Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2018. március 22.

Potyautasokkal a hóban a pilisi tájon

A Pilisi Vándorlás újabb három szakaszát jártuk be a nagy hó és a télies időjárás ellenére, és egyáltalán nem bántuk meg, sőt! Mindet nagy hóban, illetve hóesésben csináltuk végig, és hatalmas élmény volt mind - kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

Csobánka - Nagy-Kevély - Csobánka (táv: 8,1 km, szint: +350/-350 m)


Csobánkát ugyan nem érinti a Pilisi Vándorlás, csak körüljárja, viszont a hóra, a hidegre és a gyerekekre való tekintettel egy jó kiszállási pontnak bizonyult három túra alkalmával is. Legutóbb Pomázról sétáltunk el az Oszoly-csúcs érintésével Csobánkára, ezúttal a Nagy-Kevélyt másztuk meg csobánkai kiindulóponttal és végponttal, később pedig Pilisszentkeresztről sétáltunk át Csobánkáig, így többet gyalogoltunk, mint amit a vándorlás megkívánt volna, de sikerült 10 km körüli szakaszokra szétosztani a kört, ami a picik szempontjából ebben az időjárásban ideális.

 


Csobánka központjában találkoztunk, egész jó nagy társaság jött össze: Bella Lócival a hátán, Réka Mesit cipelte, Betti Mátét hozta, valamint férje és nagyobb gyermekük is velünk tartott: Zoli és Peti. Én pedig a szokásos felállásban, Barnussal a hátamon róttam a kilométereket.

 


Csobánkáról a piros kereszten indultunk neki a hegynek. Ahogy elhagytuk a házakat és az aszfaltot, azonnal 10 cm hóban találtuk magunkat. Hihetetlen volt, hogy ami a városból, faluból eltűnt szinte azonnal, az a hegyen teljes mértékben megmaradt. Nagyon megörültünk neki: megint egy csodálatos, havas túra! Barnus egy darabig szintén élvezte a tájat, azonban még a táv felénél sem jártunk, amikor elégedetlenségének adott hangot. Megálltunk, evett-ivott, Réka pedig a kezébe nyomott egy plüss békát, amit a túra végéig a kezében szorongatott, és néha fennhangon közölte, hogy „béka-béka”. Ezzel szerencsére beérte, így folytathattunk utunkat egészen a nyeregig, ami igen kaptatós volt, és a 10-15 centi hó még jelentősen nehezítette a haladást - ennek ellenére nagyon is élveztük!

 


A Kevély-nyeregben egy barátságos esőbeálló padokkal egy kis pihenésre csábított bennünket, így meg is álltunk enni-inni. Mivel izzadtam felfelé rendesen, alaposan megszomjaztam. Igen ám, de sehol sem találtam a kulacsomat. Kiesett út közben. Nagyon sajnáltam, mert egyrészt hiányzott a vizem, másrészt szerettem azt a kulacsot. Belláéktól kaptam egy kis vizet, de szívesen ittam volna még. A gyerekek futkároztak, bukdácsoltak a hóban, amikor már jóllaktak, botoztak kicsit, megvizsgálták a fák kérgét.

 


Aztán összeszedtük magunkat, és második nekifutásra meg sem álltunk a csúcsig. Az ösvény csodálatos volt felfelé, a fákon-bokrokon nagy hópamacsok ültek, a talpunk alatt ropogott a hó, és a hószállingózás tovább fokozta a látványt. Mintha vattában lépkedtünk volna.

 


Fent a csúcson is igazán szép látvány fogadott, noha a panoráma messze elmaradt attól, amit ősszel, tiszta időben láttunk. A Pilisi Vándorlás pecsétjéhez pedig egy jó darabon a szűz havon kellett áttörni, mert nem járt erre ilyen célzattal senki a hóesés óta, érintetlen volt a táj.

 


Pecsételtünk, gyönyörködtünk, aztán elindultunk lefelé. Peti, Máté bátyja csak felfelé utazott édesapja hátán, lefelé már szépen galoppozott a kis lábikóin, és vagy 4 km-t sétált a friss hóban, ami egy 5 évestől nagyon szép teljesítmény.

 


A nyereg után kicsivel nagyon figyeltem a lefelé úton, hátha megtalálom a kulacsom, és így is lett. Ahol az utolsó kényszerpihenőt tartottuk Barnus miatt felfelé, ott hevert a palack vizem a földön. Megörültem neki, és legalább a felét el is fogyasztottam azon nyomban.

 


A kék jelzésen folytattuk utunkat Csobánka irányába. Még egy megállót kellett tenni Barnus miatt, aki Lócival vígan fetrengett a hóban, végül leereszkedtünk a faluba a kék kereszt jelzésen, és megpihentünk-feltöltődtünk a csobánkai Ötterem büfében. Az ételek minősége és a kiszolgálás most is kifogástalan volt, a gyereksarokban pedig nagyon jól érezték magukat a kis potyautasok.


Pilisszentkereszt - Csobánka (táv: 11 km, szint: +192/-340 m)


A szokásos kis társasággal mindig összebeszélünk, hogy kinek milyen programja van, mikorra tegyük a túrákat. Ezen a héten viszont majdnem mindenki beteg volt, lesérült vagy mást tervezett, így csak Bella és Lóci tartott velünk a kiszemelt távra.

 

 

Csobánkán találkoztunk, majd az egyik kocsit ott hagytuk, a másikkal pedig elautóztunk Pilisszentkeresztre. Az OKT-bélyegző mellett parkoltunk, innen indultunk a kék jelzésen. Már odafelé a kocsiban azon gondolkoztam, nem vagyok normális, hogy ekkora havazásban túrázni vágyom egy 16 hónapos gyerekkel a hátamon. Bellával is megbeszéltük, hogy bolondok vagyunk, de legrosszabb esetben visszafordulunk, ha a helyzet nem jó, vagy az út nem járható. Így teljes nyugalomban indultunk neki, szakadó hóesésben.

 

A gyerekek már az elején elaludtak, mi pedig csodáltuk a havazást, a tájat, a csörgedező Dera-patakot, merthogy egészen a szurdokvölgyig a kéken túráztunk. De sajnos a szurdokon már nem mentünk át, le kellett térnünk a Som-hegyi kulcsosház irányába.

 


A turistaház igen impozáns épület, szépen felújítva. Meg is jegyeztük, hogy itt szívesen eltöltenénk egy-két éjszakát. Pecsételtünk, aztán mivel mindkét potyautas csicsikált, folytattuk is utunkat a Hosszú-hegy irányába.

 


A kilátópontról a havas-ködös idő miatt nem lehetett túl messzire ellátni, de így is nagyon szép volt. Itt pecsételtünk is, aztán megkezdtük az ereszkedést Csobánka irányába. Közben pedig nagyon jót beszélgettünk Bellával.

 


Az út kétharmadánál felébredtek a kicsik is, így tartottunk egy pikniket a hóval borított erdőben. Innen már nem volt messze Csobánka központja sem, érintettük a kék mellett elhelyezkedő kápolnát is, a végén pedig megint betértünk az Ötterembe egy jó kis csevapcsicsára.


Pilisszentlászló - Prédikálószék (táv oda-vissza: 13,7 km, szint: +378/-378 m)


A Prédikálószék az egyik legcsodálatosabb hely a Pilisben. Vágyam volt, hogy egyszer télen is eljussunk oda, és úgy gondoltuk, ugyan naptár szerint már tavasz van, de a tél még az utolsókat rúgja, így belevágunk - legrosszabb esetben visszafordulunk, ha valami nem klappol.


Pilisszentlászlón találkoztunk Bettivel és Mátéval, valamint Gloriával és Rajmival. A kocsmában kezdtünk, OKT-pecsétet kellett itt nyomni a PV-füzetünkbe - és jó kéktúrás szokás szerint erre a legjobb hely a falu kocsmája. Ha már ott voltunk, ettünk-ittunk, kicsit mászkálhattak a gyerekek, mi pedig egy picit szusszantunk a túra előtt.

 


Aztán felpakoltunk és nekiindultunk a hegynek, erdőnek, hónak. Utóbbiból volt bőven, olyan 60-70 cm biztosan, mert ahol nem volt letaposva, ott legalább térdig ért. Nagyon élveztük, tetszett a táj, a nyugalom, és néha még a napocska is előbújt, a hó ropogott, csillogott, a gyerekek pedig szépen aludtak.

 


Az út innen a legkönnyebb fel, a Prédikálószékre, mert ugyan kitartóan emelkedik, de nincsenek benne nagyon meredek szakaszok, a legtöbb helyen szép széles és nem köves-sziklás. Így semmi veszélyes nem volt abban, hogy felsétáltunk. Az iram pedig igen tempós volt, mert szerettük volna minél előbb megjárni az utat, hiszen azzal tisztában voltunk, hogy fedett, meleg hely nem lesz a majd 14 kilométeren, a hőmérséklet pedig -3 - -4 fok volt, így nem szerettük volna a gyerekeket megfagyasztani egy esetleges peluscserekor. Felfelé szinte végig aludtak, így hol vígan beszélgettünk, hol csak csendben lépkedtünk, és élveztük a szépséget, fehérséget, csillogást, friss levegőt.

 


Mikor felértünk, mindenkinek fülig ért a szája. A kilátás pazar, mesés, szavak nincsenek rá. Az a fél méter érintetlen hó pedig még szebbé varázsolta a tájat, ami fent fogadott. A padok ülőmagasságáig ért a hó, így esélyünk nem lett volna a padokon-asztalokon piknikezni. Lepakoltunk a kilátó alatt, de ott is egész nagy hó volt, a szél befújhatta. A picik jártak-keltek, én kivételesen meleg teát vittem termoszban, ami nagyon jó döntés volt. Barnusnak is tetszett a meleg, mézes ital, ettünk is kicsit, aztán egyszer csak Barnusom éktelen ordításba kezdett. Semmi sem kellett neki, sem a keksz, sem a gyümölcslé, se semmi, amiért egyébként teljesen odavan. Felvettem a hátamra, ott egy kicsit csillapodott a sírása, de nem hagyta abba. Gyorsan felszaladtunk a kilátóba, innen is szemügyre vettük a panorámát, ez hellyel-közzel tetszett neki, de lent megint folytatta, jó hangosan! Jobb híján énekeltem neki, és elindultunk vissza, az autó irányába.

 

 

 

Kb. 5 perc után elhallgatott, csendes nézelődésre váltott át. Hogy mi volt a gondja, nem tudom, de aznap hajnalban is ugyanilyen iszonyatos sírásban tört ki, a saját lakásunkban, alvás közben. Mondjuk, egyszerre 5 foga jön, talán lehet erre fogni. Vagy az időjárásra, a márciusi télre, a frontokra, vagy akármire. Kicsi gyermeknél mindig nehéz megfejteni.

 


Az út további része nyugalmasan telt, Barnus szépen nézelődött, beszélgetett a hátamról. Egyszer kicsit megcsúsztam a havon, akkor megszólalt, hogy „Jaj!”, nagyon cuki volt.


A túra végén beültünk a Kis Rigó vendéglőbe, ahol nagyon finomat ettünk, kedvesek voltak a pincérek, és minden volt, ami egy baba/kisgyermek ellátásához kell: pelenkázó, játszósarok rengeteg játékkal, etetőszék, kicsi kanál, kicsi tányér. Aztán pedig nyargaltam Nimródkáért az oviba - mint minden túra után.


Szöveg és fotók: Nábrádi Judit

OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve

OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve

2024.03.21.

Március 15. mindig tálcán kínálja magát arra, hogy túrázzunk egy jót. Hiszen szabadnap, a gyerekeknek is és nekünk is, végre kopogtat a tavasz, megjelennek az erdőben a jó idő első hírnökei, és még a nap is egyre melegebben süt. Régen jártunk a kéken, pláne családostul. És még a medvehagyma is kibújt a föld alól, így azon törpöltem, hova kellene menni, ami kék is és medvehagyma is van. A Bakonynak a hagymás-erdős részét már a korábbi években bejártuk az önjáró gyerekekkel is, így magától értetődött a Gerecse.

→ Tovább
Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben

Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben

2023.11.29.

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy megkeresett az ultrafutó, filmrendező és podcaster Simonyi Balázs, hogy a készülő Kékkör filmsorozatához szívesen forgatna velünk. Természetesen boldogan elfogadtuk a felkérést, már „csak” azt kellett egyeztetni, mikor és hol kerül sor a közös túránkra.

→ Tovább
Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész

Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész

2023.10.22.

A férjem régóta szeretett volna eljutni Székelyföldre, így egy családi nyaralás keretében idén augusztusban erre végre sort kerítettünk. A szokásos túrázós programok mellett most kicsit több idő jutott a városnézésre is.

→ Tovább