Már Rakacenszenden a kocsmában meghallgatták Tóniék, hogy „Én ilyen időben nem indulnék el sehova, de maguk sem fognak odaérni”. Irotáig a sár mélysége már elérte a térdmagasságot, miközben kitartóan szakadt az eső.

 

Ez sem szegte kedvét a társaságnak, hiszen kitartóan gyalogoltak tovább a szűnni nem akaró sártenger közepette. Irotán már várta őket mentőangyaluk, Üveges Évi, aki már szombaton túrázott Tóniékkal. A vendégházban háromfogásos ebéddel fogadta az átázott túrázókat. Köszönjük Évi! Életmentő volt…

Valamennyire megszáradtak, az eső is kezdett alábbhagyni, ám a dagonya egyre nagyobb lett. Felsővadász után egy elég reménytelennek tűnő útszakasz következett. Öt kilométert két óra alatt tettek meg Tóniék. A társaságból azonban mindig akadt valaki, aki feldobta a hangulatot, úgyhogy az abaújújszolnoki pecsételés után újra erőre kapott a társaság.

 

Az utolsó öt kilométert próbálták olyan gyorsan megtenni, amennyire a mostoha időjárási körülmények engedték, de így is csak sötétedésre értek be Baktakékre. Itt már forró húsleves és vaddisznópörkölt várta Tóniékat.

A vacsorát megelőzte egy tetőtől talpig „slagozás” az udvaron, mert olyan sárosak voltak, hogy másképp nem engedték volna be Tóniékat a házba. Reméljük, hogy a következő napok jobb időt hoznak a kis csapatra, hiszen még előttük tornyosulnak a Zemplén csúcsai.

 

Pecsételőhelyek: Rakacaszend, Felsővadász, Abaújszolnok, Baktakék

Kísérők: Papp László, Papp Tibor, Szabó Sándor, Hoiz Kata, Králik Andrea, Papp Adrienn, Izsák Csongor, Beliczky László, Soós András, Friesz Móni

 

Írta: Friesz Móni

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Itt még több cikket olvashatsz Tóni kalandjairól