MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Potyautassal a Kéken – Káldtól Sümegig

A pünkösdi hétvégét a Szajki-tavaknál töltöttük Vicáékkal – akikkel múltkor Szelestéről túráztunk –, és mi mással lehetett volna elütni az időt, mint kéktúrázással. A szállásfoglalás ugyan nem ment túl könnyen, mert 2 hete, amikor kitaláltuk, hogy megyünk, már majdnem minden foglalt volt, de azért szerencsénkre a sokadik telefonhívás után csak akadt egy üres ház, két apartmannal. A környezet nagyon szép volt, viszont rossz időt ígértek.

Fotó: Nábrádi Judit

 

Szerencsére az időjárás-előrejelzés csak részben jött be. Szombat reggel már a tavaknál ébredtünk, az eső zuhogott, hűvös is volt, így befűtöttünk a kandallóba, és jó meleg helyen fogyasztottuk el komótosan a reggelinket. Gábor kitalálta, hogy ha marad az eső, akkor ők az első napi túra helyett inkább bemennek fürdeni Sárvárra Nimródkával, mi pedig, ha szeretnénk, mehetünk sarat dagasztani. Az eső ugyan 10 körül elállt, mégis maradt a fürdős program a fiúknak, én pedig a baráti családdal kimenőt kaptam, és indultunk túrázni.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Elautóztunk Káldra, hogy a már ismerős kocsmában pecsételjünk, és visszasétáljunk a Szajki-tavakhoz, teljesítve az aznapra tervezett 16 km-es távot. Nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, mert délután már egyáltalán nem esett.


Az erdő gyönyörű volt, igazi májusi eső utáni friss, ropogós, zöld. Egy-egy széllökésnél azért a fölénk magasodó fákról leesett pár esőcsepp, így Vicáék gyorsan tesztelték is a tegnap beszerzett hordozós esőkabátot. Mivel én is tartottam az esőtől, mi is beszereztünk magunknak egyet. A teszten ötösre vizsgázott, bár babus annyira nem díjazta.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Kristóf kicsit nyűgösködött, így előkerült a zsebtükör, amiben Vica bohóckodott; a baba még úgy is láthatta anyja tekintetét, hogy hátul utazott. Pár helyen megálltunk pocsolyákat nézni, és dobáltunk bele kavicsokat, ami szintén tetszett Kristófnak. De a baja nem a szórakoztatás hiánya, hanem az álmosság volt, így Vica előre vette, és pikk-pakk elaludt, mi pedig jó ütemben haladtunk.

 

Fotó: Nábrádi Judit


A táj ismét alföldi volt, de az erdők-mezők nagyon szépek voltak! Találkoztunk egyenes és girbe-gurba utakkal, mentünk erdő mélyén és szántóföldek mellett is. Aztán Hosszúpereszteg előtt láttunk egy szimpatikus magaslest, így felmásztunk, és ott fogyasztottuk el az ebédünket. Amíg fent azon töprengtem, vajon a vadászok mennyit várnak egy-egy állat felbukkanásáig, egy barna foltra lettem figyelmes a mező szélén. És a barna folt mozgott is. Jobban megnézve egy őzike volt. Nem is kellett rá sokat várni!

 

Fotó: Nábrádi Judit


Mire beértünk Hosszúperesztegre, még a nap is kisütött. Ajándék volt ez, főleg, hogy egész napra országos esőzést ígértek. Hosszúperesztegen végighaladtunk a Lenin utcán, legalábbis az egyik házon álló házszám alatt ez volt olvasható. Aztán pecsételtünk a templomnál, amit épp esküvőre cicomáztak fel.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Innen már egyenes erdei út vezetett a tavakhoz, a táv leküzdése közben pedig nagyon jót beszélgettünk. A tavakat elérve lementünk egész közel a vízhez, kerestünk egy szimpatikus stéget, és kicsit szusszantunk, fotózkodtunk. Nagyon tetszett ez a rész! Közben sikerült Gáborékkal is beszélnem, akik akkortájt kászálódtak ki a finom, sárvári, meleg vízből, és indultak vissza, hozzánk.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Mivel szép napos idő lett estére, a vacsorát nem saját magunk kotyvasztottuk konzervből, hanem kiültünk egy pizzás-kolbászos büfé teraszára. Nimródkát persze nem fárasztotta le eléggé a strandolás, így folyamatosan utána kellett futkározni, mert nem lett volna neki elég a tóparton megállni, egyből a vízbe szeretett volna bemenni, amit mi kevésbé díjaztunk volna.

 

Fotó: Nábrádi Judit  Fotó: Nábrádi Judit


Vasárnap reggel megint kitartó esőre ébredtünk. Ismét a szokásos, lassú reggeli rutin következett. Aztán elállt az eső, de Kristóf és Nimródka is nagyon álmosak voltak, ennélfogva eldöntöttük, hogy letesszük őket aludni, és csak utána kerekedünk fel kirándulni. A két gyermek között viszont az a különbség, hogy Kristóf még háromszor alszik naponta, de alkalmanként csak fél órát, míg Nimródka egyszer alszik, de akkor 2-3 órát egyben. Most kiszimatolta, hogy jó volna, ha rövidebb ideig aludna, így több mint 3 óra után ébredt arra, hogy már kicsit zörögtem a szobában, mert csomagoltam: viszketett a talpam. Kristóf ekkorra már megint elálmosodott… Azért az alvásidőben elrendeztük a kocsikat, így ezzel már nem kellett induláskor vesződni, mert a visszaúthoz ott várakozott a járgány a túra végcéljánál, Ötvös közelében. Így 2-kor sikerült elindulnunk, megdőlt a későn indulás rekordja. Aztán 200 m múlva belebotlottunk egy palacsintázóba, ahol le is táboroztunk pár palacsinta elfogyasztására.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Az erdő jó vizes volt, még így is, hogy sokat várunk, de legalább már jóideje nem esett. A túra elején jó kis sáros ösvényeken mentünk, majd egy hosszabb, erdei aszfaltút következett. Itt letettük Nimródkát. Nagyon élvezte a kis lábikókon való közlekedést, és most kivételesen nem is rossz irányba ment. Aztán szépen lassan visszakerült a hátunkra, és belehúztunk.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Mivel az elején én vittem a kis sószsákot, 6-7 km után kezdett sok lenni, így kinéztünk egy szimpatikus magaslest, és megint letáboroztunk piknikezni. Közben kiderült, hogy kb. itt érték el Vicáék a 100. kilométert a kéken, én pedig gyors fejszámolás után rájöttem, hogy nekem a 900. km-t jelentette ez a hely. Vicáék gyorsan firkáltak is egy papírt, és fotó is készült, a „100. kilométerkővel”.

 

Fotó: Nábrádi Judit  Fotó: Nábrádi Judit


Aztán folytattuk az utunkat, kerülgettük a pocsolyákat, közeledtünk az autóhoz. A végén megint aszfaltút következett, így Nimródkát letettük, hátha sétál mellettünk még egy kicsit. Ő pedig ügyesen úgy döntött, éppen ellenkező irányba kellene menni, ettől pedig eltántoríthatatlan volt. Így Gábor nagy ellenkezés közepette felkapta, és egy darabon kézben hozta. Ezután Nimródka talált egy szimpatikus gazcsomót, amitől újabb 10 percig nem tudott elszakadni. Aztán szép lassan csak elértük az autót, és úgy este 6-ra meg is lettünk a második napra tervezett 14,5 km-rel.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Megint gyönyörű napsütésben vacsorázhattunk meg egy másik büfé teraszán. Ezúttal szerettünk volna nyugalomban falatozni, így két etetőszékkel jelentünk meg a helyen, és ezt nagyon jól is tettük! Hétfőre maradt a legrövidebb táv, kb. 14 km. Mivel Nimródka minden nap fél 6 és 6 között kelt, nem jelentett gondot időben összerámolni és elhagyni a szállást. A készülődés nagy részét pedig evészettel töltöttük, mert jött a hosszú hétvége, mi pedig jó magyar módjára alaposan bevásároltunk, nehogy éhen maradjunk. Viszont az étel egy része romlandó volt, ami nem biztos, hogy kibírta volna a kocsiban egész nap. Aztán még fizetni kellett, és az autókkal is logisztikázásra volt szükség, mert az egyiket Sümegen kellett letenni, a másikat pedig Ötvös közelében. Így volt vagy 11, mire végre nekiindultunk.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Már az elején elkapott minket egy nyári zápor, de szerencsére elég rövid volt, inkább csak ránk ijesztett. Így mi is kipróbáltuk a hordozós esőkabátot. Nimródka ekkor már kellőképp fáradt volt, hamar el is aludt Gábor hátán. Kerülgettük a pocsolyákat rendesen az erdőben, majd kihalt aszfaltút mellett haladtunk. Egy erdei részen épp azzal voltam elfoglalva, hogy hol harapjak bele a zöldalmámba, amikor Gábor előtt kiugrott egy őz a bokrok közül, majd a másik oldalon elvágtatott. Később a jelenet megismétlődött, de akkor épp egy szántóföldön jártunk, így nem maradtam le a fotóról sem. Gábor aznap őzugrasztó volt.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Kisvásárhelyen megint az eső lehetősége fenyegetett minket, de végül szép időben telepedtünk le a haranglábnál, ahol a pecsét is található. Jól megcsinálták a helyet, a harangláb körbe van véve padokkal, alatta pedig egy asztal is található, így a megfáradt túrázó lepakolhat, és még lábat is lógathat. Így tettünk mi is. Közben kaptunk pár mosolyt az itt lakóktól, a piknik végére pedig befutott még egy kéktúrázó. Beszédbe elegyedtünk vele, majd megkérdezte, hogy nem én vagyok-e az, aki babával járja a kéket, és erről még blogol is. Mondtam, hogy de, erre megjegyezte, hogy milyen jó, még celebekkel is találkozik erre az ember. Hmmm, lassan celebek leszünk? No, nem hinném, de azért aranyos volt, hogy vadidegenek is megismertek.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Egy jó óra semmittevés után magunk mögött hagytuk ezt az aranyos falut, átvágtunk egy kis erdős részen, majd a célegyenesben találtuk magunkat: a hosszú aszfaltút mellett, ami egyenesen a sümegi várhoz fut be. Jól meghúztuk a lépést, mert a forgalom miatt ez nem egy barátságos szakasza a kéknek, és Nimródka is kezdett nyűgös lenni, pedig majdnem az egész túrát végigaludta.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Hazafelé még a Balatont is útba ejtettük, hogy édesanyámék is megdögönyözhessék Nimródkát. Nagyon tetszett neki ott is a nagy víz, futkározott egyet a mólón, aztán szépen lassan elindultunk haza. Este 9-re itthon is voltunk. Igen aktív pihenéssel telt a hétvége, így a következő pár napban ezt igyekeztem kipihenni. Emellett meg persze azt terveztem, hogy hova, mikor és kivel megyünk legközelebb túrázni.

 

Marcal-medence, táv: 45,2 km, szint: +313/-320 m

 

Fotó: Nábrádi Judit


Szöveg és fotók: Nábrádi Judit





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. február
H K Sze Cs P Szo V
01020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
26
2728
program
korlátozás
A hónap fotója
2018. február
Györe László:
Deres rengeteg
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...