Rendezvények és gasztronómia a gyulai Almásy-kastélyban

Az épületben hamarosan több száz fős eseményeket is lehet majd tartani, kialakítanak egy gasztrotörténeti bemutatóteret, és a Szent Miklós park is megújul.

Szerző:
turizmus.com
Fotó:
facebook.com / Gyulai Almasy-kastely Látogatóközpont
Incze László
2018. június 12.

Az épületben hamarosan több száz fős eseményeket is lehet majd tartani, kialakítanak egy gasztrotörténeti bemutatóteret, és a Szent Miklós park is megújul.

Felújítják az eddig kihasználatlan épületszárnyat az Almásy-kastélyban. Most még raktárnak használják és tele van törmelékekkel, de hamarosan egybenyitják az óriási teret a kastéllyal. Konferenciák, kiállítások, koncertek, színházi előadások és akár lakodalmak megtartására is alkalmas lesz az egykori cselédszárny. A tervek szerint megtartják az épület egykori stílusát, de a modern igények kielégítésére is törekszenek. A rendezvényterem több mint 200 fő befogadására lesz alkalmas.

 


A szárnyban kialakítanak egy látványkonyhával felszerelt gasztrotörténeti bemutatóteret is, ahol a vendégek a tájra, illetve a kastély 19. századi mindennapjaira jellemző ételeket készíthetik el szakértők segítségével - olvashatjuk a turizmus.com oldalon.

 


A rendezvénytér kialakítására a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon keresztül biztosította a forrást.


Az épületen kívül annak környezete, a Szent Miklós park is megújul. A munkálatok nyár végén kezdődhetnek, és várhatóan jövő ősszel fejeződnek be.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Tiszadobi kastély, minden szegletében más mesével

Két éven belül a Wenckheim-kastély is megújul

A nádasdladányi főúri palot sem marad ki a kastélyszépítésből

Európai díjra jelölték a Sziklakórházat és a gyulai kastélyt

Cikkajánló