Tedd próbára a tájékozódó képességed Felsőtárkányban!

Elkészült hazánk első állandó tájékozódási futópályája Felsőtárkányon, ahol az izmaid mellett az eszedet is használnod kell.

Szerző:
Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály - BNPI
Fotó:
Novák Richárd
Kozma Attila- BNPI
2014. december 26.

Elkészült hazánk első állandó tájékozódási futópályája Felsőtárkányon, ahol az izmaid mellett az eszedet is használnod kell.

Felsőtárkány népszerű kirándulóközpontjában a szabadidő sportos eltöltésének újabb lehetőségét teremtette meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban, valamint közvetlen környezetében több, a bemutatást, ismeretterjesztést, oktatást, ökoturizmust segítő fejlesztés ért véget ebben az évben. Ennek során elkészült hazánk első állandó tájékozódási futópályája is. Ez egy Skandináviában és Európa nyugati országaiban már elterjedt létesítmény, mely a terepi tájékozódási képességet fejleszti, sportolási lehetőséget teremt, de erdei séta formájában teljesítve a kirándulók számára is izgalmas program.


Bizonyos tekintetben a tájékozódási futás a legősibb sportág. Az ősembernek az élete függött attól, hogy üldözői elől vissza tudott-e menekülni védelmet nyújtó barlanghoz, vagy eltalált-e a számára fontos helyekre. A mai embernek is alapvető fontosságú a tájékozódás: legyen az eligazodás egy ismeretlen városban nyaraláskor, útvonal megtervezése egy hivatalos út alkalmával vagy csak egy bevásárlás a szupermarketben. A tájékozódás mindennapi szükségletünkké, készségünkké vált.


Felsőtárkányban mindenki kipróbálhatja tájékozódási képességeit három különböző nehézségű feladat megoldásával, akár sétálva is. Ez nem csak fizikai, hanem szellemi kihívás is azok számára, akik egy ismeretlen pályán haladnak végig, mely természetes környezetben, erdőben, parkban vezet. A térképen megjelölt ellenőrző pontokat meghatározott sorrendben - a lehető legrövidebb idő alatt - kell megkeresni. Az útvonalat a versenyző a pontok között maga választja meg. A verseny eszközei a tájoló és a térkép. Ez utóbbi speciális jelkulccsal és méretarányban, nagy részletességgel ábrázolja a valóságot.


Háromféle pályát jelöltek ki. A legkönnyebbet - amit akár utcai ruhában, babakocsit tolva is lehet teljesíteni - a Felsőtárkányi-tó körül lévő parkban alakították ki, ehhez egy 1:2000 méretarányú térkép tartozik. A táblákon fehér színnel jelölték a legkönnyebb pályát. A közepes nehézségű feladat (citromsárga színnel jelölve) erdei ösvényeken halad, a legnehezebb pálya (zöld) az utakat leginkább csak keresztezi, ehhez egy 1:5000 méretarányú térkép készült. A legnehezebb (zöld) pályára csak felkészülten, a másik két pálya teljesítése után érdemes vállalkozni.

 

 

Minden pályához saját térkép készült

 

Hogyan lehet teljesíteni a pályákat?

 

Első lépésként szerezd be a megfelelő térképet a Bükki Nemzeti Park Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjában! A térkép tartalmazza a pályák teljesítéséhez szükséges információkat, ábrázolja a rajthelyet (ahonnan elkezdhető a pálya teljesítése), valamint a felkeresendő ellenőrző pontokat, állomásokat, illetve a célt és a beérkezés helyét. A könnyebb és pontosabb teljesítés érdekében a pontmegnevezéseket, azaz az ellenőrző pont helyének pontos leírását (pl. ház, ösvény) is feltüntették a térképen.


Az ellenőrző pontok helyét egy oszlopon lévő, úgynevezett bója jelöli. Egy oldalain átlósan megosztott narancs-fehér jelzésről van szó, amelyen azonosító kód látható. Ez alapján lehet beazonosítani, hogy valóban jó helyen vagyunk-e, és nem egy másik ellenőrző pontnál. A térkép szélén lévő táblázatba fel kell jegyezni a betű-szám kombinációt annak igazolására, hogy valóban jó helyen voltunk, és már jöhet is a következő pont, egészen a célig.


A feladat során folyamatosan térképolvasási, terepazonosítási, útvonal-választási feladatokat kell megoldani. Az egyes pontok között mindenki azt az utat választja, amelyik számára a legmegfelelőbb, amelyet a legjobbnak ítél.


Az ellenőrző pontok kis tábláin látható egy betű-szám mátrix, amiből a rajtnál megadott kombináció szerint kell az első ponton a megfelelő négyzetbe feljegyezni az ott található betűt, számot. A feladat a célba érkezéssel fejeződik be, az ellenőrző kartont a személyes adatokkal és a feljegyzett betű-szám kombinációkkal kitöltve kell a látogatóközpont bejáratánál található ládába bedobni. A sikeres teljesítők közt időközönként értékes ajándékokat, kiadványokat sorsolnak ki.

Cikkajánló