Programok az Állatok Világnapjának alkalmából

Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Célja felhívni a figyelmet a vadon élő állatok védelmére és a felelős háziállattartásra. Hétvégén több ezzel kapcsolatos programot is szerveznek.

Szerző:
TM
Fotó:
Giotto di Bondone
123rf.hu
Fővárosi Állat- és Növénykert
2018. október 5.

Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Célja felhívni a figyelmet a vadon élő állatok védelmére és a felelős háziállattartásra. Hétvégén több ezzel kapcsolatos programot is szerveznek.

Assisi Szent Ferenc többek között az állatok és a természet védőszentje is egyben, így nem véletlen hogy halálának dátumát választották emléknapnak. A legenda szerint a Ferences-rend alapítója nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük. Tanaiban azt hirdette, hogy minden élőt szeretnünk, a természetet pedig becsülnünk kell. Napjainkban a világnap már nem csupán a vadonélő és veszélyeztetett állatok védelméről szól, figyelmet fordít a háziállatok, valamint a haszonállatok felelőtlen és méltatlan tartási körülményeire is.

 

Giotto di Bondone képe az Assisi Szent Ferencről


Ennek a napnak az is fontos üzenete, hogy nemcsak az állatok világnapján, de a hétköznapokban sem szabad megfeledkeznünk az állatok élőhelyeiről, egészségükről és biztonságukról, ezzel pedig összességében a természet harmóniájáról. Napjainkban is sok állat esik áldozatául a felelőtlen tartásnak, illetve a haszonelvűségnek. Magyarországon is évente több ezer háziállat válik kóborrá csupán azért, mert gazdáik megunták őket.

 


Hétvégén különböző intézmények és szervezetek több családi valamint figyelemfelkeltő programot is rendeznek országszerte. A Fővárosi Állat- és Növénykertben például több évtizedes hagyománya van annak, hogy megünneplik az állatok világnapját. A korábbi évekhez hasonlóan idén is több napos programmal és partnerszervezetekkel várja a látogatókat október 4-e és 7-e között. A Pest Környéki Madarász Egyesület tagjai például teleszkópos madármegfigyelés rejtelmébe vezetik be az érdeklődőket, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Rovartani társaság közös állomásán pedig a rovarvilág titkait lehet megismerni. A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége is hoz programot, náluk mag- és termésképeket is lehet készíteni különleges termésekből. Lesz továbbá a gyerekek számára ifjú természetőr képzés, amit a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Főigazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata tart.

 

A Fővárosi Állat- és Növénykertben a májusban született koatikölyköket is meglesheted

 

Szombaton a Balaton-felvidéki Nemzeti park kápolnapusztai Bivalyrezervátuma a felnőtt látogatók számára kedvezményesen látogatható, vasárnap pedig a budapesti Tropicariumban 10 és 15 óra között érdekes látványetetésekkel készülünk az állatbarát gyerekeket és szüleiket szórakoztatására. Színes programokkal várnak továbbá a pécsi, győri, szegedi és a debreceni állatkertekben és vadasparkokban, illetve a Magyar Természettudományi Múzeum, valamint a NOÉ Állatotthon és a patcai Katica Tanya Élményközpont is.

 

A Tropicariumban a galléros gyík etetését is megnézhetsz

 

A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség vasárnap 10 órás kezdettel felvonulásra invitálja az állatvédelem témáját fontosnak tartó érdeklődőket. A menet Budapesten, a Bazilikától az Andrássy úton át a Hősök terére érkezik, ahol gyertyagyújtással emlékeznek meg a megkínzott és megölt állatokra. Az eseményre - amelyet rossz idő esetén is megtartanak - mindenféle kötőféken, pórázon vezethető állatot is el lehet hozni!
 

Kapcsolódó cikkek:

Ezek a remek programok várnak rád most hétvégén

Ezek a legjobb élményeket adó ökoturisztikai helyek

Véghajrában az Év Fája szavazás

Karbantartás lesz a siklón és a libegőn
 

 

Cikkajánló