SZÖVETSÉG A TERMÉSZETJÁRÓ TURISTÁKÉRT

A Magyar Természetbarát Szövetség jelentős átalakulás útjára lépett azzal, hogy májusi közgyűlésén új elnökséget választott, s Magyar Természetjáró Szövetség néven működik tovább. Kérem azokat, akiknek ez a három sor egy ismeretlen világ unalmas híre, mely továbbolvasásra érdektelen, szánjanak rá mégis néhány percet, mert kiderül, ez a világ nem idegen.

2012. augusztus 7.

A Magyar Természetbarát Szövetség jelentős átalakulás útjára lépett azzal, hogy májusi közgyűlésén új elnökséget választott, s Magyar Természetjáró Szövetség néven működik tovább. Kérem azokat, akiknek ez a három sor egy ismeretlen világ unalmas híre, mely továbbolvasásra érdektelen, szánjanak rá mégis néhány percet, mert kiderül, ez a világ nem idegen.

Azok számára, akik nem sokat sejtenek abból, mire is jó egy ilyen szövetség, mindenekelőtt röviden bemutatnám. Kezdem azzal a klisével, amit ilyenkor mindenki elsüt: a fák nem jelzéssel nőnek ki a földből. De ennél sokkal többről van szó. Téry Ödön, Thirring Gusztáv és sok nagy név a múltból, akik a hazai szervezett turistaságot megteremtették, úgy látták jónak, ne csak maguk örömére járják az erdőt, mutassák meg ennek testi, lelki örömét másoknak is. Ezért hozták létre az első turista egyesületeket, melyek lelkes tagjai kijelölték az első turistaútvonalakat, pihenőhelyeket építettek, szervezkedésükkel erőt adtak a mozgalomnak, amely így az államot is bevonta a turistaság ügyének szolgálatába. A természetjárás elismert tevékenység lett, mely egyszerre rekreációs mozgás, közösségépítő közeg, terep-, és honismereti forrás és még sorolhatnánk mindazokat az értékeket, amikkel bír. A mindenkori turista, természetbarát, természetjáró egyesületek, szövetségek ezt a tevékenységet segítették szervező munkájukkal.


Az elmúlt két évtized ezernyi változást hozott a magyar társadalom életébe, amelynek minden területre hatása volt. A rendszerváltást megelőző időben még létező állami nagyvállalatok és a szakszervezeti mozgalom által jól működő szervezett természetjárás új közegbe került. A Magyar Természetbarát Szövetség közgyűlésének eredménye erre a változásra adott reformértékű választ. A Magyar Természetjáró Szövetség feladata ugyanaz, mint az elődöké: szolgálni a természetjáró turistaság ügyét. Ami az újdonság: mindezt a jelen kor társadalmi, gazdasági, technikai közegéhez igazítva.

 

A szövetségnek és az egész szervezett természetjárásnak vannak követendő hagyományai, értékei. Ezek közé tartozik a közösségért való önkéntes munka, amit nem szabad hagyni kiveszni az amúgy profitorientált világunkból. Vannak eredményei, mint a több tízezer kilométernyi turistajelzéssel ellátott útvonal, amit meg kell tudnunk őrizni a következő generációk számára is. Van egy nemzetközi hírnévnek is örvendő Országos Kéktúra útvonalunk, amely szinte kiállt azért, hogy teljesítését presztízzsé tegyük, a legszélesebb körben megismertessük, bevonjuk az útvonal menti településeket a turisztikai vonzerő kihasználásába. Ez az új szövetség egyik nagy projektje.

 

A szervezett turisták mindig is nagy hangsúlyt fektettek túravezetők képzésére, hisz a kezdő túrázókat legjobb szakavatott kezekre bízni, hogy magukat biztonságban tudva, élményekkel gazdagon térjenek haza egy túráról. A szövetség e területen is megcélzott új irányokat. 

 

A szövetség egyik legfontosabb célja, hogy szolgáltatásokat nyújtson a természetjáróknak. Korunk egyik legkeresettebb szolgáltatása az információmegosztás. Ezért szorgalmaztuk, hogy a Turista Magazin a szövetség kiadásában jelenjen meg, s ezért dolgozunk azon, hogy egy informatív webes felülettel is a hatékony kommunikációt szolgáljuk. 

 

A szövetség szoros együttműködésre törekszik az aktív egyesületekkel és bővíteni kívánja tagságát mindazokkal a tenni akaró, ma még szövetségi kereteken kívül dolgozó szervezetekkel, akikkel közös a célunk. Az egyik legfontosabb feladat az erdészetekkel még szorosabb kapcsolat kialakítása, közös feladatok meghatározása.

 

Nem utolsó sorban - és a sornak messze nincs vége - számos olyan szolgáltatást kívánunk bevezetni, ami az egyének számára vonzóvá teszi a szervezett turisták nagy családjához való tartozást, például egy modern turista kártya használatával.

 

Cikkajánló