Sopron – Tűztoronytól a bánfalvi kolostorig

Már az út tervezésekor tudtam, hogy nem lesz elég időnk mindarra, amit szeretnénk megnézni, mert Sopron és környéke tele van látnivalókkal. Lehetetlen küldetésre vállalkozik az, aki az ország másik feléből csak pár napra érkezik ide, és mindent látni szeretne.

Szöveg:
Fotó:
2022. december 18.

Már az út tervezésekor tudtam, hogy nem lesz elég időnk mindarra, amit szeretnénk megnézni, mert Sopron és környéke tele van látnivalókkal. Lehetetlen küldetésre vállalkozik az, aki az ország másik feléből csak pár napra érkezik ide, és mindent látni szeretne.

Ha már idejön az ember, Sopron belvárosát legalább egy rövid séta erejéig meg kell nézni. Természetesen mi is a város jelképénél, a Tűztoronynál kezdtük sétánkat. A torony alsó, hengeres része a 13. századtól a hajdani városfal északi kaputornya volt. A város első védfala még a római korban épült, a 11. században aztán újabb falakat emeltek, illetve a meglévőket kijavították, a 13. században pedig egy harmadik védvonal is létesült. A falak bizonyos szakaszai ma is megvannak még, köztük a 17. századból származó nagy rondella is.

Sokoldalú toronyőrök és mesélő házak

A Tűztorony 1676-ban teljesen leégett, az újjáépítés során kapta meg barokk körerkélyét és sisakját. A torony őreinek elsődleges feladata az volt, hogy figyeljék a tüzet, de emellett az idegen katonák, sőt a borszállító szekerek mozgását is figyelték, mivel Sopronban csak helyi bort lehetett árusítani. A toronyőröknek a zenéhez is konyítaniuk kellett. Negyedóránként trombitaszóval jelezték a városlakóknak az idő múlását, sőt a helyi esküvőkön, temetéseken és városi rendezvényeken is ők szolgáltatták a zenét. A torony díszes kapuja arra a bizonyos 1921-es népszavazásra emlékezik, amikor a „Hűség városa” és nyolc környékbeli település a Magyarországhoz való tartozás mellett döntött.

Érdemes egy kicsit elidőzni a torony aljában is, ugyanis itt látható az ókori kereskedelmi útvonal, a borostyánkőút maradványa, amely a Balti-tengertől az Adriai-tengerig haladt, érintve többek között Scarbantiát (a mai Sopront) és Savariát (a mai Szombathelyet) is.

A belvárosban szinte minden épületnek érdekes története van. Itt van például a Fő téren álló gyönyörű, kétemeletes sarokház, a Storno-ház, amelyben még Mátyás király is megfordult. Később volt tulajdonos a Festetics család is, akiktől a 19. században a kéményseprőből restaurátorrá és festővé lett Storno Ferenc vásárolta meg az épületet. A ház egészen 1984-ig a család tulajdona volt, majd a Soproni Múzeum helytörténeti és Storno-gyűjteménye kapott helyet itt.

A közeli Templom utcában található rokokó Bezerédi-palotában adott egyszer koncertet Liszt Ferenc. A jelen lévő hölgyek annyira rajongtak a művészért, hogy összevesztek ottfelejtett kesztyűjén, és a nagy civakodásban állítólag darabokra tépték azt. A szomszédos épületben, az Esterházy-palotában szintén megfordult egy neves zeneszerző, igaz, jóval korábban. A család alkalmazásában álló Joseph Haydn gyakran töltötte itt a teleket.

Lövér, Löver, esetleg Lővér?

A Soproni-hegység lejtőire települt Lövérekben nemcsak a szélben susogó fenyőerdők, de a régi villaépületek miatt is érdemes sétálni egyet. Én, messziről jött emberként, nagy magabiztossággal eddig mindig Lővéreket mondtam, aztán szembesülnöm kellett azzal, hogy a helybeliek inkább Lövereket vagy Lövéreket mondanak. És ha még nem lenne elég a kavarodásból, a szó létezik kisbetűs formában is, sőt arról is van vita, hogy a többes szám egyáltalán helyes-e.

Már maga a szó eredete sem teljesen tisztázott. Egyik álláspont szerint IV. Béla idejében az itt élő királyi íjászokat hívták lövéreknek. Más szerint a német Löwer szót magyarosították, így lett belőle Löver, megint más a középfelnémet „Lever” vagy „Leber” szóból származtatja azt.

A Magyar Tudományos Akadémia a Lövér változatot tartja helyesnek, vagyis a helyesírási szótárban is ez szerepel, viszont egy önkormányzati rendelet a Lőver változat mellett foglalt állást, de a köznyelvi Lővér is használatos.

A kisbetűs lövér pedig nem magát a helyet jelöli, hanem azokat a zöldövezeti villákat, amelyeket mi is megnéztünk a városra letekintő, előkelő Villa soron. A 19. századig itt főleg gyümölcsös- és gesztenyéskertek voltak, ezután jött divatba, hogy a kertekbe kis házikókat, majd faverandás, alpesi nyaralókat idéző villákat építettek.

A villasor végén egy kis barokk kápolnát találtunk, amelynek különös története van. A Nepomuki Szent János-kápolna eredetileg a Tűztorony tövében állt, de később régészeti feltárások miatt el kellett költözteni onnan, ezért a bontás során megszámoztak minden egyes téglát, faragványt, és itt, a dombtetőn, a Villa sor sarkán eredeti formájában újjáépítették.

Sokáig azonban nem tudtunk bámészkodni, mert miközben a villákat és a panorámát csodáltunk, egyre jobban fáztunk. A Lövérek hideg alpesi szelei nyáron kellemesen hűvössé teszik a levegőt, ilyenkor télen, pláne ilyen hideg napokon azonban csontig hatolnak.

A ciklámen nyomában

Ha valaki ránéz a Soproni-hegység térképére, különböző színű turistautak keszekusza hálózatát látja. A bőség zavarával küzdöttünk mi is, jobbnál jobb látnivalók között kellett döntenünk, nem beszélve arról, hogy az egy négyzetkilométerre eső kilátók száma is alighanem itt a legmagasabb az országban. Végül arra jutottunk, hogy a Lövér Szállótól induló, mintegy 8 kilométer hosszú Ciklámem tanösvényen teszünk egy sétát, illetve átgyalogolunk Sopronbánfalvára.

Az útvonal azonban elég hamar módosult. Csúszásban is voltunk, ráadásul előző este esett egy kis hó, így a fehér lepel alá bújt erdő elég jó fotótémának bizonyult. Hamarosan elértük a Deák-kutat, amely hajdan és ma is fontos szerepet töltött, tölt be a helyi diákság életében. A Lővér Kalandparkhoz érve tettünk egy kis kitérőt, és felszaladtunk a Károly-kilátóhoz, ami nemcsak a panoráma, de a szomszédos látogatóközpontban kapható forró tea miatt is jó ötletnek bizonyult.

Sopron a kilátók városa, a környéken tíz kilátó van, köztük a legismertebb a kőből emelt Károly-kilátó. A 23 méter magas torony kétszintes tetőteraszáról remek panoráma nyílik Sopronra, a Fertő tóra, de tiszta időben a Rax és a Schneeberg hófödte csúcsai, a pozsonyi vár és a pannonhalmi apátság is látszik. Lefelé jövet megnéztük még a kilátó egyik kiállítását is, ahol többek között Kitaibel Pál életéről is olvashattunk. Kitaibel a közelben született, majd Sopronban tanult, később igazi polihisztor lett, aki nemcsak a botanika, a zoológia, a kémia és az ásványtan területén ért el nagy eredményeket, de ő jelentette meg az első hazai földrengéstani monográfiát is.

Mivel ekkor már egyre jelentősebb csúszásban voltunk, nem a Ciklámen tanösvényen folytattuk utunkat Sopronbánfalvára, hanem rátértünk a sárga jelzésre, amelyen a Szalamandra-tó felé haladtunk tovább. Az apró, erdőkkel körülölelt tavacskát 1977-ben duzzasztották fel, ma kedvelt horgásztó és piknikezőhely. A környéken található a hegység legnagyobb szelídgesztenyése.

Innen már nem kellett sokat gyalogolnunk Sopronbánfalváig: mire elértünk túránk végpontjához, a bánfalvi kolostorhoz, már alkonyodott. Az egykori pálos kolostor tornyát már messziről látni, az épület a falu közepén, egy dombtetőn áll. Bár szerzetesek már nem élnek itt, az ódon falak között ma is tapintható a csend. Aki szeretne kiszakadni egy kicsit a 21. századi zajból, esetleg szüksége lenne egy kis digitális detoxra, itt a legjobb helyen jár.

A bánfalvi kolostorról szóló korábbi cikkünket ide kattintva tudjátok elolvasni.

A cikk először 2019 januárjában jelent meg.

Aktuális információk

2022. november 1. és 2023.április 30. között energiatakarékossági okokból a Soproni Múzemhoz tartozó összes intézményben kényszerszünetet rendeltek el. Emiatt ebben az időszakban nem látogatható többek között a Tűztorony, a Lenck-villa és a Brennbergi Bányászati Emlékház sem. Tovább részletek: ITT.

Cikkajánló