MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.10.30. 11:25,   Szöveg: Nábrádi Judit,   Fotó: Nábrádi Judit

Potyautasokkal a Kéken – Palin–Nagybakónak

Az október 23-ai hétvégén családi barátokkal utaztunk el. Az úti cél kiválasztásakor figyelembe vettük azt is, hogy ne legyen túl messze a RP-DDK-tól, így Keszthelyen töltöttük a hosszú hétvégét. A cél az volt, hogy legalább egy napot kéktúrázzunk, úgy, hogy azt mindenki élvezze: felnőttek, apróbbak és kevésbé aprók egyaránt.

 

Így esett a választás a Palin–Nagybakónak kellemes, 10 km-es távjára, mely nem túl hosszú, nem túl szintes, nem visz sokat aszfaltúton. Palinra utaztunk el egy-egy autóval, összesen 4 felnőtt, és 3 gyerek: egy 3 éves, egy 2 éves és egy 1 éves kisfiú. Mikor leparkoltunk, Bogit érte a rettenetes felismerés, mely szerint 2 éves kisfiának otthon felejtették a csatos hordozóját. Én a helyükben teljesen kétségbeestem volna, de ők csak nevettek egy nagyot, majd belepróbálták a gyermeket a hátizsákjukba, és nevettek még egyet, hogy végszükség esetén a hátizsák pántjaiba bújtatva hátra tudják venni Artúrt.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Így megcéloztuk a kocsmát, ahol a pecsétet őrzik. Ezt persze összekötöttük egy kávézással, etetéssel, satöbbivel, ami a gyerekekkel jár. Aztán elindultunk az úton, Barnus a hátamon, a két nagyobb aprónép pedig a saját lábán. Még mielőtt kiértünk a faluból, a szabadlábon közlekedő srácaink megvizsgáltak pár árkot, bújócskáztak a fenyők alatt, szedtek diót, és mindenféle más egyéb sebességcsökkentő akciót szerveztek. Bogi megpróbálta Artúrt felcsalogatni a mi csatos hordozónkba, ami egyébként Nimródkáé, de Artúr közölte, hogy ő márpedig a saját lábán jön. Így totyogó tempóra kapcsoltunk, és mentünk-mendegéltünk.

 

Fotó: Nábrádi Judit


A falu határában egy földön éppen dolgoztak, a villanypásztor póznáit szedte össze egy bácsi. Nagyon tetszettünk neki aprónépekkel felszerelve, így kicsit beszélgettünk is. Kérdezte, meddig megyünk, mire mi mondtuk, Nagybakónak a cél. Leszögezte, hogy neki körülbelül egy óra lenne az út, de mi lehet, hogy még estére sem érünk oda. Aztán később még egyszer láttuk őt, de ekkor már csak integettünk egymásnak.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Lassan a földutat felváltotta egy keskeny aszfaltút, az emelkedő végén pedig két szénabálából épített óriás várt minket. Barnus itt már aludt, Nimródka és Artúr pedig nagyon örült a hatalmas néni-bácsi szobornak. Ezzel pedig el is értük az öregförhénci pincesort. Egy végeláthatatlan főutcán vezetett az utunk, jobbra-balra szőlőkkel, pincékkel és présházakkal. Persze házszám mindegyiken volt, Nimródka, a számmániás legnagyobb örömére, így vagy háromszázig el tudott számolni, míg lenyomta a kb. 2 km-t, a pincefalu teljes hosszát.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit


Barnus végig aludt, így mi egy pár lépéssel mindig előrébb haladtunk, hogy ne ébressze fel a nagyobbak zsivaja az alvó kisoroszlánt. Nimródka és Artúr is ügyesen aprítottak, egyszer-egyszer felkéredzkedtek, de túl sokáig nem hagyták, hogy cipeljék őket.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Aztán végre elértük az erdőt. Nimródka ennek nagyon örült, mert reggel azt mondtuk neki, megyünk az erdőbe kéktúrázni. Persze az eddigi táj is szórakoztató volt, de az erdő mégiscsak az erdő. Artúrral vígan botoztak, az idő meg repült, így már nem voltunk benne biztosak, hogy Nagybakónakon el fogjuk érni a kiszemelt, 16.10-es buszt vissza, Nagykanizsa irányába. Elkezdtünk B terveket gyártani, hogy mi lenne, ha lekésnénk a buszt.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit


Közben Barnus felébredt, így megálltunk egy szép tisztáson őt is legeltetni egy kicsit. Ekkor jártunk kb. a táv felénél, ami azt jelenti, hogy Nimródka 5 km-t sétált a saját lábán, 3 éves létére! A fiúk roppantmód élvezték az egészet, felderítették a környezetünket, nagy fadarabokat görgettek, aztán kisebb botokat szedtek, megpróbáltak bemászni a bozótosba, közben pedig nagyokat vihogtak. Ez Barnusnak is tetszett, aki inkább ülve, vagy éppen kúszva-mászva figyelte az eseményeket.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit


A pihenő után úgy határoztunk, megpróbáljuk meghúzni a lépést, így a két nagylegény megy a hátunkra, hordozóba, Barnus pedig kézben utazik tovább, hisz a 2 órás alvás után ő már egészen biztosan nem aludt volna el. A két nagyobbnak viszont nem ártott volna csicsikálni.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Nimródka az én hátamra jött, szívesebben cipeltem hordozóban a 15,5 kilóját, mint kézben Barnus 10 kilóját. És egyébként is nagyon szeretem a hátamon vinni, ahogy odabújik, ölelget, közben pedig be nem áll a szája. Ez most is így volt. Persze egy szemhunyásnyit sem aludt, de közben kommentálta az eseményeket, énekeltünk, mondókáztunk, viccelődtünk, nevettünk. Artúr szépen elaludt az apukája, Laci hátán, Barnus pedig vígan nézelődött hol Gábor, hol Bogi kezében.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit


A táj gyönyörű volt: barnuló-sárguló falevelek, hol erdőn, hol mezőn vitt az út, néhány helyen pedig még csodaszép kilátásban is gyönyörködhettünk. Előttünk a Tukora TV-torony magasodott, ezt épp elkerülte a kék, de elég közel voltunk már hozzá, mikor elkanyarodtunk Nagybakónak irányába.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit


Ahogy leereszkedtünk a völgybe, egy csodaszép tisztáson találtuk magunkat, padokkal, pihenőhellyel és az Árpád-forrással. Rengeteg kirándulót láttunk itt, amin nem is csodálkoztunk, hiszen a hely és az időjárás is túrára csalogató volt.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit


Mivel meghúztuk a lépést, időben megérkeztünk Nagybakónakra. Ugyan a buszmegállóig jó sokat kellett sétálni, így is 25 perccel a busz indulása előtt ott voltunk. Szerettünk volna venni valami innivalót a várakozási időben, de a falu mindkét boltját zárva találtunk.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Nagykanizsai átszállással jutottunk vissza Palinba az autókhoz, de végül ketté vált a csapat Kanizsán: Gábor, Laci és Nimródka buszoztak csak tovább, Bogi, Artúr, Barnus és én pedig ezalatt felderítettük a főteret és a környékét. Vacsorára mindnyájan beültünk egy kockás abroszos kis étterembe Kanizsa főterén. Nagyon jó választás volt! Remekül sikerült a túra és kellemesen elfáradtunk.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Érdemes volt Keszthelyre menni így ősszel is, a másik két napon szintén sikerült bababarát programokat szervezni: megnéztük a bivalyrezervátumot, voltunk a hintómúzeumban, illetve a kehidakustányi élményfürdőben. Csak egy programot mosott el az eső, amit nagyon sajnáltunk: a Kis-Balatonnál egy vezetett túrát. De majd legközelebb!

 

Kelet-Zalai-dombság, táv: 10 km, szint: +184/-150 m

 

A többi Potyautassal a Kéken blogbejegyzést ide és ide kattintva találod.





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...