Szeméttenger a Kiskörei vízlépcsőnél

Olyan is volt már, hogy a PET-palackok és az autógumik mellett hűtők doboza vagy éppen mini lakókocsi került elő a hulladékáradatból. A napokban megint rengeteg szemét gyűlt fel a duzzasztógátnál.

Szerző:
I love Tisza-tó (ilovetiszato.hu)
Fotó:
ilovetiszato.hu
2019. június 4.

Olyan is volt már, hogy a PET-palackok és az autógumik mellett hűtők doboza vagy éppen mini lakókocsi került elő a hulladékáradatból. A napokban megint rengeteg szemét gyűlt fel a duzzasztógátnál.

Az árhullámok alkalmával nagyon sok hulladék akad meg a Kiskörei vízlépcsőnél, ahogy most tavasszal is. „Alapvetően fát, ágakat, gyékényt, nádat hoz magával a víz, de a műanyag és a nem lebomló termékek megjelenésével nagy mennyiségben a kommunális hulladék is feltűnik” - írja az I love Tisza-tó. A magyar oldalon is sokat szemetelnek, a Kárpátalján viszont nincs olyan komoly hulladékügyi szabályozás, mint itthon, ezért sokszor előfordul, hogy csak úgy bedöntik a folyóba a szemetet.

 


„Amikor elindul az áradás, akkor a kisebb folyók, patakok mentén lerakott hulladékot a fával együtt elsodorja a víz. Amint megszűnik a duzzasztás a Tiszalöki vízlépcsőnél, úgy ez a mennyiség szabadon áramlik egészen idáig. Hazánkban egyedül Kiskörénél van olyan lehetőség, hogy a kis és közepes árhullámmal érkező uszadékot nem engedjük tovább, hanem itt tartjuk. Nem szüntetjük meg a duzzasztást, csak részlegesen nyitjuk ki az elzárótáblákat, így a tiszta víz szabadon áramolhat tovább a tábla alatt és a szemét fennmarad a víz felszínén. Az árhullám levonulása után ezeket a táblákat lezárjuk, és amikor megnyugszik a víz, megkezdődhet onnan a szemét eltávolítása” - nyilatkozta Fejes Lőrinc, a KÖTIVIZIG kiskörei szakaszmérnöke az I love Tisza-tó oldalnak.


Miután úszó munkagépekkel összeszedik a szemetet, szelektíven szétválogatják. A gumit, a fémet, az üveget és a műanyagot elkülönítve hulladék-lerakóhelyekre szállítják, a tűzre való fákat besarangolják, a nádat és a gyékényt komposztálják.

 


Autógumik, PET-palackok, flakonok, strandpapucsok, csónakok, stégek, hordók, sőt, ember nagyságú tárgyak is jönnek az árral. A mennyiség az aktuális árhullámtól függ, olyan év is volt, amikor egyáltalán nem kellett szedni, de előfordult, hogy kétszer is. 2017-ben 28 tonna hulladékot gyűjtöttek össze, a rekordév pedig 2010 volt, amikor 62 tonna szemét érkezett.


Idén június 16-tól 28-ig nemcsak a Tiszán, hanem a Tisza-tavon is lesz PET-kupa.

 


 

Kapcsolódó cikkeink:

Idén a Tisza-tavon is lesz PET-kupa,

35 000 műanyag palacktól tisztult meg a Felső-Tisza

Észre sem vesszük őket, pedig globális veszélyt jelentenek

Cikkajánló