom, de a szüleim Esztergomban laknak, kézenfekvő volt aput megkérdezni, hogy el tud-e jönni értünk. Így hívtam is, és persze igent mondott. Mert apu ilyen, mindig mindenre meg tudjuk fűzni. Mondta, hogy hívjam anyut is (mert Ő dolgozott), anyu pedig biztosított arról, hogy ha már arra járunk, úgyis főz, akkor többet fog, és ebédeljünk otthon. Tök boldogok voltunk, hogy nemcsak túrázni tudunk menni, hanem még anyuékat is látjuk, és főznünk sem kell.


Így hosszas tollászkodás után 10 körül el is indultunk. Kitérő a DM-be, mert akciós a popsitörlő, majd irány Péliföldszentkereszt. A múltkori füves placcon parkolás, felpakolás. Nimródka vígan rugózott a volánnál, ha rajta múlt volna, egész nap „vezet”. De én bepasszintottam a hordozóba, és húztunk pecsételni. Péliföldszentkereszt most is olyan szép volt, mint múltkor. Szép fekvésű, napsütötte, lovardával, tóval, templommal. Igazi kis ékszerdoboz!

 


Pecsételés után nekivágtunk a távnak. Először bementünk a tóhoz körbenézni, aztán emelkedni kezdett az út, fel egy forráshoz és erdei szentélyhez. Útközben jókora füst is volt, mert valaki avart égetett.


A forrás után kaptattunk tovább, először mező, majd erdő. Nimródka elaludt. Jót beszélgettünk Gáborral. A hely, ahova igyekeztünk, egy általános iskolás emléket idézett fel bennem, ugyanis az ifjú fizikusok táborával anno egy éjszakai túrán pont a bajóti Öreg-kőnél voltunk. Emlékszem, hogy milyen szép volt a panoráma innen a Dunára, illetve arra is, hogy egy tágas, felül lyukas barlangban voltunk. Ez szűk értelemben nem tartozik a Kékhez, de érdemes letérni miatta. Most sem bántuk meg. Ugyan sok lépcső vezetett fel, de a panoráma nagyon szép volt, a Duna kék szalagjával, és a távolban az esztergomi bazilikával (meg a párkányi papírgyárral). A barlangok is érdekesek voltak.

 


Innen lefelé vezetett az utunk egészen Mogyorósbányáig. Közben gyerekkori emlékekről beszélgettünk, és azon gondolkoztam, hogy még 9 év után is tudunk egymásnak újdonságokat mesélni. Mogyorósbányára beérve Nimródka felébredt, én pedig a Kakukk kocsmára voltam rámoccanva, kapucsínó után szomjazva. Nos, csalódnom kellett, mert sajna zárva volt, amikor odaértünk, és a kiírás szerint 2 óra lett volna nyitásig. Már épp lepakoltunk előtte, amikor érkezett egy autó, a kocsmárosnéval. Szerencsére kinyitotta a helyet, kaptunk kapucsínót, teát, narancslevet és két Balaton szeletet, mindezt 800 Ft-ért. Duplán megérte bejönni. Nimródka vígan négykézlábazott, evett-ivott, tiszta pelust kapott. Ekkor néztük az időt, és rájöttünk, hogy ha sötétedés előtt végezni akarunk, akkor bele kell húzni.


Először megint emelkedni kezdett az út, én alig bírtam szusszal, így Gábor énekelt Nimródkának, aki viszont nem aludt. A hegy tetején megint találtunk pár sziklát, ahonnan csodaszép kilátás nyílt az előttünk elterülő falvakra, dombokra, hegyekre. A nap nagyon szép szögben sütött, de már annyira téli fények vannak!
Majd megint ereszkedtünk, le a tokodi pincékhez. Apunak akartunk bort venni, de egyik sem volt nyitva. Van itt viszont egy kavicsművész, akinek a portájánál díszes dobozban találtunk még egy régi bélyegzőt az új mellett. Így gyorsan nyomtunk mindkettővel, és szaladtunk is tovább.

 


Megint hegy következett, a Hegyes-kő. Ezt sokszor néztem már lentről, az útról, mert gyakran jártunk erre régebben, amikor Esztergomból a nagyszüleimhez mentünk Sárisápra. Azon gondolkodtam, miért nem voltunk fent soha, pedig olyan hívogató. Aztán anyukámtól megtudtam, hogy voltunk ott, csak olyan rég volt, hogy már nem emlékszem rá.


A kilátás innen is pazar, megérte felmászni. Pedig ide sem jön fel teljesen a Kék. Fújt a szél viszont, és az idő is szorított, így pár fénykép után megkezdtük az ereszkedést Tokodra.


Tokodon a kocsmánál beszéltük meg a találkát a szüleimmel, és pont jó volt az időzítés, mert egyszerre értünk oda. Nimródka irtóra örült, amikor meglátta mamát és papát. Amíg mi pecsételtünk, Nimródka vígan vezette az ő kocsijukat is.

 


Majd elautóztunk Péliföldszentkeresztre, vissza a saját kocsinkhoz, és innen mentünk Esztergomba „vacsebédelni”. Anyukám közben azt is elmesélte, hogy a nagymamám az 50-es évek elején Sárisápról járt Péliföldszentkeresztre mindennap biciklivel, mert az ottani bányásziskolásoknak főzött, 2-300 főnek, ő volt a szakácsnő. Nem lehetett semmi, 20 évesen. És azt is megtudtam, hogy egyszer voltam Péliföldszentekeszten egy dupla lakodalomban, tehát két pár kötött házasságot és ünnepelt egyszerre. De erre sem emlékszem.
A napot Esztergomban zártuk egy igazán finom „vacsebéddel”, Nimródkának is nagyon ízlett a mama főztje. Már este volt, amikor kocsiba ültünk, és visszajöttünk Budapestre.


A mai túra is az egyik kedvencem lett a 3 hegyből álló hullámvasúttal, sok sziklával és szép kilátással.
A fotók megint csak mobillal készültek, mert félúton jutott eszembe, hogy otthon felejtettem a fényképezőgépet. Ez már az öregség jele! Pedig ha Gáborral túrázunk, mindig szoktam vinni, mert akkor ő cipekedik, rajtam „csak” Nimródka van.

  

  

Szöveg és képek: Nábrádi Judit

OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve

OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve

2024.03.21.

Március 15. mindig tálcán kínálja magát arra, hogy túrázzunk egy jót. Hiszen szabadnap, a gyerekeknek is és nekünk is, végre kopogtat a tavasz, megjelennek az erdőben a jó idő első hírnökei, és még a nap is egyre melegebben süt. Régen jártunk a kéken, pláne családostul. És még a medvehagyma is kibújt a föld alól, így azon törpöltem, hova kellene menni, ami kék is és medvehagyma is van. A Bakonynak a hagymás-erdős részét már a korábbi években bejártuk az önjáró gyerekekkel is, így magától értetődött a Gerecse.

→ Tovább
Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben

Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben

2023.11.29.

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy megkeresett az ultrafutó, filmrendező és podcaster Simonyi Balázs, hogy a készülő Kékkör filmsorozatához szívesen forgatna velünk. Természetesen boldogan elfogadtuk a felkérést, már „csak” azt kellett egyeztetni, mikor és hol kerül sor a közös túránkra.

→ Tovább
Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész

Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész

2023.10.22.

A férjem régóta szeretett volna eljutni Székelyföldre, így egy családi nyaralás keretében idén augusztusban erre végre sort kerítettünk. A szokásos túrázós programok mellett most kicsit több idő jutott a városnézésre is.

→ Tovább