Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2016. április 8.

Rejtőzködő műemlék - Az etyek-botpusztai kápolna

Az Etyekhez tartozó Botpusztán, a dombon magasodik egy különleges hangulatú kőtemplom, amely az írásos emlékek szerint a 12. században már biztosan létezett. Így nem csupán az etyeki borokért, de e kevésbé ismert templom és környezete miatt is érdemes ide kirándulást szervezni. 

 

Egy szombat délután fotós barátaimmal beültünk az autóba, és a hétvégi kirándulás ide, Botpusztára vezetett. Kanyargós, lankás dombokkal szegélyezett keskeny út vezet ide. Az egyik kanyarban egyszer csak feltűnt a Szeplőtelen Fogantatás-templom, egy kis domb tetejére építették még az 1200-as években. Szinte világítottak fehér falai, a Nap éppen beragyogta kopottas homlokzatát. Nagyon szép látvány volt. A kis kápolnát a tatárjárás sem kímélte, azóta többször átépítették, bővítették. Gyönyörű ez a vidék. Az etyeki tavak látványa, a megművelt földek barnái, vörösei, a rendezett szőlősorok visszahívnak, még sok fotót fogunk errefelé készíteni.

 

 

 

 

Bot településről

 

Bot vagy botpusztáról először egy 1280-as oklevélben olvashatunk, egy másik írás 1333-ból pedig arról tesz említést, hogy a falunak van plébániatemploma és ispotálya. Egy 1402-ben kelt oklevél szerint már búcsúengedéllyel is rendelkezik. A templomot a 15. században jelentősen átépítették. A török hódoltság alatt súlyosan megrongálódott, s Bot lakosságát elhurcolták, a falu elnéptelenedett. Az 1700-as évek közepén Botpusztán, báró Sándor Antal birtokán megtelepszik a nazarénus szerzetesrend. Számukra építették a templomhoz csatlakozó klastromot, amely a pestisjárványok idején ispotályként is működött. A települést 1927-ben csatolták Etyekhez. A falu 1945-ig a Sándor-Metternich család birtokában maradt, majd a II. világháború után Botpusztán laktanyát alakítottak ki, ahol a szovjet hadsereg állomásozott. Az 1970-es években pusztulásnak indult elhagyott kápolnát 1985-ben felújították.

  

A Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére szentelt templom jelenleg műemlékvédelem alatt áll

 

Az Etyek-patak duzzasztásával hozták létre a horgásztavat a településen

 

Fotók: Körmendy Zizi

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz a cikkíró pályázatunkra és nyerj értékes ajándékokat!

 

 

 

 

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak, és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább