MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Potyautassal a Kéken – Az Írott-kőtől az Ablánci csárdáig

Régóta halogattam, hogy megírom a jubileumi túra történetét – és így, egy hónap távlatában csak sikerült. És hogy mi a késlekedés oka? Egyrészt nem terveztem más túrát júniusra, így nem motivált, hogy gyors legyek. Aztán mégis úgy alakult, hogy túráztunk egy pár napot a Börzsönyben, amit már egyébként bejártunk, de most egy lelkes stáb keresett meg, hogy szerepeljünk a készülő (kék)túrás filmjükben. Így egy kicsit eltávolodtunk megint a civilizációtól, nem írtam, inkább túráztam.

Szóval, Kőszeg: valami téli szervezés volt, nem is tudom már, mikor is foglaltunk, de folyamatosan tologattuk az időpontot ezért vagy azért. Aztán úgy alakult, hogy pont a kéktúra megkezdésének első évfordulójára keveredtünk Kőszegre. Jó volt, így egy év után tényleg megkezdtük a kéktúrát, már ha nyugatról keletre haladva vesszük, így az eleje is megvan már.

 


Reggel eldobtuk az egyik autót az Ablánci csárdához, majd hárman útnak indultunk: Annamari, Ádám és én. A közel 25 km sok lett volna a 8 éves Julcsinak és Nimródkának is. A terv az volt, hogy ők Tömördön csatlakoznak. Nálam kivételesen nem volt térkép, emlékezetből indultunk el egy irányba, de pár méter után megálltam, hogy megnézzük a térképet, biztosan jó-e az irány. Valamiért kiötöltük, hogy nem, mert épp ellenkezőleg kellett volna indulnunk. Áthaladtunk Kőszeg főterén, megtaláltuk a lokált is, ahol pecsételni lehet. Aztán mentünk, mendegéltünk, és egyszer csak a kálváriadomb magasodott előttünk. Gyanús lett, hiszen az Írott-kőről lefelé kellett volna ide megérkeznünk. Gyorsan néztük a térképet, és kiderült, végül mégiscsak rossz felé indultunk el. De mivel Kőszegen U alakban megy a kék, viszonylag kis pluszúttal rá tudtunk keveredni a helyes irányba menő ágra.

 


Innen egy darabig a környéktől megszokott, már-már unalmasba hajló tájon haladtunk. Sehol egy hegy, sehol egy domb, csak kellemes ligetek, szántóföldek és a fogyó kilométerek. Voltak szép hosszú, egyenes szakaszok, haladtunk égig érő bodzabokrok között, láttunk szépséges pillangókat. Jó tempóban közeledtünk Tömördre, a 16+ kilométerünket egyetlen megálló nélkül lenyomva. Itt viszont igazán jólesett leülni kicsit, és a kicsinél kicsit több időre is sikerült, mert Gáborék még el sem indultak Kőszegről autóval, amikor mi még épp őket vártuk.

 

 

Meleg volt, jégkrémre szomjaztunk. Kiderült viszont, hogy a település sem kocsmával, sem nyitva levő bolttal nem rendelkezik, így gyorsan riadóztattuk Gábort, hozzon nekünk valami finomat. A jégkrémek elfogyasztása után hatosban folytattuk a túrát, nehezített üzemmódban a kisebb-nagyobb gyerekekkel. Megkíséreltük, hogy Nimródka egy darabon saját lábon jöjjön, de aztán mégis felkerült Gábor hátára, mi pedig normál iramra kapcsoltunk. Innen valahogy a táj is változatosabb lett, megállapítottuk, hogy a túra jó felére csatlakoztak be a többiek. A kincsédpusztai elhagyatott gazdasági épületek fotósszemmel nézve nagyon attraktívak voltak.

 


Egy hosszabb, egyenes szakasz jött, amit egy róka színesített, majd vagy még egy róka, vagy újra felbukkanva ugyanaz követett. És egy jókora vadnyúl is. És mintha a vadnyúl üldözte volna a rókát. Legalábbis ezt láttuk később, és a rókák távozási irányába szaladt el ő is. Jó fotó sajnos nem készült, ahhoz túl messze volt, nálam meg megfelelő objektív nem volt. Ugyanis nem a saját fotóscuccommal túráztam, hanem annál egy sokkal profibbal, amelynek azonban hátránya, hogy az én „turistaobjektívem” megfelelője két részletben van, második fele pedig igencsak jó pár kilót nyom, így a túrázós hátizsákból kihagytuk.

 


Aztán két szántóföld közötti, bokros-bozótos részen vitt utunk, de itt legalább árnyék volt amellett, hogy egészen vadregényes ösvényen jártunk. Eztán már csak Julcsi tartott egy rövid uzsonnázós megállót, de ott már a célegyenesben jártunk. Az Ablánci csárda előtt még egy patakot is kereszteztünk, aminek hídján elkészítettük a hétvége egyik csoportos szelfijét. A végén megállapítottuk, hogy a mai napi kb. 26 km nem is tűnt olyan soknak, ha nagyon kellett volna, még simán megyünk tovább. A túra fáradalmait azért a hotelben kicsit kipihentük az este, alaposan megvacsoráztunk, majd Gábor és Julcsi még a wellnessbe is lement megáztatni fáradt végtagjaikat.

 


A vasárnap reggel elég rosszul indult. Akadt egy kis súrlódás Annamariék és mi közöttünk, ugyanis Julcsi reggel fájlalta a térdét, emiatt viszont Annamariék megijedtek, hogy nem bírná az aznapra – gyerekeknek – kitűzött kb. 12 km-es távot. Így bedobták, hogy még nem döntötték el, Julcsi, Gábor és Nimródka mikorra csatlakozzanak: a túra első 12 vagy utolsó 5 km-ére. Ezzel viszont borult (volna) az egész nap, amibe persze már csak azután tudtam józanabbul belegondolni, hogy rettenetesen felkaptam a vizet. Nimródka nyűgös volt már 9 magasságában, mert aznap is 5.30-kor kelt, szállásunk 11 után már nem lett volna, hogy Gábor ott altassa, amíg mi a túra oroszlánrészét megtesszük. Az autókkal való logisztikát is újra kellett volna tervezni, illetve Velembe már úton volt egy ismeretlen szombathelyi anyuka a kisfiával, akikkel szintén az volt megbeszélve, hogy az első 12 km-en tartanak velünk, majd Gáborral és a 2 gyerekkel lecsatlakoznak, és visszakocsikáznak Kőszegre. Végül egy kis téblábolást követően úgy döntöttünk, maradunk az eredeti tervnél, és ha Julcsinak nagyon nem smakkol a túra, akkor az Írott-kőről lefelé 4 km után Annamari le tud vele csatlakozni, aki viszont szintén nagyon szerette volna teljesíteni az egész távot.

 


Így Annamari és Gábor elvitte az egyik autót a Hét-forrás közelébe, ahol ők lecsatlakoznak, én addig Kőszeg főterén „legeltettem” Nimródkát, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy lenyugodjak. Aztán kocsiba pattantunk, és felmentünk Velem fölé, a Hörmann-forrásnál levő parkolóhoz, mert magyar oldalról ez esett legközelebb az Írott-kőhöz. Itt találkoztunk Krisztivel és Palkóval, akik a túrán szintén velünk tartottak. Kriszti interneten követte eddig is a blogot, és már ezer éve rám írt, hogy ha majd ott a környéken túrázunk, nagyon szívesen velünk tartanának. Örültem, hogy végül sikerült összehozni!
A rossz alaphangulat ellenére már az első lépések nagyon jól teltek az erdőben. Hiába, az erdőnek, a friss levegőnek, a szép tájnak megvan a maga nyugtató, boldogsággal feltöltő tulajdonsága. És erre most nagyon nagy szükségem volt.

 


Az Írott-kőre kb. 2 km emelkedő vezetett fel, a környezet már itt is csodálatos volt. Haladtunk fenyőerdőben, nyírfás erdőben, mindkettő viszonylag ritkaságszámba megy kis hazánkban. Közben Krisztivel jót beszélgettünk mindenféle babás dologról, hordozásról. Aztán egyszer csak fent is voltunk a hegy tetején. Pont ekkorra kicsit sötétebb fellegek gyűltek körénk, és hűvös szél is fújt. Azért persze a kilátót nem hagytuk ki, a tövében pedig letelepedtünk egy rövidebb piknikre. Készítettünk mindenféle képeket és csoportképet. Szerencsére az ég nem szakadt közben ránk, így a pihenést követően el is indultunk lefelé.

 


Julcsi szerencsére nem fájlalta a térdét, így az egész nagy csapattal folytathattuk utunkat. Úgy tűnt, gyorsan haladunk, csak ámultunk és bámultunk, milyen szép környezetben róhatjuk a kilométereket. A Stájer-házaknál letelepedtünk egy hosszabb piknikre is. Itt futottunk össze egy másik túrázóval, aki egy aranyos kutyussal volt épp úton, a srácok legnagyobb örömére. A házak között pedig volt egy harangláb is, amelynek harangját a gyerekek és mi is szívesen kongattunk. A hosszúra nyúlt piknik után megint gyönyörű erdei szakasz következett. Nimródka aludt Gábor hátán, Palkó pedig jobbára elöl utazott Krisztin. Mi továbbra is jót beszélgettünk, a rossz kezdés ellenére igazán jól telt a nap. Aztán elérkeztünk az Óház-tetőn álló kilátóhoz. Innen igazán szép panoráma tárult elénk. Még Kőszeget is láttuk magunk alatt elterülni.

 


Innen már a Hét-forrás sem volt messze. A pecsét persze szintén nem maradhatott ki. Nimródka pedig olyan aranyos kis álmos tekintettel ébredt, de azért szerencsére kipihenten. Így vígan futkosott a forrás környékén, és persze a vízbe is bele kellett nyúlkálni rendesen. Haladtunk is szépen sorban: Álmos, Előd, Ond, Kond…, majd kicsit megbillentem, ahogy ellentartottam, és puff, mindketten beestünk a vályúba, ahová a vízsugarak folytak. Én kevésbé lettem vizes, Nimródka viszont eléggé zokon vette a hideg vizes fürdőzést. Így gyorsan át is öltöztettük, miközben én még mindig pusztultam a röhögéstől, hogy miként is eshettem bele a forrásba.

 


Itt Gáboréktól egy rövidebb időre elköszöntünk, nekik még kb. 2 km volt az autóig, nekünk pedig 4,8 Kőszeg belvárosáig. Mint utóbb kiderült, ők egy kicsit eltévedtek, úgyhogy nem sokkal előttünk értek be Kőszegre, és telepedtek le egy fagyizó teraszára. Mi pedig szépen becsülettel lesétáltuk a hétvégére kitűzött utolsó kilométereket. Itt már sok látnivaló nem volt, persze a csodás kis kálváriától eltekintve Kőszeg határában. Ahogy pedig a városba beértünk, egy rövid zápor kicsit megmutatta azért, hogy nem hiába jósoltak záporokat, zivatarokat az időjósok a hétvégére. De itt már abszolút a célegyenesben voltunk. A túra végére maradt még a logisztika a Velem fölött hagyott autóért. Így bár a nap gyorsan és jól telt, mégis esti alvásidő lett, mire a várost elhagytuk, és Budapest felé vettük az irányt. Remek hétvége volt az egyéves évforduló alkalmából.

 

 


Kőszegi-hegység, táv: 38,7 km, szint: +372/-1064 m plusz a feljutás az Írott-kőre

Szöveg és képek: Nábrádi Judit
 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. február
H K Sze Cs P Szo V
01020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
26
2728
program
korlátozás
A hónap fotója
2018. február
Györe László:
Deres rengeteg
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...