MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Korábbi lapok

SZEPTEMBER

2014. SZEPTEMBER

450,- Ft
 
Vásárlás
  Előfizetés
Interjú 70 éves Reinhold Messner

Ő a végletek és a legek embere. 70. születésnapja alkalmából beszélgettünk vele.

Teljesítmény Skandináv kaland

A Lappföldön megszervezett „teljesítménytúra” immáron tizedik éve csalogatja a hosszútávú nomád túrázókat.

Toplista Izgalmas célpontok családok részére

A túrázás igazi családi program, és ma már itthon is egyre több olyan úti cél közül választhatunk, mely komplex programlehetőséget kínálnak.

  

GYALOGLÁS

Interjú

Az örökös határtúllépő - Reinhold Messner

(írta: Szatmári Zoltán)

Reinhold Messnerről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ő a végletek és a legek embere. Ő az a hegymászó, aki a világon először jutott fel a Mount Everest csúcsára palackozott oxigén használata nélkül, de ő az is, akinek először sikerült megmásznia Földünk összes – szám szerint 14 – nyolcezer méter fölé tornyosuló hegyét.

 

Menedék

Hütték olasz módra

(írta: Molnár Anikó)

Az olasz Alpokban még Olaszország létrejötte előtt megindult a sportszerű hegymászás, de az első menedékház már az újonnan létrejött Olasz Királyságban épült meg 1866-ban. A 3842 méteres Monviso csúcsa alatt, 2648 méteren emelték, s akkoriban még nem dolgozott benne személyzet.

 

Interjú

Gyaloglás földön, égen

(írta: Dabis Balázs Silvius)

A hagyományok szerint az El Camino zarándokút az égi Tejút földre vetült változata, amelyen egy hónap alatt akár egy földi emberéletet is végig lehet járni. Az El Camino, az ezeréves zarándokút jelentősége századunkban egyre növekszik. Az elmúlt évtizedben közel tízezer honfitársunk vállalkozott erre a megközelítőleg egy hónapos spanyolországi utazásra. Baán Csaba akkor járt Szent Jakab útján, amikor Magyarországról még nem indultak tömegek Santiago de Compostela felé. A grafikusként dolgozó, magát lélekkertésznek is nevező úriember – saját bevallása szerint – életre szóló tapasztalatokkal lett gazdagabb a 800 kilométeres zarándokút során.

 

Kék

Élet a Kéken – 10. rész

(írta: Horváth Béla)

Az Országos Kéktúra huszonnegyedik etapja Putnoktól vezet Bódvaszilasig. A Borsodi-medence kistájcsoport részét képező Sajó-völgyből indulva a Putnoki-dombságon keresztül érjük el az Aggteleki-hegységet. Jósvafő után az Aggteleki-karszthoz tartozó Alsó-hegy kistájon haladunk tovább, majd onnan a Bódva-völgybe, Bódvaszilasra ereszkedünk le.

 

Szubjektív

Címerében fekete ördög, hangulatában vendégszerető

(írta: Somogyvári D. György)

Ha valaki kiejti előtted Harkány nevét, fogadjunk, hogy azonnal a fürdőre asszociálsz. De mivel kissé türelmetlen mindenevőnek tartod magad a turisztika terén, s az átlagnál magasabb szintű mozgásigénnyel rendelkezel, okkal kérdezed: na és mi van még? Valóban, a magunkfajta barangolók hol és mivel tudják levezetni fölösleges energiájukat néhány lusta, fürdőzős nap után? Ezt próbáltuk kideríteni látogatásunk során.

 

 

KERÉKPÁROZÁS

Praktikák

Mit vigyek magammal egy- és többnapos bringatúrákra?

(írta: Szalay Árpád)

Nem könnyű feladat úgy bepakolni a hátizsákba, táskába, hogy pont annyi minden legyen nálunk, mint amennyire szükségünk lesz, illetve semmit se tegyünk be, ami felesleges. Sokan hosszú évek alatt fejlesztették tökélyre a pakkjukat, de talán még nekik is tudunk újdonsággal szolgálni.

 

Interjú

Nászút két keréken – a föld körül

(írta: Benecz "Paraferee" Ferenc)

Az átlagember jobbára egy kényeztető wellnesshotelben, a tengerpart közelében szeretné eltölteni a mézesheteit. Nem úgy Zita és Árpi. 2011 nyarán, közvetlenül a házasságkötést követően, nyeregbe pattantak, és azóta róják a kilométereket, körbe a világ körül. Las Vegasban sikerült utolérni őket egy rövid beszélgetésre, utuk vége felé közeledve.

 

Gyorssegély

Mit tegyünk, ha elszakadt a lánc?

(írta: Szalay Árpád)

Láncszakadás – talán az egyik legkellemetlenebb „bosszúságfaktor” egy túrán. Ám ha tudjuk, mit kell tennünk, amikor beütött a baj, egy pár perces művelettel újból mozgásképessé tehetjük a kerékpárunkat. Persze a láncszakadás nem mindig előzhető meg periodikus cserével és alapos karbantartással, de lássuk, miként is fogjunk neki!

 

 

LOVAGLÁS

Oktatás

Lovas szakágak 2.0

(írta: Rásky Péter)
Cikkünkben újabb két lovassportágat mutatunk be. Az egyik a fogathajtás, amelyben a magyarok a mai napig a világ élvonalába tartoznak. A másik a távlovaglás, amely a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) egyik legnépszerűbb szakága. Hazánkban kicsiny, de lelkes versenyzőgárda űzi ezt a sportot, amelyben minden adottságunk, nem utolsósorban pedig jó lóállományunk is megvan a fejlődéshez.

 

Szubjektív
Kisbér – város a ló bűvöletében

Kevés olyan város van a világban, amely elmondhatná magáról, hogy egy lófajtát neveztek el róla. Kisbér e ritka kivételek közé tartozik, már csak azért is, mert a település történelme és fejlődése szempontjából mind a lónak, mind az itt több mint egy évszázadig működő ménesnek kulcsszerepe volt.

 

 

KAJAK-KENUZÁS

Portré
Lapátépítő - Az utolsó mohikán

(írta: Malárik Attila)

Rákosszentmihályon talán csak a szomszédok tudnak arról, hogy egy virággal teli, szépen ápolt kertben Gere István hajóépítő műhelye áll. Azt már ők sem tudják, hogy István az utolsó olyan mester, aki a sporthajóépítő szakmát még iskolában tanulhatta.

 

Szubjektív
Sík víz és vadvíz határán

(írta: Malárik Attila)

Amikor dr. Egri Kiss Tiborral, Tibi bácsival, a „tirpákturisták” emblematikus alakjával összefutottam Budapesten, kicsit zokon vettem, ahogy az evezős férfiúi önérzetemet piszkálva túrára invitált: „Csak akkor gyere a Hernádra, ha tudsz evezni!” Három nappal később ott voltam a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség szokásos Hernád-túráján.

 

Praktikák
Kajakkal a természetbe! - De milyennel?

(írta: Fábry Béla, Malárik Attila)

A legfontosabb kérdés a hajóvásárlásnál az, hogy mire is akarod használni. Tudjuk, nincsenek tisztán elkülöníthető használati célok. Általában a hajók sem egyfunkciósak. Mindegyiknek van ugyanakkor egy „domináns”, jellegzetes felhasználási területe, amelyre tervezték. Ettől eltérő célra használni akár veszélyes is lehet.

 

 

VITORLÁZÁS

Teendők
Viharos vizeken
(írta: Vobeczky Zoltán István)

Az elmúlt időszakban tulajdonképpen napi szinten szembesültünk azzal, hogy milyen pusztításra képes egy-egy váratlanul lecsapó, elemi erejű vihar. Még akkor is elbizonytalanodik az ember, ha a szárazföldön, felkészülten várja az eseményeket, arról nem is beszélve, amikor a víz közepén, egy hajó fedélzetén kell a megoldásokon gondolkoznia. Ami viszont teljesen független a helyszíntől: ilyen esetekben mindig az emberélet biztonsága vagy mentése a legfontosabb.

 

Szubjektív
Túra határok nélkül

(írta: Vobeczky Zoltán István)

Kellemes tempóban szalad a kerékpár lefelé, a völgy aljába, ahol egykoron határátkelő volt Magyarország és Ausztria között. Ma már csak egy „pont”, de attól még határátkelő, amelyen áthaladni felemelő, különleges és érdekes. Pláne kerékpárral… Az élményért nem kell messzire utazni, hiszen a Fertőrákost Fertőmeggyessel (Mörbisch am See) összekötő útról van szó, amelyen egyszerűen átbicajozhatunk hazánkból az osztrák területekre. A Fertő tó és környéke ugyanakkor önmagában is rengeteg programlehetőséget tartogat számunkra.

 

Népszerű hajók
Háromszor gyorsabb a szélnél

(írta: Vobeczky Zoltán István)
Az ötlet, a tervezés, a gondolkodás és a megvalósítás végeredménye – egy olyan hajó, amely minden képzeletet felülmúl. Egy olyan hajó, amely formavilágával, újításaival, megjelenésével felkavarta az „állóvizet” és új tervezési irányzatokat hívhat életre a vitorlássportban. Egy olyan hajó, amely a magyar elmék zsenialitását bizonyítja, hiszen háromszor gyorsabb a szélnél! A Fifty-Fifty…

 

 

TOVÁBBI CIKKEINK

Toplista

10 kirándulás, amelyet a gyerekek is imádni fognak

(írta: Tóth Judit)

A túrázás igazi családi program, és ma már itthon is egyre több olyan úti cél közül választhatunk, amelyek nemcsak szép tájakkal, de gyerekekre szabott élményekkel és komplex programlehetőségekkel egyaránt várják a kirándulókat. Következzen most egy kis ízelítő az egyre szélesebb hazai kínálatból.

 

Gasztro

Marhaburger zöldséges salsával, countryburgonyával

(Recept: Csigó Zita)

 

Körkép +Mi kerül ezen ennyibe
Hátunkon a házunk – 60 liter feletti túrazsákok
(Írta: Kaposi Zoltán)
Eljött a nagy kaland ideje, amikor nem két napra, hanem egy hétre kell csomagolni. De mibe érdemes? A nagymamát hajtogatás nélkül elnyelő, 60 liter űrtartalom feletti zsákokat vesszük most szemügyre közelebbről.

 

Teljesítmény

Skandináv kaland – A Fjällräven Classic

(írta: Benecz "Paraferee" Ferenc)

A távoli, legendákkal teli vidéken, Lappföldön megszervezett „teljesítménytúra” immáron tizedik éve csalogatja a világ minden tájáról a hosszútávú nomád túrázókat. A jubileumi alkalom keretében nekünk is lehetőségünk volt belekóstolni, milyen is a nagy skandináv kaland.


Zöld
Címerbogár - A havasi cincér
(írta: Nagy Loránd István)
Hazánk állatvilágának e páratlanul impozáns képviselője nemcsak azzal büszkélkedhet, hogy a legnépesebb rovarrend tagja, hanem azzal is, hogy az 1997-ben alapított Duna-Ipoly Nemzeti Park szimbóluma. Nem véletlenül élvez ugyanakkor ternmészetvédelmi oltalmat. Ha megpillantjuk kifejlett példányait, ragadjuk meg fényképezőgépünket, és ne habozzunk exponálni.

 

Geotúra

Ipolytarnóc, a palóc Pompeji

(írta: dr. Elter Tamás)

Ha Szécsénytől északra, a szlovák határ felé autózunk, elénk tárul a festői szépségű nógrádi táj látványa. A szelíd dombvidék mélyén egy évmilliókkal korábbi, trópusi világ kőzetrétegekbe zárt üzenete vár türelmesen arra, hogy megfejtsük a titkait.



Kosárba
 
Vásárlás
  Előfizetés

Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
24
252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...