Romantikus várrom csodaszép kilátással Torna felett

Aki szereti a különleges hangulatú várromokat, annak a szlovákiai Torna várát érdemes felkeresnie. A magyar-szlovák határtól mindössze négy kilométerre, Torna községtől északi irányban, immár 700 éve dacol az idővel egy mészkőhegy kúpján. 

Szerző:
Joó Annamária
Fotó:
Gulyás Attila
2018. július 5.

Aki szereti a különleges hangulatú várromokat, annak a szlovákiai Torna várát érdemes felkeresnie. A magyar-szlovák határtól mindössze négy kilométerre, Torna községtől északi irányban, immár 700 éve dacol az idővel egy mészkőhegy kúpján. 

Az országhatárt szinte észrevétlenül hagyjuk magunk mögött, és alig tízperces autózás után jutunk el a 375 méter magas sziklaszirt lábához, amelynek tetején magasodik Torna vára, vagyis az, ami mára megmaradt belőle. Egy rövid országút melletti sétát követően a jelzett út felkanyarodik a kezdetben lankás, majd egyre meredekebb ösvényre. Útközben több helyen jól látható a szekérnyom, amely a mészkőbe vágott feljáró két szélén fut, ezzel is jelezve a hajdani út szélességét. Némi tüdőtágító kaptató után pedig fent is vagyunk a vár maradványainál.

 

A romantikus sziluettű várrom már messziről uralja a táj képét

 

Fénykor

 

Az erődítmény a fellelhető források szerint a Tekes (Tekus) nemzetségnek köszönheti létrejöttét, amelynek tagjai az 1300-as évek közepén ezen a jól védhető helyen emeltették egyik erődített szállásukat, amely a következő évszázadokban a környékbeli településeket összefogó váruradalom központjaként szolgálta mindenkori urait. A család itteni ága később felvette a Tornay nevet.

 

Ha felkapaszkodunk a gerincen, tekintélyes méretű falmaradványokat és gyönyörű körpanorámát kapunk kárpótlásul fáradozásainkért

 

A vár jó stratégiai helyzetének köszönhetően gyorsan fejlődött. A 15. században már Torna vármegye központja, így innentől kezdve, aki a tornai várat birtokolta, az nemcsak az uradalom jobbágyainak süvegelését érdemelte ki, de sokszor a vármegye alispáni székét is megkaphatta. Az 1450-es években a cseh husziták megostromolják a várat, de támadásukat nagy nehézségekkel sikerül visszaverniük a védőknek. Az évszázadok során többször gazdát cserélt, a Tornaiak mellett a vár urai voltak többek között Berencsi „Sáfár” István, a Mágóchyak, a Bebekek, majd a 17. században a Móricz, a Kátay, a Semsey és a Keglevich család birtokolta.

 

Csatákban dúlt romok

 

A hosszú évszázadok alatt a vár több ostromot is túlélt, falai között jártak törökök, kurucok, de végromlását a 17. századi csatározások okozták. 1683-ban Ibrahim pasa és Thököly Imre seregei szállták meg. Egy korabeli feljegyzés szerint az ideérkező Schultz generális csapatai 1685-ben harc nélkül foglalták el a kurucok által kiürített várat, amelyet aztán a bevonuló császári fegyveresek puskaporral felrobbantottak. Ezután az erődítményt nem építették újjá, azóta romként tartják számon a krónikák. Az 1848-49-es szabadságharcban kapott még némi szerepet, itt szállásolták el a harcoló honvédeket, ám ekkor gondatlanságból leégett a maradék tetőszerkezet is. A trianoni békeszerződés után Torna és rommá vált vára Csehszlovákiához került, ma pedig a Szlovák-karszt Nemzeti Park területén fekszik.

 

 

A II. világháború óta jelentősebb rekonstrukció, állagmegóvás, régészeti feltárás nem történt a várban. Az évek során az erődítmény középső része egy középkori lakótornyot és a palota keleti falát kivéve szinte teljesen eltűnt. Érződik, hogy itt régtől fogva az élet maga szerveződik saját, lassan hömpölygő ritmusában. A romok folyamatosan pusztulnak, benövi őket a növényzet. Egy-két év, és a téli hidegtől kifagyó kőfalak talán le is omlanak, pedig a megmaradt ágyúbástyák és az öregtorony több emelet magas falai elképesztő látványt nyújtanak. Nem szabadna őket veszni hagyni, hogy mások is megcsodálhassák a még mindig impozáns romokat, hiszen páratlan kilátás nyílik innen a Gömör-Tornai-karszttól egészen a Hernád völgyéig.

 

Torna váráról további érdekes részleteket olvashatsz a Turista Magazin július-augusztusi számában.

 

 

A JÚLIUS-AUGUSZTUSI SZÁMUNKAT ITT TUDOD ONLINE MEGRENDELNI, ELŐFIZETNI PEDIG ITT TUDSZ RÁNK. RÁADÁSUL A KÖVETKEZŐ HÓNAPOKBAN EGY-EGY SZÁLLÁSHELYKALAUZT KAPNAK AJÁNDÉKBA A LEGHŰSÉGESEBB OLVASÓINK. 

  

Cikkajánló