Találkoztak az útjelzővezetők

A közelmúltban a fővárosban megrendezett Országos Útjelző Vezetői Találkozó mellett turistajelzés-festő Nyílt Napot is tartott az MTSZ.

Szerző:
termeszetjaro.hu
Fotó:
Malárik Attila
Oláh Tamás
Molnár András József
2014. február 20.

A közelmúltban a fővárosban megrendezett Országos Útjelző Vezetői Találkozó mellett turistajelzés-festő Nyílt Napot is tartott az MTSZ.

A Magyar Természetjáró Szövetség Turistaút Szakbizottsága szervezésében az MTSZ Országos Útjelző Vezetői Találkozót és Turistajelzés-festő Nyílt Napot tartott Budapesten. A találkozóra 108-an jöttek el az ország különböző részeiről.

 

A megjelenteket az MTSZ részéről Malárik Attila műszaki-szakmai vezető köszöntötte. Győri Tamás József az MTSZ igazgatója a természetjárás megújulásáról, az MTSZ szervezeti megújításáról és a Kéktúra projektről szólt. Hangsúlyozta, hogy a jelzésfestés terén egységes rendszer létrehozása szükséges, aminek alapja az, hogy a turistautak jelzéseinek karbantartásáért felelősöket képezzük és nyilvántartsuk, és az egész hálózatra teljes lefedettséget biztosítsunk.

 

A találkozó fontos célja volt a szakmai-stratégiai partnerségek erősítése. A Vidékfejlesztési Minisztérium természetvédelmi szakterületének képviseletében Kiss Gábor beszélt az ökoturizmus, a természetjárás és a természetvédelem kapcsolatáról; a tanösvények létrehozásáról, fenntartásáról, jelzéseiről; Fontosnak tartja, hogy a tanösvények minősége egyenletes legyen és a tanösvények lehetőség szerint interaktív tanulásra nyújtsanak lehetőséget.

 

Az Országos Erdészeti Egyesület képviseletében Ripszám István beszélt az erdészek országos tevékenységéről a természetjárókkal való együttműködési lehetőségekről. Hasznos erdészeti szempontokat mutatott ahhoz, hogy a turistajelzések a megfelelő fákra kerüljenek. A turista- és erdészeti jelzésekről, a természetjárók és az erdészek közötti közös „jelnyelv” megteremtésének szükségességéről. Ehhez az erdészeti jelzésekről ígért tájékoztató anyagot.

 

 

Turistajelzések a Normafánál (fotó:Molnár András József)

 

Az előadások után lehetőség nyílt kérdések feltevésére. A jó témáknak köszönhetően hasznos párbeszéd indult.

 

Nikl István, a Természetjárók Térinformatikai Rendszerének fejlesztésével foglalkozó cég ügyvezető igazgatója bemutatta a TTR tervezését, működését, a rendszer felépítését, kiemelt figyelmet szentelve a jelzésfestők számára a jövőben hasznos eszközként szolgáló okostelefonos „back office” felületnek.
Paár Ferenc, az MTSZ térinformatikai munkatársa a TTR számára történő, a turistautakkal kapcsolatos adatintegrációs munka folyamatát mutatta be.

 

A turistajelzésekkel kapcsolatos jó gyakorlatokról, mint újdonságokról a részvevők a témák között hallhattak. Kipróbáltuk a turistajelzés-párosító játékot, megnéztük a jelzésfestés főbb mozzanatairól készült kisfilmet. Malárik Attila arra biztatta a résztvevőket, hogy az önkéntes munkába vonják be a közösségi szolgálatot teljesíteni akaró középiskolásokat, és ajánlják a jelzésfestést a környezetükben lévő vállalatok társadalmi felelősségvállalás programjait szervező vezetők figyelmébe.

 

Dr. Molnár András József, az MTSZ Turistaút Szakbizottságának vezetője beszámolt az elmúlt év jelzésfestéssel, turistautakkal kapcsolatos fontos változásairól, újdonságairól, beszélt útjelzési módszertani kérdésekről és az útjelző vezetői minősítés rendszeréről. Bemutatta a Turistaút Szakbizottság, valamint a nemrégiben létrehozott munkacsoportok működését, tagjait.

 

 

 A szakbizottság vezetőjének beszámolója (fotó:Oláh Tamás)

 

A technikai szekció után regionális műhelybeszélgetésekre került sor, ahol a jelzésfestők megvitatták a saját területük jelzéskarbantartási beosztását, a regionális koordináció kérdését. A találkozó a csoportban felmerült feladatok, kérdések megbeszélésével zárult.

 

 

Jelzésfestők műhelybeszélgetése (fotó:Oláh Tamás)

 

A találkozón bemutatott új útmutatók (Turista úthálózat és jelzésrendszer, Turistajelzés-festés, Turista útvonalak útjelző táblarendszere, Útjelzések terepi értékelése) az MTSZ holnapján érhetőek el.

 

Az előadások vetített anyagai az alábbi linkekről tölthetitek le:

 

Útjelzővezetők Országos találkozója
Adatintegráció a TTR számára
OEE - Erdészek_a_természetjárásért
Ökoturizmus és természetjárás
Önkéntesek az erdőben

 

 

 

További információk a kapcsolódó szervezetekről

 

 

 

 

Cikkajánló