MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.11.04. 08:18,   Szöveg: Tóth Judit,   Fotó: Tóth Judit, Petőfi Irodalmi Múzeum, Facebook / Budafoki Pincejárat

Svábhegytől Budafokig, a budai bor nyomában

Az egykori Budai borvidéknek mára már csak az emléke maradt meg, pedig valamikor a Sas-hegy vagy a Gellért-hegy szőlőiből készült budai vörösbor Európa-szerte ismert volt.

Fotó: Tóth Judit

 A Budai borvidékből mára nem sok maradt

 

A Szentendrétől Óbudán át a Tétényi-fennsíkig tartó Buda–Sashegyi borvidék történetének a 19. század végi filoxérajárvánnyal vége szakadt, de ha figyelmesen sétálgatunk a budai lankákon, ma is ráakadhatunk még a szőlőművelés nyomaira.

 

A szőlőparcellák helyét mára villák vették át


A Budai-hegyekben már a római korból is vannak szőlőművelésre utaló leletek, régi források alapján pedig tudjuk, hogy Óbuda környékén és a Sas-hegyen már a 13. században is voltak szőlők. A 15. századra Buda közvetlen közeléből a szőlőművelés teljesen kiszorította az erdőket. Ebben jelentős szerepe volt Mátyás királynak is, aki támogatta a bortermelést. Nemcsak külföldről hozatott új szőlőfajtákat, de uralkodása alatt azok a szegények, akik addig parlagon álló földeken szőlőt telepítettek, egy ideig a tized beszolgáltatása alól is mentesültek. A budaiak is kedvelték a bort, sokszor víz helyett is azt itták. Ekkoriban ugyanis nehéz volt a városban vízhez jutni, az ivóvizet Városmajorból hozták, avagy megvették azt a vízárusoktól. A bor ezzel szemben a legtöbb polgár pincéjében ott volt, így nem csupán sokkal könnyebb volt hozzájutni, de fizetni sem kellett érte.

 

Fotó: Tóth Judit

Szüreti mulatság Óbudán


A híres budai óvörös


A török hódoltság visszavetette a szőlőtermesztést, de Evila Cselebi török utazó az 1700-as években már közel hétezerre tette a budai szőlőskertek számát, amelyek többek között a mai Rózsadomb területén, a Gellért-hegyen és a Sváb-hegyen voltak. A szőlő- és bortermelés újraindításában a német ajkú lakosság mellett a 17. század végén itt letelepedett szerbek játszottak nagy szerepet. A szerbek a Duna-parti Rácvárosban és a Tabán területén éltek, és ők voltak, akik meghonosították a kadarkát, amely Buda leghíresebb fajtája lett. Korábban inkább a fehérborok voltak jellemzők a Budai-hegyekben, ettől kezdve azonban a borvidék uralkodó bora a vörös lett.

 

Fotó: Tóth Judit

A híres budai óvörös külföldön is népszerű volt

 

A 19. század elejére a budai polgárok nagy részének a bortermelés jelentette a legfőbb jövedelemforrást. A kadarkából és a csókaszőlőből készült a híres budai óvörös, amely külföldön is népszerű lett, például az osztrákok és a lengyelek is nagyon kedvelték. A budai bor népszerűségét jól jelzi, hogy hamisították is. A pesti városvezetés is megpróbálta saját borát megvédeni a budaival szemben, ezért 1743-ban jelentős vámmal sújtották azt, amit a hídon kellett kifizetnie annak, aki Pestre szeretett volna vinni belőle. A pesti polgároknak ez persze egyáltalán nem tetszett, hisz a budai borok sokkal jobb minőségűek voltak, mint a pestiek.

 

A Sas-hegy a magasból


A Buda–Sashegyi borvidék legjobb minőségű borait a Gellért-hegy, a Nap-hegy, a Rókus-hegy, a Mátyás-hegy, a József-hegy napos lejtői adták, no és persze a Sas-hegy, amelyről az egész borvidék is a nevét kapta.


Zöld sziget a betontenger közepén


Ha ma körülnézünk a Sas-hegy tetejéről, a betontenger teljesen körbeveszi a természetvédelmi területet, de ha visszautaznánk az időben, egészen más táj tárulna elénk.

 

Fotó: Tóth Judit

Panoráma a Sas-hegy tetejéről


A Sas-hegyen a 12. századig nyúlik vissza a szőlőművelés története. Egy 1778-ból származó térképen láthatjuk, hogy akkoriban a hegyet és annak környékét teljesen szőlők borították. A hegy meredek oldalában még ma is megtalálhatjuk az egykori szőlőbirtokokat elválasztó, feltehetően 17–18. századi kőfalak maradványait.

 

Fotó: Tóth Judit

Az egykori szőlőparcellákat elválasztó kőfal maradványa a Sas-hegy oldalában


A híres sashegyi vöröset Krúdy Gyula is megidézte írásaiban, pedig már akkoriban is inkább csak az emléke élt a híres nedűnek. Az utolsó igazán jó termést 1882-ből jegyezték fel, utána jött a filoxérajárvány, amely rövid idő alatt pontot tett a budai bor történetének végére.

 

Fotó: Tóth Judit

A Sas-hegyen több mint 50 védett növényfaj él


A Sas-hegyen a szőlők helyét ezután a gyümölcsösök vették át, a felhagyott dűlőkön pedig megindult a spontán cserjésedés. Az építkezések a II. világháború után indultak meg, volt egy olyan terv is, amely szerint a hegyet teljesen felparcellázták volna, a tetején pedig egy közparkot hoztak volna létre. Ekkoriban kezdődött meg a feketefenyők ültetése, amelyek – a már akkor is jelen levő orgonával együtt – az értékes, őshonos növényzet kárára terjeszkedtek.

 

Fotó: Tóth Judit

A Sas-hegyre a kivételes panoráma mellett a különleges élővilág miatt is megéri felmenni


A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területet 1958-ben hozták létre. Mondhatni, az utolsó pillanatban nyilvánították védetté. A Sas-hegy tetején ma a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontja működik. A Sas-hegyi tanösvény vezetett túráin bárki felfedezheti a hegy különleges élővilágát. Itt, pár percnyire a nyüzsgő várostól, a szigetként kiemelkedő hegyen, a sajátos mikroklímának köszönhetően különleges élővilág alakult ki. Több mint ötven védett növényfaj él a hegyen, mintegy 170 pókfajt írtak le innen, és olyan fokozottan védett hüllők, mint a pannon gyík és a haragos sikló is előfordulnak itt.

 

Fotó: Tóth Judit

A tanösvényt vezetett túrákon járhatjuk be


Arborétum a szőlőbirtokok helyén


Egykor a Gellért-hegyet is szőlők borították, de ma már csak egy Szent Vincét, a szőlősgazdák és a vincellérek védőszentjét ábrázoló szobor és az utcanevek – például Villányi, Somlói, Szüret, Vincellér – utalnak erre.

 

Fotó: Tóth Judit

Szent Vince szobra a Gellért-hegyen


A Gellért-hegy szőlői között kapott helyett a 19. század végén a Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet, amelyet dr. Entz Ferenc, az 1848-as szabadságharc orvosa hozott létre. Az első oktatóépület, amely eredetileg présház volt, ugyan már átépítve, de még ma is áll a Ménesi úton. Mellette látható a szép, eklektikus stílusú későbbi főépület. Körülöttük, az egykori szőlőbirtokok helyén, a beépített területek közé ékelődve terül el a Budai Arborétum. A fák telepítését a 19. század végén kezdték meg, a főépület mögötti fák némelyike, például a páfrányfenyő, a tiszafa vagy a gyönyörű kocsányos tölgy 100 évesnél is idősebb. Ez az ország egyik fajokban leggazdagabb arborétuma; csaknem 2000 fás szárú dísznövényfajt és fajtát, több száz hagymás virágot és 250 egyéb dísznövényt láthatunk itt.

 

Fotó: Tóth Judit

 

Fotó: Tóth Judit

Az egykori kertészképző iskola főépülete a Gellért-hegyen


Jókai, a szőlősgazda


A budai Sváb-hegy legismertebb szőlősgazdája kétségkívül Jókai Mór volt, aki 1853-ban az Egy magyar nábob című regényének honoráriumából vásárolta meg svábhegyi birtokát. A természetszerető író sokat dolgozott a hegyen, ami nemcsak munkát, de nagy boldogságot is jelentett számára. „Mikor az én svábhegyi telkemet megvásároltam Schweitzer hegedügyárostól, házastul 2200 forintért, akkor azon nem volt egyetlen gyümölcsfa sem. Tavaly kináltak már ezért a kertemért épületestül harminczezer forintot. De hát nem adom el. Ez az én életemnek a föltétele. Egy millióért sem tudnék magamnak jó egészséget és jó kedélyt vásárolni, a mit a kertem megád nekem.”

 

Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum


A birtokon egy felhagyott kőbánya is volt, el lehet képzelni, mennyi munkával tudtak ebből kertet varázsolni. Jókai ciszternákat és teraszokat alakíttatott ki a hegyoldalban, és mindenekelőtt fákat ültetett, hogy megvédje gyümölcseit a hideg északi szelektől. „Embernek nincs arról fogalma, hogy mi volt az a svábhegyi szél. – Elfujta az a lámpást a szobában a bezárt ablakon keresztül s ha jó kedve szottyant, három napig ki nem lehetett miatta lépni a szobábul: juliusban lefagyasztotta a fölfutó paszulyt.”
Jókai a kert létrehozása során komoly szakmai tapasztalatokra is szert tett. A szőlőbirtoka a hegy legjellemzőbb fajtájból, a kadarkából állt, de gyümölcsfáik és háziállataik is voltak, Jókai felesége, Laborfalvi Róza pedig állítólag a paradicsomaira volt a legbüszkébb. Jókai tapasztalatairól egy kis kötetben, a Kertészgazdászati jegyzetekben számolt be, de szaklapoknak is írt, sőt kiállításra is vitte gyümölcseit.

 

Fotó: Tóth Judit

 

Fotó: Tóth Judit

A Sváb-hegyen található Jókai-kertben egy tanösvényt is létrehoztak


A Jókai-kertben ma már csak egy eredeti épület áll, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításnak otthont adó egykori présház, amelynek pincéjében az író borai érlelődtek. A Jókai-kert délkeleti lejtőjén néhány éve létrehoztak egy kis szőlőültetvényt, a Kadarkáink kertjét, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Buda egykori híres kékszőlőfajtáját újra népszerűvé tegyék.

 

Fotó: Tóth Judit

 Jókaiék egykori présházában ma a Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Jókai Emlékszoba működik

 

Fotó: Tóth Judit


Két tőke maradt csak a híres borvidékből


A 19. század végi filoxérajárvány rövid idő alatt kiirtotta a Budai-borvidék szőlőit. Az amerikai gyökértetű pusztítása után a szőlőket már nem telepítették újra, helyüket fokozatosan elnyelte a terjeszkedő város. A borvidék teljesen elvesztette a hazai bortermelésben addig betöltött kiemelkedő szerepét. Egyedül Budafok maradt talpon, amely jó közlekedési adottságainak és bortárolási lehetőségeinek köszönhetően borkereskedelmi központként máig meg tudta őrizni státuszát. A kerület alatti hatalmas pincerendszer ma is megvan még. A járatok összhossza több mint 50 km. A kialakításuk során kitermelt mészkövet ma fővárosi épületek, például az Országház vagy a Vajdahunyad vára falaiban láthatjuk viszont.

 

Fotó: Facebook / Budafoki Pincejárat

Borutca a Szőlő és Bor Nemzetközi Városában, Budafokon

 

A híres Budai borvidék egy picinyke darabja még ma is megvan. A budai Várban található Szent György fogadó udvarán két idős szőlőtőke nő, amelyek állítólag még a filoxéravész előtti időkből származnak, mintegy 150 évesek, és még ma is teremnek néhány fürtöt.

 

Fotó: Tóth Judit

A két idős szőlőtőke, amelyek állítólag még a filoxéravész előtti időből származnak


A budai bor újraélesztésére több kezdeményezés is elindult, évek óta megrendezik például a svábhegyi szüretet a Jókai-kertben, ahol maga Jókai Mór és Laborfalvi Róza kalauzolja a látogatókat. A budafoki pincék népszerűsítése céljából indult útnak a budafoki pincejárat, amely minden hónap első szombatján szállítja az érdeklődőket a nyitott budafoki pincékhez. Néhány éve a budai vár oldalában is próbálkoztak szőlőtelepítéssel, hogy visszaidézzék a budai bor emlékét, illetve egyúttal talán újjá is élesszék azt.

 

 

Források:
Dvihally Anna Mária: A budai szőlőművelés története 1932.
Andrásfalvy Bertalan: A budai szőlőművelés: néprajzi vázlat
Borok és korok: bepillantás a bor kultúrtörténetébe Szerk: Benyák Zoltán
Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sas-hegyi Látogatóközpontjának vezetője, Kremnicsán János

 

Kapcsolódó cikkek:

Időutazás a Svábhegyen

Sas-hegyi tanösvény

Kalandtúra a budai várban

Mostantól a sárga szőlőn is túrázhatsz a Mátrában

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. január
H K Sze Cs P Szo V
01020304050607
08091011121314
151617
18
192021
22232425262728
293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. december
Tóth László:
Téli rajz
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...