Somogy megye rejtett kincsei

Kalandok Somogyban, ahol a kisfalvak rejtik a nagy csodákat. Egy romantikus pusztatemplomról, egy magára hagyott erdei templomromról és egy őskohómúzeumról szól a most következő beszámoló. 

Szerző:
Lantos Gábor
Fotó:
Lantos Gábor
2017. május 7.

Kalandok Somogyban, ahol a kisfalvak rejtik a nagy csodákat. Egy romantikus pusztatemplomról, egy magára hagyott erdei templomromról és egy őskohómúzeumról szól a most következő beszámoló. 

 

Aki azt gondolja, hogy Magyarországon képtelenség eltévedni, annak ajánlom a Somogy megye belsejében futó létező és kevésbé létező utak kipróbálását. A dolog azért több lesz egy egyszerű akadályversenynél, hiszen előbb vagy utóbb szembejön velünk az, amit keresünk. Felteszem a kezem, én hibáztam. Első célpontom Somogyvámos volt, a térképet pedig a hajnali induláskor próbáltam a memóriámban rögzíteni. Aztán az autópálya monotonsága vagy saját feledékenységem miatt egy kijárattal előbb hagytam el az M7-est. A 67-esen Kaposvár felé haladva negyedóra után éreztem, hogy valami nem stimmel. (A fonyódi lehajtónál kellett volna letérnem a somogyi megyeszékhely irányába.) A hajnali sötétségben kétségbeesetten nyomkodtam a telefonom, amelynek útmutatása nyomán el is indultam, csak azzal nem számoltam, hogy a jószág a földutakat is jelzi. Amikor megláttam a mély kerékbarázdákkal szabdalt dűlőt, inkább visszafordultam. Hosszas keringés, egy kis rendőri segítség, s napkeltére ott voltam Somogyvámosban. 

 

Somogyvámoson van hazánk egyik legromantikusabb helye

 

Amely - ha egyáltalán ismert lehet bárkinek - arról a völgyről nevezetes, amelyet a krisnások tartanak rendben. Én viszont nem hozzájuk, hanem a település határában magasodó Pusztatorony miatt érkeztem Somogyvámosra. Magyarország egyik legromantikusabb helyéről van szó, amely az év minden szakában csodálatos. A Dózsa György úton rendesen kitáblázták a menetirányt, nem volt más dolgom, mint a pusztán gyalogolni, majd egy enyhe dombot megmászni. Közben folyamatosan lőttek - nem az érkezésemet üdvözölték, csupán hajnali vadászat zajlott a közeli erdőségben. Jelentem, nem hazudott az, aki azt mesélte, hogy ezt a helyet érdemes lenne minden magyarnak felkeresnie.

 

 

A torony legkülönlegesebb része a teteje, amelyet gúla alakú sisak fed. Szinte hihetetlen, de már az 1200-as évek közepén templom állt itt, amikor a közeli Somogyvár települése volt az ősi megyeközpont. 1968-ban a régészek komolyabb ásatásokat folytattak a templom körül, ekkor derült ki, hogy az évszázadok során többször változott a vámosi kukoricásban emelt szent hely nagysága, stílusa. Ekkor látott napvilágot az a feltételezés is, hogy az építők között a középkori templomos lovagokat is megtaláljuk, bár erre kézzelfogható bizonyíték nincsen. Hosszú ideig tébláboltam a romos torony körül, sőt, be is merészkedtem a belsejébe. Ahogy azt gondoltam, nincs túl jó állapotban, a téglákat sok helyütt kiszedték, a mindent mindenhol összefirkálók pedig itt sem voltak kíméletesek. Szerencsére a külső környezetre azért jobban vigyáznak, a torony körüli padok például hibátlanok, így hosszasan ücsörögve lehet gyönyörködni e páratlanul szép építészeti emlékünkben.

 

 

Gyaloglás Sörnyepuszta felé

 

A falu vegyesboltjában elfogyasztott reggeli (zsömle, régi vándortáborokra emlékeztető sertésmájkrém, dobozos kakaó) után indultam tovább. Következő célom a sörnyepusztai erdei templomépület felkutatása volt. Az odavezető úton az egyik buszmegállóban szobrozó kedves asszony hívta fel a figyelmem, merre kell letérnem. Sörnyepusztára nem vezet aszfaltozott út, „igazi Isten háta mögötti vidék” volt ez, jobbra a repce virágzott, balra a kukorica indult lassú növekedésnek. Emberrel, járművel nem találkoztam, a távolban a vonat csattogása törte meg az egyhangú csendet. Mintegy két kilométer múlva rozzant tábla jelezte, hogy megérkeztem Somogysárd-Sörnyepusztára, ahol szétszórtan még ma is élnek emberek, s ahol a fák között rejtőzik meg az egykoron gyönyörű, mára az összedőlés határára került templomépület.

 

 

Az épület jelenlegi állapota - főleg a hátsó részéé - nyugodtan nevezhető életveszélyesnek, a tető bármikor beszakadhat, ugyanakkor a főbejárat előtti kőkereszten friss virág jelzi az emberi jelenlétet. A templom körül hatalmas és öreg gesztenyefák adnak árnyékot, alul a csalán és a gaz az úr. Az egykori sörnyei tanyavilágban élő emberek 1835-ben határozták el, hogy szent imahelyet emelnek a területükön. Egy közeli településen, Somogysárdon élt anno a Somssich család, a feljegyzések szerint ezt a templomot is ők építették. Mondják, akadnak kísérteties helyek Magyarországon. A sörnyepusztai romtemplom és a mellette lévő, magára hagyott temető biztosan ezek közé tartozik. Sötétben, egyedül nem mászkálnék itt hosszasan.

 

 

 

Érdekes történetek persze tartoznak ehhez az ember által évtizedek óta nem gondozott helyhez. Egyes feljegyzések szerint itt nyugszanak a Niklán született Berzsenyi Dániel nagyszülei. Érdemes még megemlíteni az egykori híres magyar lótenyésztő, Kozma Ferenc nevét, aki 1826. szeptember 19-én Sörnyepusztán született. Többek között az ő nevéhez kapcsolható a magyar méntelepek kiegyezés utáni létrehozása - Bábolnán, Kisbéren és Mezőhegyesen. Eltöprengtem: milyen gyerekkora lehetett, itt, a semmi közepén? S milyen életet élnek azok az emberek, akik régi vályogházaikban élik mindennapjaikat 2016 Magyarországán? Mindez akkor jutott az eszembe, amikor visszafelé gyalogoltam Somogyvámosba. A kedves hölgy, aki jó másfél órával ezelőtt útba igazított, még mindig ott állt a buszmegállóban. „Na, látta?” - kérdezte, s elégedetten nyugtázta, hogy jó útmutatással szolgált. „Én már vagy 20 éve nem voltam arrafelé, milyen?” - kérdezte, s bármennyire is furcsa, de én meséltem neki arról, mit láttam. Hamarosan elköszöntünk egymástól, ő buszra szállt, én pedig elindultam somogyi körutam harmadik állomása, Somogyfajsz felé.

 

 

Az ősmagyarok vaskohászati emlékei Somogyfajszon

 

Somogyfajszon ellenben sokkal jobb kedvem lett, mert itt legalább odafigyelnek arra, hogy ami értékes, azt rendben tartsák. A falucska határán jóval túl, az erdő közepén emelkedik a fajszi Őskohó Múzeum. Először a polgármesteri hivatalba mentem, ott a kezembe nyomták a kulcsot, majd nekivághattam a múzeum felfedezésének. Természetesen egyedül voltam, így nagy izgalommal nyitottam ki a kaput, majd a múzeum ajtaját. Az erdő közepén megalkotott kiállítást rendben tartják, a környezetet gondozzák. Ami meg odabent van, az igazán érdekes történet. A kalandozó magyar törzsek már a Déli-Urál vidékén, az időszámítás előtti 8. században megismerkedhettek a vas előállításának tudományával. A honfoglalásig, vagyis a Kárpát-medencéig tartó hosszú útjuk során a magyarok olyan népek szomszédságában éltek, akik már akkor mesterei voltak a vas előállításának.

 

 

A 9. században a Kazár Nagyfejedelemség jelentős vasipari centrumokkal rendelkezett. Azok a földbe mélyített ősi vaskohók, amelyeket a kazárok és később a magyarok is használtak, pontosan olyanok voltak, mint amilyet a somogyfajszi múzeumban megcsodálhatunk. A vastermelés több éven át folyamatos lehetett ezen a helyen, mert a feltárt kettes kohó mellett további húsz egykori vaskohó maradványait lelték meg a kutatók. Szinte hihetetlen, de egy, a fajszihoz hasonlatos őskohó műhelye egy teljes lovasezred fegyverzetét képes volt legyártani. Az viszont bizonyított tény, hogy a 955-ös augsburgi csatában vereséget szenvedett magyarok vasfegyverzetének egy része itt, a somogyi őskohók egyikében készült. Nem a fegyverkovácsokon múlt, hogy Augsburgban történelmi vereséget szenvedtek magyar őseink. Ez a kiállítás és az egész múzeum persze sokkal több látogatót érdemelne, mint ahogyan Somogy megye többi rejtett és kevésbé ismert értéke is. Aki kedvet kapott mindezekhez, mielőbb kerekedjen fel, garantáltan nem fog csalódni!

 

 

 

Hasznos információk
- A somogyvámosi Pusztatemplomot a település határában találjuk, a Dózsa György út végig aszfaltozott, érdemes az autót ott letenni, s a földúton gyalog menni a templomhoz. Esős időben, az agyagos talajban könnyen elsüllyedhet a jármű, ezért személygépkocsival a földúton csak kellő óvatossággal közlekedjünk.

- Sörnyepusztára egyáltalán nem vezet aszfaltozott út, Somogysárd e külterülete csak egy gépkocsival nagyon nehezen járható földúton közelíthető meg. Az óriási gödrök és tengelytörő kátyúk miatt itt is észszerűbb gyalogolni. A sörnyepusztai templomrom belsejébe óvatosan menjünk be, a födém bármikor leszakadhat.

- A somogyfajszi Őskohó Múzeumba csak előzetes bejelentkezés alapján lehet bejutni (a múzeum hétfőn zárva van), az időpont megbeszélése után a kulcsot a település polgármesteri hivatalában lehet felvenni.

- A három nevezetességet autóval fél nap alatt fel lehet keresni, ám tömegközlekedéssel ugyanezt már csak nagyon bonyolultan és hosszas várakozások után lehet megtenni.

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. júniusi számában.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

A Bakony gyöngyszemei - Ganna és Döbrönte

Szellemfalu az erdő közepén

Gomba? Az egy falu is, és gyönyörű 

 

  

Cikkajánló