Szaporodnak a foglyok Dévaványán

Egy sikeres programnak köszönhetően nőtt a fogolyállomány a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Dévaványai-Ecsegi puszták tájegységében. Akad olyan pár is, amelyik tizenhárom fiókát nevel.

Szerző:
kmnp.hu
Fotó:
shutterstock.com
2014. július 25.

Egy sikeres programnak köszönhetően nőtt a fogolyállomány a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Dévaványai-Ecsegi puszták tájegységében. Akad olyan pár is, amelyik tizenhárom fiókát nevel.

 

Magyarországon az utóbbi években sajnos jelentősen csökkent a fogolyállomány. Ez a folyamat a Körös-Maros Nemzeti Park területén is megfigyelhető. A probléma orvoslására tavaly 30 fiatal foglyot helyeztek ki a Réhelyi Látogatóközpontban egy speciális volierbe. Később, ahogy a madarak növekedtek, egy röpdét is építettek nekik. Területüket fokozatosan növelték: a madarak a szérűskertet és a 150 hektáros fogolyvédelmi mintaterületet is birtokba vehették.

A repatriálás sikeres volt, amit jól mutat, hogy a fiatal madarak közül idén két pár már sikeresen költött is. Az egyik pár hét fiókát nevel, a másik pedig igen népes családot alapított, tizenhárom fiókával. A szülők rendszeresen láthatóak a mintavédelmi területen, amint vezetgetik a kicsiket. A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai bíznak abban, hogy az elkövetkező években tovább gyarapszik a fogolyállomány Dévaványa térségében.

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Picur, az árva gólya nyomában

Különös házasság gyümölcse: itt a hibridfióka

Új fajok a Kiskunsági Nemzeti Parkban

Cikkajánló