MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Potyautassal a Kéken – Sümegtől Zalaszántóig

Miközben az elmúlt időszakban azon gondolkodtam, mikor és merre lehetne még kéktúrázni, egyet biztosan tudtam: a Dunántúl egyetlen kihagyott szakaszát még Öcsike érkezése előtt szeretném megcsinálni. És mivel a szakasz igen közel esik a szüleim balatoni nyári lakjához, reálisnak is tűnt a nyaralás alatt teljesíteni. Az csak hab a tortán, hogy Juditék is pont lent voltak a Balatonnál, szintén tervezték ezt a túrát, a szüleim pedig örömmel vigyáztak Nimródkára, így én „legényesen” sétálhattam az erdőben, gyermek és csomag nélkül, csak a gömbölyödő pocakomat kellett szállítanom.

Bár előzőleg nagy vihar volt, Révfülöpön már tisztult az idő, amikor elindultunk. Nimródka még szépen aludt. Nem is bántam, hogy nem látta, amikor elmegyünk. Úgy biztosan nehezebb lett volna itthon hagyni. Aztán ahogy – az új vasparipánkkal – közeledtünk Sümeg felé, egyre rosszabb lett az idő. Úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. És mellesleg villámlott is. Ettől féltem.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Zalaszántón találkoztunk Judittal és Szabival, ők is gyermek nélkül voltak, kaptak egy nap kimenőt. Átugrottak a zuhogó esőben hozzánk, és mentünk tovább egy autóval Sümegre. Leparkoltunk a vasútállomáson, beszaladtunk pecsételni egyet. Gondoltuk, kicsit nézelődünk a városban kocsival, hátha van a Kék mentén egy hely, ahova beülhetünk és kivárhatjuk az eső végét, aztán ha alábbhagyott, elindulunk. A belvárosban találtunk is egy cukrászdát. Juditékkal ezer éve nem találkoztunk, így jól esett beszélgetni, és szépen lassan az eső is mintha csendesedett volna. Jó későn, de azért csak elindultunk.

 

Fotó: Nábrádi Judit


A Sarvaly Vadászházig gyorsan telt az út. Itt megszereztük az első pecsétünket, és végre az erdőben találtuk magunkat. Az eső még szemetelt, de ez már nem zavart minket. A vadászház után egy elkerített területen rengeteg vaddisznó falatozott, jó volt megcsodálni őket, és rendkívül örültünk annak is, hogy azért a két csapat közt ott van a kerítés. Elhaladtunk egy forrás mellett, amelyet érdekes favályúban vezettek közelebb a gyalogúthoz.

 

Fotó: Nábrádi Judit


A vizes erdőben mindenfelé szállt fel a pára, ami nagyon szép látvány volt! Útközben be nem állt a szánk, jó sokat beszélgettünk. Egészen hamar elértük a Tátika-várromhoz vezető elágazást, idővel jól álltunk a kései induláshoz képest, így gyorsan megszavaztuk, hogy menjünk fel. Én eddig is egészen jól álltam a kaptatókat, pedig már elég sokat sikerült felszednem és a hasam is nagy, de nem féltem tőle, hogy nem fogom bírni a várhoz vezető kis pluszutat. Közben a szüleimmel is többször beszéltem, mert ez volt az első teljes nap, amikor ők vigyáztak Nimródkára, így kicsit aggódtam, hogy minden flottul megy-e. Szerencsére megnyugtattak, hogy Nimródka rendben van, nagyon aranyos, és jól érzi magát.

 

Fotó: Nábrádi Judit


A Tátika várromtól csodálatos kilátás nyílt a környező dombokra, egy kis szelet pedig még a Balatonból is látszott. Fotózkodtunk kettesben-hármasban-ötösben, majd leültünk egy kicsit falatozni.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Innen a táblák szerint már nem volt messze Zalaszántó, amin csodálkoztunk is. Talán kicsit lazábbra vettük a tempót, vagy a táblák tévedtek, nem tudom, de elég késő lett, mire felkapaszkodtunk a Zalaszántó közelében álló dombra, a Béke-sztúpához. A helyszín maga a nyugalom szigete. Az épületnek is megvan a varázsa, egzotikus a mi szemünknek, körben pedig buddhista imazászlók lengedeznek, a háttérben nyugtató, duruzsoló zene szól, és füstölő illata tölti meg a tisztást. Mintha hirtelen egy másik világba csöppentünk volna.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Volt egy kis kirakodás is, ahol elkezdtünk nézelődni, mire az eladó megkérdezte, először vagyunk-e itt. Mondtuk, hogy igen, erre a kezünkbe nyomott 5 füstölőt (hiszen látta, hogy nemcsak 4 felnőtt van itt, hanem egy pici is a pocakban), illetve öt mécsest, és egy doboz gyufát. Elmagyarázta, hogy a sztúpára úgy menjünk fel a lépcsősoron, hogy közben minden szinten bal kéz irányába tegyünk meg egy kört, majd a legtetején tegyük le az égő füstölőket, és gyújtsuk meg a mécseseket. Így is tettünk. Az épülettel szemközti padokon leültünk egy kicsit magunkba szívni az itteni békét. Ekkor már a nap is szépen sütött.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Sokáig nem akartunk időzni, mert mindenkit motivált, hogy várnak otthon a gyerekek. Így felkerekedtünk, és megcéloztuk Zalaszántót. Szőlők és présházak között vitt le az út a faluba, útközben még egy helyes kis kápolnát is láttunk. Itt, a Szent Donátról elnevezett épületnél leültünk még egy pár percre csodálni a kilátást, majd lassacskán csak elértünk a zalaszántói kocsmához, ahol a pecsét található. Elfogyasztottuk a jól megérdemelt koffeinadagunkat némi csoki kíséretében, és megállapítottuk, hogy végül igen jól sikerült a kirándulás, kár lett volna kihagyni!

 

Fotó: Nábrádi Judit


Jelentem, ezzel a távval bejártuk az egész Dunántúlt, sőt, Írott-kőtől Putnokig folyamatos a teljesítést jelző vonalunk a térképen. Szerencsére a kondim még mindig engedte a jó hangulatú, kellemes túrázást, így meglátjuk, lesz-e még alkalom és kapacitás Öcsike érkezése előtt kirándulni, vagy már inkább a babavárás előkészületei fogják kitölteni az októberig hátralévő hétvégéinket.


Keszthelyi-hegység, táv: 21,8 km, szint: +472/-454 m


Szöveg és fotók: Nábrádi Judit





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. augusztus
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...