Szép kilátás

Tenczer Gábor blogja

Szerző:
2013. január 2.

Pingvinek a Hárs-hegyen

Két kilátó, egy barlang, egy bolondokháza, Bismarck, Deák, Mátyás király, jégkaland - mindez szilveszter előtt, egy órában.

Több fővárosközeli túrahelyet is tartogatok a zsebemben arra az esetre, ha fiaimnak valamilyen közelgő esemény túlzottan feldobja az adrenalinszintjét. Ez az esemény most a szilveszteri tüzijáték volt, és ha nem akartam hogy a feszültség egymás verésében, illetve valamilyen ön- vagy közveszélyes házi katasztrófahelyzet előállításában csúcsosodjon ki, gyorsan lépnem kellett.

 

 

Mivel a fiúk egy kissé meg voltak bolondulva, a választásom a kb két kilométeres Hárs-hegy körre esett, amely hegy az én gyerekkoromban a bolondokháza szinonímája volt. A Szépjuhászné - Nagy-Hárs-hegy - Kis Hárs-hegy - Szépjuhászné útvonal teljesíti az ilyenkor kötelező kritériumokat: közeli, nem túl hosszú, de ennek ellenére érdekes (két kilátó + egy barlang).


A János-hegy és a Nagy-Hárs-hegy közötti hágóban fekvő Szépjuhászné parkolóját nagy részben jég borította. A két kisebb fiú rögtön el is kezdett csúszkálni rajta. Ez előrevetítette, hogy az út fentebb is csúszós lesz, ami a fiúkat nem zavarta: Jégkaland! felkiáltással estek-keltek a parkolóban a ki-be álló kocsik sofőrjeinek legnagyobb örömére.

 


Némi bizonytalankodás után átkeltünk a Gyermekvasút sínein, és rátértünk a Nagy-Hárs-hegyre vezető, sárga jelzésű turistaútra.

 


Egy darabig kopasz fák között vezetett az enyhe emelkedésű út. Majd ráfordultunk a Nagy-Hárs-hegy tetején álló Kaán Károly kilátóra.

 


A kilátó névadójának, Kaán Károly (1867-1940) erdőmérnöknek köszönhető a korszerű természetvédelem megteremtése Magyarországon.

 


A legfelső emeleten a fiúk kedvenc szórakozásuknak, a korláton áthajolásnak hódoltak, míg kilátásba nem helyeztem néhány kokit.

 


Így maradt pár percem fényképezésre. Pest felől sütött a nap, ráadásul köd volt arra, mint az a Kis-Hárs-hegyről készült fotón látszik.

 


A János-hegy is ködbe burkolózott.

 


Az észak-nyugatra domborodó Nagy-Kopasz (559 m), a Nagy-Szénás (550 m) és Fekete-fej (386 m, jobb alul) felett azonban még aránylag tiszta volt az ég.

 


Remetekertváros és Pesthidegkút nevéhez illően borús volt.

 


A Hármashatár-hegy felé pedig újra jöttek a felhők. A fiúk hangját már lentről hallottam, ezért ideje volt eltenni a fényképezőgépet. Amúgy is kezdtek gyűlni a kirándulók a kilátó tetején.

 


A kilátótól néhány lépésre már meg is láttuk a Bátori-barlang kis szurdoka feletti fahidat.

 


A barlang Bátori László pálos szerzetesről kapta a nevét, aki a 15. század közepén, 20 éven át remetéskedett itt és a Bibliához magyar nyelvű magyarázatokat írt. (Egyes források szerint ő fordította először magyarra a Bibliát.)

 


Bemenni egyszeri halandónak sajnos nem lehet, mert az alsó nagyobb, és a felső kisebb bejáratát is lezárták.

 


Elhagyva az első kilátót és a barlangot, a jeges út lejteni kezdett. Ez arra ösztönözte a két kisebb fiút, hogy Jégkaland! felkiáltással ismét nagy gatyakoptató csúszkálásba kezdjenek. Legnagyobb fiam, lévén már 14 éves, flegmán sétált el mellettük, mérföldnyi magasságban az efféle gyerekes dolgoktól. (Aztán persze ő is majdnem hanyatt esett a jégen, mint ahogy én is, de legalább méltósággal.)

 


És hogy mi keresnek a címbeli pingvinek a Hárs-hegyen? A rejtély nyitja, hogy két kisebb fiam az utóbbi időben különös szövetséget kötött. A konföderációt az úton lefelé kétpercenként titkos kézfogást követő felugrással és "Pingvinek!" csatakiáltással ünnepelték. Hát így.

 


A két kilátó közötti bő egy kilométer gyorsan telt, hamar odaértünk a Kis-Hárs-hegyi fatoronyhoz. Nem vagyok különösebben az organikus építészet híve, de az 1977-ben Makovecz Imre tervei alapján felépített (és 2008-ban felújított) Makovecz-kilátó a kedvenceim közé tartozik.

 


Így lehet egy lebetonozott vascsőből és 25 vasúti talpfából zseniális, külön fel- és lejárattal rendelkező kilátótornyot összerakni.

 


Itt már közelebb voltunk a városhoz is, ezért ebbe az irányba is el tudtam lőni egy képet, igaz elég ködöset. A 3 kilométeres séta harmadik szakasza még hátravolt, de az úton levő jég gondoskodott arról, hogy csúszkálásban és csatakiáltásban legyen még bőven részünk.

 

Az út végén betértünk a Gyermekvasút állomásépületében meg bújó Szépjuhászné büfébe, ahol némi csokit és forró teát akartam venni. A sor kiállása és a rendelés után jutott eszembe, hogy nincs készpénz nálam, kártyát pedig nem fogadtak el, ezért üres kézzel kellett távoznunk a tömött helyiségből.

 


Még ide tartozik, hogy régebben nem büfé állt itt ilyen néven: a Szép Juhászné vendéglő már 1770-től fogadott ezen a helyen vendégeket. A Food and Wine gasztronómiai oldal szerint nyaranta állandó vendég volt Deák Ferenc, de Ferenc József és Bismarck is felkereste a helyet. Hírességekből még régebben sem volt hiány: a környék onnan kapta a nevét, hogy itt élt az 1400-as években "a gyönyörű Juhászné", akinek fogadójába "Mátyás integetve tért be", értsük ezt úgy, ahogy akarjuk Jékely Zoltán versében.

 


Hárs-hegy kör nagyobb térképen való megjelenítése

 

Konklúzió: A háromkilométeres, egyórás minitúra a maga 100 méteres szintemelkedésével tökéletes kisebb gyerekeknek is, mivel nem fárasztó, ellenben tele van érdekes dolgokkal. Ráadásul télen is jól járható, hacsak valaki nem félti a tagjait az útra fagyott jégen.

 

A poszt a Szepkilatas.blog.hu oldallal együttműködésben készült.

Sivatagi túra a berber sziklavárosokból a Star Wars-univerzumba

Sivatagi túra a berber sziklavárosokból a Star Wars-univerzumba

2024.01.11.

Kicsit vakartam a fejem, amikor lehetőségünk támadt Tunéziába utazni az ország idegenforgalmi hivatalának jóvoltából. A kétségkívül olcsó, de turistákkal teli tengerpartra nem voltunk túlzottan kíváncsiak, a sivatag pedig... Hát, nem kecsegtet sok látnivalóval. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat. Az ország belső régiójában fura elegyet alkot az ősi hagyomány és a hollywoodi sci-fi, a terület pedig 2022 óta gyalog is bejárható az ország első hosszú távú túraútvonalán.

→ Tovább
Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út

Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út

2023.11.06.

Kevesen ismerik ezt az utat, pedig van itt minden: panorámák, orom, barlang, szakadék, sőt bunker és labirintus is. A Széchenyi-hegyről induló, az Ördög-orom panorámagerincén és a Sas-hegy rezervátumán át a BAH-csomópontig tartó útvonal az egyik leglátványosabb fővárosi sétaút, ideális egy őszi napra.

→ Tovább