Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szerző:
2016. augusztus 23.

SZENT MÁRTON ÖREG TEMPLOMA

A 15. század végén tesznek először említést erről a Galga melletti kis templomról, amelynek a történelem viharai során, hol református, hol katolikus gazdái voltak.

A hévízgyörki istenházát az égi viharok is megtépázták. A villámcsapás okozta károkat még kijavították a 18. század végén, de 1924 májusában egy orkán már használhatatlanná tette a közel 500 éves épületet.

 

 

Bár a helyiek új templomot építettek a faluban, 1985-ben mégis nekikezdtek az Árpád kori emlék rendbehozatalához, 1988-ban, Szent Márton napján újra fel is szentelték.

 

 

Rendszeresen nem hirdetnek benne igét, de a turisták megcsodálhatják. A templom melletti portán lehet elkérni a termetes kulcsot egy kedves nénitől.

 

 

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

2024.03.21.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a Csepel-szigeten, amelynek tó van a közepén, holtágát és ligeterdeit megannyi élőlény lakja, pompás virágok virítanak mesés szigetén, a békés csendet pedig olykor csak az állatok hangja, neszezése töri meg. Ez a falu pedig nem csak a mesében létezik, gyertek velünk Szigetbecsére és sétáljunk végig együtt a Tőzike tanösvényen!

→ Tovább