Száraz lábbal átsétálhatunk a Duna alatt

Aki elég elszánt, végigsétálhat április 22-23-án az 550 méter hosszú, alig 3 méter széles betonalagúton a Duna medrében, 16 méter magas vízoszloppal a feje felett a Visegrádot és Nagymarost összekötő közműalagútban. 

Szerző:
DMRV Zrt.
Fotó:
Gulyás Attila
DMRV Zrt.
2017. április 7.

Aki elég elszánt, végigsétálhat április 22-23-án az 550 méter hosszú, alig 3 méter széles betonalagúton a Duna medrében, 16 méter magas vízoszloppal a feje felett a Visegrádot és Nagymarost összekötő közműalagútban. 

 

A Duna Menti Regionális Közmű Zrt. (DMRV Zrt.) idén is megnyitja április 22-23-án a Nagymaros és Visegrád közötti közműalagutat az érdeklődők számára. A Magyarországon kuriózumnak számító alagútban Visegrádon megtekintheti az alagút és a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését feldolgozó tematikus tárlatot, a nagymarosi oldalon pedig egy rendhagyó tanösvényen megismerkedhet a helyi élőkultúrával és állatvilággal.

 

 

A jelentkezéseket kizárólag elektronikus formában, 2017. április 5-én 8.00 órától 2017. április 12-én 24.00 óráig tudják fogadni az alagut@dmrvzrt.hu e-mail címen. A megadott időpont előtt és után beérkező jelentkezéseket a szervezők nem veszik figyelembe. A létesítmény műszaki adottsága, valamint balesetvédelmi okok miatt a programban részt vevők száma limitált, ezért kizárólag a jelentkezés sorrendje alapján tudják a látogatók igényeit teljesíteni!

 

A belépők vásárlásáról és a megközelítésről bővebb információ itt.

 

A közműalagút-látogatás időpontja, csoportok indulása
2017. április 22. (szombat)
Visegrádról induló csoportok: 9.00; 10.00; 15.00 óra
Nagymarosról induló csoportok: 11.30; 12.30; 13.30 óra

2017. április 23. (vasárnap)
Visegrádról induló csoportok: 9.00; 10.00; 15.00 óra 
Nagymarosról induló csoportok: 11.30; 12.30; 13.30 óra

 

 

Hasznos információk
Babakocsit és kerékpárt - baleseti okokból - az alagút területére bevinni tilos!
Kutyát és egyéb háziállatot - közegészségügyi okokból - az alagút területére bevinni tilos!
 

 

 

 

 

Cikkajánló