Tejködbe vesző tátrai csúcson

Az első sikeres tátrai csúcstúránk után szeptember elején ismét a Magas-Tátra felé vettük az irányt. Nem mást pipálhattunk ki a listán, mint a 2454 m magas Nagyszalóki-csúcsot. Az időjárás ezúttal nem volt túl kegyes hozzánk: a köd az egész túra alatt sejtelmes fehérbe vont mindent.

Szerző:
Bubcsó Tímea
Fotó:
Bubcsó Tímea
2017. október 10.

Az első sikeres tátrai csúcstúránk után szeptember elején ismét a Magas-Tátra felé vettük az irányt. Nem mást pipálhattunk ki a listán, mint a 2454 m magas Nagyszalóki-csúcsot. Az időjárás ezúttal nem volt túl kegyes hozzánk: a köd az egész túra alatt sejtelmes fehérbe vont mindent.

 

Már Poprádon tudtuk, hogy ezen a túrán valószínűleg nem fogunk leégni, mint az előzőn. Sajnos végig óriási köd volt az úton, szitált az eső, és a csúcson sem láttunk semmit egymáson kívül. Ótátrafüredről siklóval mentünk fel a Tarajkára, és innen kezdtük meg a túránkat. Először a piros jelzést követtük, majd az első elágazásnál a kék jelzésre kanyarodtunk rá, és ezen haladtunk egészen a csúcsig. Az út elején az alacsonyabban fekvő erdős és törpefenyős részeken tejköddel és szitáló esővel kellett megküzdenünk. Nagyjából a Miksa-kilátó után kezdett minimálisan tisztulni a levegő, és engedett az orrunknál tovább látni.

 

 


Gondolom, mondanom sem kell, hogy a kilátó panorámájában nem volt szerencsénk gyönyörködni. Mindössze a nagy fehérséget láttuk magunk előtt, a környező hegyeket pedig mintha valaki leradírozta volna a tájról. Azért összeálltunk egy gyors, spontán csoportképre, és folytattuk tovább az utunkat az egyre ritkuló növényzetben és ködben.

 

 


Mikor elértük a növényzet határát, és úgy éreztem, a kőóriások országában járok, némiképp tisztulni látszott a levegő, és meglibbentette annak a lehetőségét, hogy talán a csúcson a felhőréteg felé emelkedünk, és ha az alattunk elterülő tájat nem is, de valamit azért látni fogunk a környezetünkből. A felhők (vagyis a köd) iszonyatosan gyorsan mozogtak, amit egyik pillanatban látni engedtek a tájból, az pár perc múlva már láthatatlan volt, és fordítva.

 

 


A csúcson sajnos ismét az orrunkig sem láttunk, és tejköd várt minket. Konkrétan annyira nem látszódott semmi, hogy én azt sem érzékeltem, hogy felértünk. Mivel a többiek arról beszéltek, hogy lesz egy előcsúcs is, ezért én teljesen abban a hitben voltam, hogy még csak ott járunk, és megpihentünk. Vissza is utasítottam a pálinkát, mondván, hogy ha én abból most iszok, már biztos nem érek fel a csúcsra... Majd kedvesen felvilágosítottak, hogy ez A csúcs. „Ez a csúcs?” - kérdeztem vissza, és boldogan húztam meg a pálinkásüveget, annyira megörültem, hogy nem kell tovább küzdenem, mert már majdnem kezdtem feladni a harcot. Azt hiszem, valamivel monumentálisabb keresztet képzeltem el ide, ezért nem akartam elhinni, hogy megérkeztünk. Mindenesetre talán még életemben nem esett olyan jól egy kupica pálinka, mint akkor.

 

 


Ismét sikerült bebizonyítanom önmagamnak, hogy nincs lehetetlen, és ha valamit nagyon akar az ember, akkor kitartással el tudja érni, csak hinnie kell önmagában. Többször éreztem azt a túra során, hogy nem biztos, hogy most feljutok, de mindig erőt vettem magamon és folytattam tovább, nem adtam fel. Annak ellenére, hogy az időjárás kicsit kitolt velünk, elégedetten tértem haza a túráról, a tény, hogy sikerült teljesítenem, boldogsággal töltött el.

 


Azóta még egyszer megjártuk a Tátrát, múlt szombaton ugyanis a Zöld-tavi menedékházhoz túráztunk, és ezúttal a csodás idő engedte látni a Nagyszalóki-csúcsot is. Nos, nehezemre esett elhinni, hogy a saját lábamon megmásztam. Olyan óriásinak tűnt, hogy ép ésszel felfoghatatlan volt számomra, hogyan jutottam fel oda. Arról nem is beszélve, hogy talán jobban jártunk, hogy nem láttuk, hol járunk, mert ha látom, mennyi van még hátra, lehet, hogy a felénél feladom.

 

A túra számokban
Időtartama: kb. 7 óra (reggel 8 órától délután 4-ig, pár kisebb pihenővel)
Hossza: kb. 12 km
Szintemelkedés: kb. 1200 m
 
 

Bubcsó Tímea blogját ide kattintva böngészheted.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Videón Szlovákia lombkorona fölött kanyargó turistaútja

Ostrom alá vették a Tátrát a turisták

Grillkolbászt sütögettek a legdurvább tátrai turistaúton

Szlovákiában már a fák fölé is építenek tanösvényt

Cikkajánló