Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. március 20.

Tekergés a Tekeres-völgyben

„Minden fejben dől el” - hangzik gyakran túrázók körében is a közkeletű mondás. Különösen hosszabb távok esetében szokás idézni, és ha nem is szó szerint értendő, de tényleg nagy igazság van benne. Vallom, hogy minden túrára felkészülten kell menni: fizikailag és mentálisan egyaránt. Ez a túra nekem most kivétel volt, sajnos.

 

Három nappal az eddigi leghosszabb túrám után (Iszkiri 100 TT, 108 km) csábítóan vonzott a Tekeres-völgy környékére hirdetett esemény. Ott kell lennem! Az előjelek azonban nem voltak kedvezőek. Társ nélkül kellett indulnom, senki nem tudott vagy akart velem tartani. Kevés időm volt átnézni az útvonalat, ellenőrző pontokat, ami nyilván nem elvárás, de én megszoktam. És hát a legfőbb gond a jobb sarkamon lévő vízhólyag, amit az Iszkirin „sikerült” begyűjteni, a megszokott dupla helyett szimpla zokniban. Épeszű ember ilyenkor otthon marad - a függőségben szenvedők viszont engednek a vonzásnak. Sebtapasz az Achillesen, cérnaszálak a talpamban, és megyek.


Nemesvámos: rengeteg parkoló autó, sorállás a rajtban. Meglepett, mivel afféle lokális, helyi túrára számítottam. Tévedtem. Sokan sokfelől eljöttek, kihasználva a hét közepére eső ünnepnapot. Itt is, mint aztán egész nap, igen profi szervezést és rendezést tapasztaltam. Nagyon gyorsan megkaptam az itinerem és útnak indulhattam. Toronyiránt, merthogy a faluból kivezető út mindjárt egy emelkedőn visz, a víztorony irányába, ami (Likas-domb néven) egyszersmind az első EP is. Ön-ellenőrző pont, amiből sok lesz ma még. Meglepően sok. Mivel egyedül vagyok, sajnálom az itiner miatt leráncigálni a mini futózsákom, és inkább lefotózom. Főleg, hogy tollam sincs, pedig ott volt a kiírásban… hajjaj, ma nem vagyok a topon, na.


Folytatom az utam a borongós, kissé felhős ég alatt. Mezőket kerülgetek, néha túratársakat is. Aztán az úthoz érek, ahol szerencsére nem annak szélén, hanem a mellette haladó kerékpárúton haladhatok tovább. Ennél is jobban örülök annak a mini aluljárónak, ami a forgalmas nyolcas főút alatt visz át. Máris itt van Veszprém!
Járdákon, kis forgalmú szakaszokon jutok előbbre, néhol lépcsőzök is; az épületek egyre patinásabbak. Megyei könyvtár, megyeháza, színház. Aztán az Óváros-tér, nagyon szép, nem győzök fotózni. Városháza és Tűztorony, templomok, várkút és székesegyház. És István király szobra, Gizella királynéval. Igen impozáns, ráadásul pompás kilátóhely is! Visszafordító, balos kanyar, elindulok lefelé, de… várjunk csak, itt nem EP kellett volna, hogy legyen? Itiner elő: de! Elhagytam, remek. Upsz, futás vissza, mérges vagyok magamra, amatőr hiba. Először fordul elő, hogy kihagytam egy pontot. Még szerencse, hogy viszonylag időben (és a közelben) észrevettem. Így is majdnem két kilométer oda-vissza, de üsse kő! Igen szép ez a rész, vigasztalom magam. 

 


Megkapom a pecsétet - némi édességgel egyetemben - és zúgok le a Benedek-hegy felé. Itt a következő EP, most már figyelem a leírást a kis lapon, sőt, zsebre is teszem, legyen csak kézügyben. Íme, az ember! Ezt a feliratot látom - na, ez könnyű, megjegyzem, megyek tovább. Kimegyek a keresztig, fényképezek visszafelé. Nagyon szép! Kanyargó kis utcák jönnek, nézem a telefonomon a tracket, követem a vonalát. Itt nincs turistajelzés, és - a városra való tekintettel - szalagozás sincs, tehát figyelni kell. Jobbról a Szent László-templom, lépcsősor vinne fel. Én lefelé megyek, a viadukt mágikus vonzásában. Hiba! Ott fel kellett volna menni, sóhaj, olvasni kéne a kis itinert. Ami eltűnt. Itt veszem észre, alighanem kiejtettem valahol. Újabb sóhaj, követem a tracket, elmegyek a kis templom mellett. Aztán később megtudom, hogy ez is EP lett volna - amiről persze a track nem tudhatott… 

 


Leérkezek a viadukthoz, ami Veszprém egyik jelképe. Áttérek a túloldalra, leereszkedek a lépcsőn, és közelről, alulról is megcsodálhatom, nem csak a fentről látható panorámát. Leereszkedek, majd elhaladok az állatkert közelében. Lépcsősor jön, hosszan emelkedik, oldalában táblák mutatják be Veszprém lapp testvérvárosát. Nevét is innen kapta: Rovaniemi lépcső. Persze, utólag erről is kiderül, hogy (az egyik évszám) EP lett volna… Felérkezek, apró faépítmény jobbról, leginkább a Kab-hegyi Kinizsi-kilátóra emlékeztet. Érdemes felmenni, remekül vissza tudok tekinteni a városra és az eddig bejárt szakaszra.


Gyerünk, tovább, itt a Gulyadomb! Tetején újabb kilátó, ezt Gizella királynéról nevezték el. Pompás, új építmény, igen érdekes formával. Fémszerkezet, információs tábla taglalja a részleteket. Szerencsémre egy túrázó páros is ezt nézi - igen, EP ismét! Felírom az alkatrészek számát (itt ez a kérdés), és kölcsönkérem az egyik útleírásukat, hadd fotózzam le. Házaspár, végig együtt mennek, tehát nekem is adják. 

 


Így azért könnyebb. Kocogok lefelé, közben böngészem, memorizálom a következő szakaszt. És főként az EP-ket, amiből rengeteg van. Átkelünk a nyolcason ismét: itt sajnos szintben, de sikerül hamar. Füves és fás szakaszok váltják egymást, majd hirtelen holdbéli táj jön. Hatalmas sziklák között visz az út, az egyiket magáról a Sátánról nevezték el. Ördögrágta-kő, hátborzongató kifejezés, és itt is EP van. 

 


Hamar bepótolom az itinerem hiányosságait, és (egy puszta mezőn áthaladva) Csatárra érkezek. Hétvégi házak sora a szabadnapra és a kellemes időre való tekintettel elég sok pihenő, kertészkedő emberrel. Kis kápolnánál jobbra fel, jöhet a Csatár-hegy, tetején újabb panorámával. A Cholnoky-kilátónál is kérdés van: társaktól tollat kunyerálok, és felírom a helyes választ. Zsák marad a padon, itinerrel a zsebemben hamar felfutok, fényképezek. Párás, de szép, ide fel fogok még jönni máskor is, érzem. Lent felkapom a zsákom, és futás lefelé! Remek terep, kiváló kanyarokkal, süt a nap. Leérkezek, milliónyi hóvirág, patakpart, csend és béke. Aztán civilizáció és „emberes” EP: pecsételés, elő az itinerrel! Az itinerrel… Ööö, izé… talán a másik fiókban…? A zsebemben? Sehol?!

 


Vannak ilyen pillanatok, szó se róla - csak ma már kezd sok lenni. A kilátónál, hát persze, amikor nem tettem el, csak a zsebembe! Na, ott eshetett ki. Telefon Edinának, a rendezőnek: rögzítem az utat, meg fotózok is, elfogadod? Persze, ne viccelj, menj csak tovább! Jóleső a bizalom, erőt ad (ami most kell is), így hát folytatom tovább. Itt a márkói völgyhíd, a közvetlen közelében megyünk el, majd fel is kapaszkodunk mellé, egy bányát mellőzünk. 

 


Eléggé beborult, erős a szél is, na és a száguldó autók monoton zaja és látványa se felemelő. Ehhez még három gazdátlan kutya jön, hogy teljes legyen az élmény. Túratársak „árnyékában” lopakodok tovább, és jobb híján futok egy sort, hogy kicsit lerázzam a rossz érzéseket. Felbukkan Bánd, előtte pedig az Esseg-vár romja. Pompás látvány, nagyon magával ragad, alaposan körbejárom. Alatta a békés kis falucska, mögötte a hegyek, amik nekem még hátra vannak. Itt a fordulópont, a túra legnyugatibb pontja. Elindulunk visszafelé, csak persze más úton. Előbb azonban még egy bándi EP: személyzettel és ellátással. Kedves hölgy fogad, rám néz, és nevemen szólít. Ööö, igen, én vagyok… de honnan tetszik ismerni? Az elhagyott itineremet nyomja a kezembe, már le is pecsételve! Döbbenten állok. Mosolyogva magyarázza, hogy megtalálták a túratársak, Márkónál leadták, az ottani pontőrök egyike meg utánam hozta. Meghatottan állok, köszönöm neki, nekik, és arra gondolok, hogy jó helyen vagyok… nemcsak a csodás tájak, nemcsak a szervezés és rendezés miatt. Ez egy ilyen társaság. Egy igazi közösség, ahol a köszönés, a mosoly alap. Ahol a segítő kar, egy sebtapasz vagy egy korty ital a sajátból mind természetes.

 


Megeszek egy szelet zsíros kenyeret valami különleges, finom hagymával, és házi karamellizált bodzaszörpöt iszok hozzá. Mindjárt kisebbnek tűnik ott az a halom, a Cinca-patak túlpartján, az Alinca-völgy mellett. Igen, a Miklós Pál-hegyről van szó, oldalában a közeli, Szentgálról elnevezett lenyűgöző tiszafás. Eléggé meredek kaptatón mentünk fel, de igencsak megérte. A tiszafák a kora tavaszban is zöldek, egészen sajátos hangulatot árasztanak, és remek, kanyargós ösvény vezet közöttük.

 


Felbukkan a kilátó, ma már a negyedik. Nem semmi egy maratoni távon! Ha még hozzáadjuk a természetes kilátópontokat is (ahol nincs szükség efféle építményekre) a lista igen tekintélyes lesz. A panoráma innen is szép, és kiválóan látszik utunk folytatása, a Tüses-völgy és a Várhegy is. Egészen őszi hangulat van itt, sok fán megmaradt a barna lomb. Valamiféle védett, zárt hely lehet ez, ahol a tél sem tudott érvényesülni. Kiváló futóterep, ki is használom. Aztán a lejtő alján egy szép híd a Séd patak felett, ezt le is fényképezem… ejnye. De hiszen ebben a zsebemben volt… Még mindig nincs vége? Visszafordulok, az imént előzött három túratárs érkezik nevetve: kérsz egy fotót? Megkönnyebbülten mosolygok én is. Hát, ma ez van. Tovább megyek-kocogok, igyekszem mindenemre jobban figyelni, és innentől már nem is lesz gond.

 


Márkói völgyhíd, másodszor. Eszek-iszok, de csak módjával. Figyelmeztetnek ugyanis az előttem álló feladatra. Itt tornyosul előttünk-felettünk: a Malom-hegy. Meredek lesz, mondják, de hát jártam már pár igen erős hegyoldalban, hadd jöjjön. Na, a feladat meghaladja a várakozásaimat és a tapasztalataimat is. Felkerül a képzeletbeli dobogó tetejére! Olyan versenyzőket taszít le, mint a Bánya-hegy a zöld jelzésen vagy az Ágasvár a kék háromszögön. Szalagozott, turistajelzés nélküli négyszáz méterén 141 méter emelkedés fogad. Alaposan megmozgat és megizzaszt, mire a tetőre érkezek. Persze, a jutalom most sem marad el: lenyűgöző kilátás fogad. Ráadásul egy siklóernyős pont a szárnyait bontogatja, és sikerül lencsevégre kapnom a levegőbe emelkedését. Egyedi élmény nekem, szárazföldi patkánynak. Alighanem előbb leérkezik, mint én. 

 


Neki is lódulok, megteszem a tőlem telhetőt, jó kis futóterep jön. Hosszú egyenesek, kellemes lejtés, majd egy erős hajtű fordít vissza, sok szalaggal. Ismerős kietlen-bokros mező, igen, közeledünk újra az Ördögrágta kőhöz. Az EP-n házi készítésű sütik: pizzás csiga, kókuszos rolád, piskótarolád. Mindehhez forró tea az üstből. Nem is könnyű tovább menni, de vár a névadó szakasz: hamar bent tekergek a Tekeres-völgyben. Igen látványos, hangulatos, valamelyest a Gaja-szurdokra emlékeztet. Óriási sziklák, kanyargó ösvény, pihenők és esőház. Közönség is dukál mindehhez: jó néhány családdal, kisgyerekkel kirándulóval találkozok. Jó érzés látni a piciket, ahogy kipirultan rohangálnak, élvezik a friss levegőt és a mozgás szabadságát. Utam kanyarog tovább, újabb kódot fotózok le, majd kiérkezek, nyílt mezők közé. A távolban civilizáció bukkan fel, és tudom, hogy az már a mai túra vége: Nemesvámos.

 


Amilyen szépen kitartott egész nap a sérült, vízhólyagos talpam, most úgy adja meg magát, szinte pár méteren. Előbb ég, majd sajog, végül fáj. Kitartás, két kilométer, biztatom magam. Átvágok az úton, próbálok gondosan figyelni a lépteimre, terhet könnyíteni. Aszfalt jön, nemszeretem fajta, de hát a befutó már csak ilyen, mindig. Bicegek a házak között, a betervezett hat kilométeres vámosi sétát lélekben elengedem. Ezzel a lábbal nem, örülök, hogy ennyit is kibírt. Mert aztán végül kibírja, szegény, célba érkezek, sorállás, sokan vagyunk. De az érkeztetés is igen gyorsan megy. Kezembe nyomják az egyedi kitűzőt és az emléklapot, kézfogás, gratuláció. Na, látom, meglett az itinered, örülök! Hát én is. Meg hogy meglett ez az egész. Mert igen szép túra volt, szuper vonalvezetéssel, jó rendezéssel - még a sok-sok csetlés-botlással, hibával együtt is. Minden jó, ha jó a vége.

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább