Tavaszi bringás Tisza-tó-kerülés

A Tisza-tó télen-nyáron egyaránt kiváló célpont a kerékpárral túrázóknak - családdal, barátokkal, párban vagy akár egyedül. Tavaly június után idén februárban is felkerekedtünk egy tókerülő bringatúrára. Egyik alkalommal sem csalódtunk. 

Szerző:
Varga Zsóka
Abelovszky Tamás
Fotó:
Varga Zsóka
Abelovszky Tamás
Tisza-tavi Kerékpáros Centrum
2018. április 22.

A Tisza-tó télen-nyáron egyaránt kiváló célpont a kerékpárral túrázóknak - családdal, barátokkal, párban vagy akár egyedül. Tavaly június után idén februárban is felkerekedtünk egy tókerülő bringatúrára. Egyik alkalommal sem csalódtunk. 

Autóval közelítettük meg a tavat Budapest felől, és Poroszló határában, a híd előtt pattantunk nyeregbe. Ezúttal az óramutató járásával megegyező irányban kerültük meg hazánk második legnagyobb tavát, két olyan praktikus ok miatt, amit mindenkinek tanácsolunk figyelembe venni. Az egyik az, hogy Poroszló és Tiszafüred között a 33-as számú főúton kell haladni - ez az egyetlen olyan szakasza a tókerülő bringás útvonalnak, ahol számottevő forgalomra lehet számítani, főleg nyáron. Mi szerettünk volna hamar túlesni ezen a részen, hogy a maradék hatvan, kerékpárúton és gáton megtett kilométert maradéktalanul kiélvezhessük. A másik ok az éppen uralkodó szélirány volt, úgy számoltunk, hogy Kisköréig szemből fog fújni a szél, majd Poroszlóig, az út második felében, kellemes hátszél segíti a gondtalan tekerést.

 



Tiszafüredre érve az első dolog, ami szembetűnik, a tavaly tavasszal megnyíló Tisza-tavi Kerékpáros Centrum épülete. Számos szolgáltatást élvezhetnek majd a bringások a tervek szerint. Ezek között éppúgy szerepel például pihenő, büfé, mobil kerékpárszerviz, mint sisakkamera kölcsönzése vagy éppen a túrázás közben elfáradt gyermekek (és szüleik) visszaszállítása a kiindulási helyre.

 

 

A fáradt vándor nemcsak itt tud megpihenni, de felkeresheti a Tisza-parti büfék valamelyikét vagy az EuroVelo 11-es (Tisza menti) kerékpárúthoz kapcsolódó Morotva Kerékpáros Pihenőparkot, amely egy kis félszigeten kínál pihenési, bográcsozási és akár strandolási lehetőséget is. Gyerekekkel túrázva érdemes meglátogatni a Kalandsziget élményparkját, ahol kalandpálya, mászófal és íjászat mellett pallókon járva figyelhetik meg a kalandorok a Tisza-tó élővilágát.

 

Autókkal a gáton


A sokszínű vízi élővilágot szervezett kenutúrák során is megismerhetjük. A kiskörei vízlépcső üzembe helyezésével 1973-ban létrehozott mesterséges tó mintegy 200 madárfaj, 50 halfaj és több mint 30 szitakötőfaj élőhelye. A horgászok többek között a dévérkeszeg, a ponty, a süllő vagy a harcsa jelenlétének örülhetnek, míg a madarászok számos itt költő gémfaj mellett megfigyelhetik a vadludak vagy a récék vonulását is - szakemberek szerint az átvonuló madarak közül mintegy 80-100 000 tartózkodik egyszerre a tározón a tavaszi vonulás idején.

 



A vízpartról, vízről visszatérve a kerékpárútra, Tiszafüredet elhagyva, Kiskörén át egészen Poroszlóig a gáton tekerünk, általában jó minőségű burkolaton. Bár a gátra elvileg csak a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság engedélyével hajthatnak fel gépjárművek, mégis lépten-nyomon autókkal kell osztoznunk a keskeny aszfaltcsíkon, így folyamatosan oda kell figyelni a forgalomra. Haladásunkat egyetlen természeti tényező, a szél nehezítheti meg igazán, mivel szintkülönbséggel egyáltalán nem kell számolnunk. Nyáron a napsütés, a tikkasztó meleg is sokat elvehet az egyszeri túrázó erejéből, hiszen az út során gyakorlatilag soha nem haladunk árnyékban.

 

 

Szerencsére minden magára valamit adó kis kikötőben árnyas fák alatt üzemelő büfékben kereshetünk felüdülést - kisebb-nagyobb kikötők pedig körülbelül 5-10 kilométerenként az utunkba esnek. Tiszafüred és Abádszalók között ritkán lehet megpillantani a vízfelületet, a tározó 55%-át beborító növényzet dominál a part mentén, ami kiváló búvóhelyet nyújt az állatoknak, viszont stranddal nem találkozunk ezen a mintegy 25 kilométeres szakaszon.

 

Ideális szálláshely az út felénél


Abádszalókon a Tisza-tó strand kerítéséhez érve nem kell megijedni, a gáton közeledő bringások egy kis kapun át tudnak jutni az akadályon. A legnagyobb Tisza-tavi strandon a két vízi csúszda mellett ki lehet próbálni a vízisít, jet skit, a vízi bobot, de lehet bérelni vízibiciklit és kajakot is. Annak, aki két nap alatt tervezi megkerülni a tavat, itt érdemes szállást keresnie - egyrészt mert körülbelül az út felénél járunk, másrészt mert Abádszalókon a kínálat is megfelelő.

 



Kisköre felé továbbhaladva a tóparton számos madárfigyelő torony található, amelyek akár egy rövid pihenőre is alkalmasak. Tiszafüred után itt hagyjuk el először a gátat, felhajtva a kiskörei duzzasztóműre, de előbb érdemes megnézni a hallépcsőt. Ez a körülbelül másfél kilométer hosszú mesterséges patak biztosítja a folyamatos ökológiai kapcsolatot a Tisza-tó és az olykor 10 méterrel is alacsonyabb vízszintű Tisza folyó között. Az út melletti aknában egy ablakon keresztül bárki megfigyelheti a halak mozgását. Maga a vízerőmű is látogatható előzetes bejelentkezéssel (a nyári időszakban szerdánként 11 órakor pedig akár anélkül is). A duzzasztóműtől 1,5 kilométerre déli irányban található egy másik technikai érdekesség: a kiskörei közös vasúti-közúti híd az utolsó ilyen az országban.

 



Kiskörét a Jászsági-főcsatorna felett elhagyva térünk vissza gátra, ahol rögtön egy strand csábít megállásra. Poroszló felé továbbindulva a túlparthoz képest többet láthatunk a tóból, kevesebb a vízparti nádas. Kisebb-nagyobb kikötőkkel azonban itt is találkozhatunk, ahogy a sarudi strandon is érdemes megállni fürdeni egyet az utolsó tíz kilométer előtt. Utunk végén, Poroszlón, a szabadstrand és a Tisza-tavi Ökocentrum duója versenyez a túrázók figyelméért. Utóbbi interaktívan, játékosan tárja a látogatók elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva a folyót és gazdag élővilágát. Fő attrakciója Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, de élőben is meg lehet csodálni a növény- és állatvilágot: az ökocentrum kikötője a bemutató vízitúrák és a kishajós kirándulások kiindulópontja.

 



Bár sokan úgy gondolják, hogy nem izgalmas egész nap egy gáton kerékpározni, a Tisza-tó körüli bringaútra ez biztosan nem igaz. Akár egy, akár több nap alatt kerüljük meg a tavat, hazánk második legnagyobb vízfelülete tartalmas időtöltést kínál mindenki számára.

 

 

 

Útvonal információk
Az EuroVelo 11-es kerékpárút a norvégiai Nordkapptól indulva észak-déli irányban szeli át Kelet-Európát. Végpontja Athén, a magyarországi szakasz Hollóházától Szegedig vezet keresztül hazánkon, Tokajtól a Tisza mentén. Bár táblázással vagy egyéb kijelöléssel ritkán találkozhatunk, nehéz eltéveszteni az utat, amely a Poroszló és Tiszafüred közötti szakaszt leszámítva szinte végig a gáton vezet. Egyedül Kiskörén belül, a duzzasztómű üzemi területét megkerülve kell az átlagosnál kicsit jobban figyelni a helyes irányra.
 

 

Megközelítés, szállás, étkezés
A Tisza-tó jól megközelíthető az ország bármely részéről akár autóval, akár vonattal. Az M3-as autópályától Poroszló 20, Tiszafüred 30 percnyi autóútra fekszik; mindkét településen találunk parkolóhelyet a járműnek (de akár Kiskörén vagy Abádszalókon is hagyhatjuk az autót). Vonattal a Debrecen-Füzesabony-vasútvonalon szintén Poroszló vagy Tiszafüred lehet a célpont, a mellékvonali romantika kedvelői pedig a Kált és Kápolnát Kisújszállással összekötő vonalat választhatják, Kiskörén leszállva a vonatról. Arra azonban ügyeljünk, hogy a vonatok kapacitása véges, ha nagyobb csoporttal készülünk utazni, azt érdemes előre jelezni a vasútnak. Mind szálláshelyeket, mind étkezési lehetőségeket találunk a tó környékén, télen-nyáron egyaránt. Nyáron természetesen nagyobb a kínálat, ezért szezonon kívül készüljünk kicsit több elemózsiával és frissítővel, mert például a kikötők büféire nem számíthatunk, s csak a településekre betérve juthatunk ételhez-italhoz.
 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. áprilisi számában.

 

A TURISTA MAGAZIN LAPSZÁMAIT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Promenád a Tisza-tavon

Egynapos kaland - biciklivel a Dunakanyarban

Menő és csodaszép, bringázz a Börzsönyben

 

 

 

Cikkajánló