MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Sátrazás Ausztriában a Potyautasokkal – 1. rész

Nyár közepén még nem döntöttük el, a balatoni nyaralásunkon kívül megyünk-e még valahova. Én szeretek minden évben ellátogatni országon kívülre kicsit felfrissülni, más tájakon legeltetni a szemem. A szabink ki volt írva, tudtuk, hogy nem szeretnénk sokat költeni, és a gyerekek miatt túl messzire sem akartunk utazni. Így gondoltunk egy nagyot, és kitaláltuk, hogy menjünk el Ausztriába sátrazni.

Serényen figyeltük az időjárás-előrejelzést, írtuk a listát, hogy miket kell vásárolni, kölcsönkérni és elpakolni egy hosszabb kempingezéshez egy 2 és fél és egy 4 és fél éves gyermekkel. Vettünk egy szép nagy családi sátrat, kinéztük a kempinget, ellenőriztük az infrastruktúrát, így tudtuk, hogy mosogató lesz, de konyha nem, ezért kellett kempingasztal, székek, főzőlap. A szüleimmel anno sokat kempingeztünk, amikor gyerek voltam, így pár dolgot remekül tudtunk használni a régi felszerelésből, és jó érzéssel töltött el, hogy jómagam 4 évesen pont azokon a kempingszékeken ücsörögtem velük Görögországban, amire most a saját gyerekeinket ültettük. A kocsi is kicsinek bizonyult ennyi cuccal, így utolsó pillanatban vettünk egy tetőcsomagtartót, kölcsönkértünk egy tetőboxot.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Péntek – elutazás és sátorállítás

 

A kombi családi autónk és a 300 literes tetőbox csurig telt holmikkal, mire elindultunk. Szép kényelmesen haladtunk ausztriai úticélunk felé, mely kb. 400 km és 4,5 óra utazás volt. A gyerekeket egy idő után nehéz volt lekötni a kocsiban, így egy hangoskönyvet próbáltunk ki, ami nagyon-nagyon jó választás volt (szintén kölcsönkaptuk), zseniális találmány, és nagyon bejött nekik is. Innentől csak ez szólt, akárhova utaztunk.
A kempingbe délután 5 körül érkeztünk, szabadon választhattuk ki a helyünket. Nagyon tetszett: a Salza folyó partján terült el, nem volt túl nagy, de pont jó méretű ahhoz, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Szép füves rész volt fenntartva a sátraknak, tiszta és rendes volt a vizesblokk, a mosogatók, és csodás volt a környezet: hegyekkel szegélyezett kis falu, rohanó, vadvizű folyóval.

 

Fotó: Nábrádi Judit


A gyerekek és mi is izgatottan vártuk a sátorállítást, amely kb. 15 percet vett igénybe, noha most volt a sátor első éles bevetése, otthon csak az alkatrészeit ellenőriztük és a videót néztük meg, de nem állítottuk fel. Az egyik hálófülkébe befértünk mind a négyen aludni, a másik hálófülke lett a „gardrób” és az éléskamra, a nagy és tágas előtér pedig a nappali. Előkerültek a gyerekek játékai, amiket kényelmesen, fetrengve is tudtak tologatni a sátorban bárhol.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Az első éjszaka nem volt túl meleg, szerencsére a hálózsákjaink viszont igen, a pluszpokrócokkal pedig be tudtuk takarni a gyerekeket, akik éjjel kimásztak a hálózsákból. A felfújható matracok is egészen kényelmesek voltak, a sátor pedig belül olyan sötét volt, hogy reggel 9-nél előbb egyik nap sem keltünk.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Szombat – Wasserlochklamm

 

Az első ott töltött egész napra egy közeli, csodaszép vízesés meglátogatását terveztük. A hely neve Wasserlochklamm, az egész egy szurdokvölgyben elhelyezkedő, kijelölt útvonal. Már az eleje nagyon izgalmas, mert egy jó hosszú függőhídon kell átkelni a Salza folyó túloldalára ahhoz, hogy magát a túrát megkezdhesse az ember. Itt megálltunk kicsit szemlélni a kristálytiszta vizű, zubogó folyót, a raftingoló, vagy éppen vadvízi kajakozó turistákat, és azokat, akik egymás után ugráltak bele a jéghideg vízbe az erre kijelölt építményről.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Aztán elindultunk a kijelölt útvonalon: kicsit haladtunk a Salza mellett, aztán meredeken elkezdtünk felmászni a hegyoldalba. Egy csinos kis erdőn vezetett át az út, majd meg is érkeztünk abba a szurdokba, amiben a gyors vizű patak zubogott lefelé, hol vízesés, hol köveken átbukdácsoló vízfolyás formájában. A szurdokvölgy szépen ki volt építve, a túra nagy részén fapallókon mentünk, korlát mellett, olykor hidakon, vagy a sziklafalba vájt útvonalon. Nimródka végig a saját lábán jött, Barnus az én hátamon vitette magát, ugyanis onnan kilát, Gábor háta túl magas ahhoz, hogy a válla felett szemlélődhessen, oldalra meg nem olyan izgalmas kémlelni, így hát persze, hogy azt preferálja, ha anya viszi. Anya pedig majd megszakadt, mire felért: 1,6 km-en 325 m szintemelkedés volt, a farizom meg csak dolgozott a 15 kg-os gyermek és még valamennyi cucc felszállítása mellett.

 

Fotó: Nábrádi Judit Fotó: Nábrádi Judit


Csak ámultunk és bámultunk a szebbnél-szebb vízesések között. Volt magasabb, alacsonyabb, szélesebb, keskenyebb, fátyolszerű. Egy-egy helyen le lehetett ereszkedni a vízhez is, így mikor már elég magasan jártunk a szurdokvölgyben, az utolsó vízesés alatt letelepedtünk kipróbálni, milyen hideg a víz. Nagyon hideg volt! Pár másodperc után zsibbadt a lábfejem, amikor alig bokáig belegázoltam a patakba. Kicsit a gyerekek is pancsoltak benne, de ők sem éreztek – szerencsére – késztetést arra, hogy megmártózzanak a kristálytiszta vízben.

 

 Fotó: Nábrádi Judit Fotó: Nábrádi Judit


Fent a hegy legtetején véget ért az útvonal. Itt még volt egy magyarázó tábla arról, hogy a patak hogyan bukkan ki abból a barlangból, ami a hegynek egészen a tetején található. Az ösvény legtetejéről csodaszép kilátás nyílt a völgyre, ahonnan indultunk, és a barlangra is, ahonnan gyorsan zubogott kifelé a víz, és törte az utat maga előtt a völgy felé. Itt volt egy vendégkönyv is, amibe természetesen rajzoltunk és írtunk a potyautasokkal. Barnust is levettem a hátamról, aki utána 1-2 létrányit maga sétált le az úton lefelé. Ez nekem eléggé félelmetes volt, mert nagyon meredekek voltak a falétrák, és sokkal nagyobb biztonságban tudtam Barnust úgy, hogy a hátamon volt, minthogy én is csak fél kézzel tudtam kapaszkodni, és őt is fél kézzel fogtam. Szerencsére nem ellenkezett, amikor visszavettem.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Az út lefelé sem volt sokkal kisebb izommunka, mint fel, viszont sokkal gyorsabbak voltunk. Összesen szűk 6 km-t túráztunk ezen a napon. A túra végén négyen 2 levest és 1 főételt elfogyasztottunk a kiinduló pontnál elterülő étteremben, nagyon finom volt, és pont kibírtuk vele a kempingig, ahol vacsorára palacsintát sütöttünk a tábori konyhakészletünkkel egy kinti padon. A gyerekek nagyon cukik voltak, mi is élveztük a félig-meddig nomád életmódot.

 

Vasárnap – Hochkar

 

Szerencsére vasárnap is csodaszép időre ébredtünk. A Hochkar volt tervben, ide autóval kb. 45 percet kellett utaznunk a wildalpeni kempingből. Kicsit izgultunk, hogy lesz-e elég hely a felvonón, mert tudtuk, hogy pl. a Schneebergre érdemes előre foglalni a vonatra, mert annyian szoktak lenni – ide viszont nem találtunk netes foglalási lehetőséget. Szerencsére nem voltak sokan az ülőliftnél, így megvettük a jegyet és már huppanhattunk is rá a felvonóra. A gyerekek nagyon izgatottak voltak, eddig kétszer libegőztünk velük és mindkétszer nagyon tetszett nekik. Itt sem csalódtak. Az utazás kb. 10 perc, és nagyon szép volt a kilátás már a felvonóról is.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Fent a hegy tetején egy menedékház állt, ahonnan alapvetően 2 irányba lehetett indulni: a Hochkar csúcsán levő kereszthez, illetve a Hochkar 360 fokos panorámaútjához. Persze leágazás volt mindkét útvonalról vissza a völgybe, és én egy kicsit bántam is, hogy a gyerekeknek megígértük a visszautat is libegővel, mert nagyon szép lett volna a völgybe való leereszkedés.


A keresztnél megpihentünk kicsit, előkerült az elemózsia a táskánkból, az innivaló, és a gyerekek itt is megtalálták a vendégkönyvet, írtunk, rajzoltunk bele.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Aztán visszasétáltunk a menedékházhoz, ittunk egy-egy limonádét, kávét, szörpöt, és elsétáltunk a másik irányba is. A Hochkar 360⁰-os ösvény teljesen meglepő módon ingyenes volt. Egy impozáns fém függőhídon át vezetett az út a hegy egyik attrakciójához: egy fémszerkezetű kilátóponthoz, ami benyúlt a szakadék fölé, így semmi sem volt a talpunk alatt a fémszerkezeten kívül sem a függőhídon, sem a kilátóponton. A panoráma pazar innen: szerencsére tiszta volt az idő, így egyik irányban megkerestük a szemünkkel a Schneeberg csúcsát, ahol bő egy éve jártunk, másik irányban pedig a sokkal magasabb hegyek látványát élveztük.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Pont elértük visszaútra az ülőliftet (ami csak délután 4-ig járt), így másik irányba, a völgy felé is megcsodáltuk a panorámát. A gyerekeknek az volt az egyik legnagyobb attrakció, hogy 5 perccel azután, hogy leértünk, megállították a liftet, megfordították a menetirányt és beterelték egy „garázsba” az összes ülést éjszakára, a felvonó aznapra leállt.


Mi még nem akartunk hazamenni, meglátogattunk a csúcs közelében, a másik irányban egy gyönyörű tavat. Itt Nimródka már nyafogott, hogy fáradt, de a másik hordozó a kocsiban maradt, egyébként is volt nálunk egy hátizsák, amit kényelmetlen lett volna kézben vinni, egy gyermek hordozására rendezkedtünk már be. Gábor vitte kézben egy darabon Nimródkát, fent a tónál pedig elfogyasztottuk az aznapra csomagolt elemózsia maradékát is, így egy kicsit feljebbhoztuk az energiaszinteket. Ezen a napon kb. 5 km-t „túráztunk”, ezt is két részletben.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Lent a völgyben találtunk egy kisebb játszóteret, ami mellett még egy hütte is állt. A gyerekek mászókáztak, csúszdáztak, mi pedig rendeltünk egy-egy rétest, amiből ők egyéb elfoglaltságaik miatt egy falatot sem ettek.
Este megint tábori vacsorát főztünk: töltött tészta, sima tészta, reszelt sajt. Közben a kemping egy része kiürült, mivel véget ért a hétvége.

 

Hamarosan folytatjuk ausztriai sátras-túrázós kalandjainkat.

 

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit

 

Kapcsolódó cikkeink:

Potyautasokkal Szentbékkállától Balatonhenyéig

Potyautasokkal Bakonykútitól Fehérvárcsurgóig

Potyautasokkal Fehérvárcsurgótól Bodajkig

Hasznos tanácsok, ha kisgyerekkel túrázol





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. szeptember
Herczeg Kinga:
Helix
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...