SZTÉLÉ ÉS LOBOGÓ AVATÁS MOHÁCSON

November végén felavatták a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen a Nemzeti Emlékhelyet jelző sztélét és lobogót.

 

2012. december 8.

November végén felavatták a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen a Nemzeti Emlékhelyet jelző sztélét és lobogót.

 

Boross Péter volt kormányfő, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy az Országgyűlés a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosításával tavaly alkotta meg a történelmi és a nemzeti emlékhelyek fogalmát. Utóbbivá olyan, a nemzet történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszínek válhattak, mint Mohács, amelynek fontosságát elsőként jelöli sztélé, mely Zsigmond Attila képzőművész alkotása. 

 

Kiemelte, bár a mohácsi csatában sokak mellett a magyar vezetők nagy része is elesett, fontos, hogy a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen ne csak bánat, hanem az a bátorság és hősiesség is eszünkbe jusson, amit az itt harcolók tanúsítottak.

 


Az eseményhez kapcsolódóan tablókiállítás nyílt az Emlékhely fogadóépületének legfelső szintjén található kiállítóterében. A fotókkal gazdagon illusztrált kiállítás bemutatja a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság munkája nyomán megújult síremlékeket, nemzeti emlékhelyeket, továbbá áttekintést ad az elmúlt években tartott megemlékezésekről, rendezvényekről. A kiállítást Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese, mint házigazda mondott köszöntő beszédet; a kiállítást Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főtitkára nyitotta meg.

A Mohács melletti síkságon 1526. augusztus 29-én az I. Szulejmán vezette 75-80 ezres oszmán-török had döntő vereséget mért II. Lajos magyar király 25 ezer fős seregére, és hozzájárult az ország későbbi három részre szakadásához. A csata áldozatainak tömegsírjai a nemzeti sírkert részei. Az 1976-ban nyílt emlékhelyen tavaly fogadóépületet emeltek, amely kiállításoknak ad helyet, hozzájárulva a csatával és a török kori Magyarországgal kapcsolatos ismeretek gyarapításához.


forrás: MTI

 

Cikkajánló