MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Teljesítménytúra a legváltozatosabb 30 kilométeren

Tájegységek és világok találkozása. Sík vidék és alig hullámzó dombok. Egy nagy víztározó, majd erdei magaslat és mély szurdokban kanyargó patak. Kapaszkodás sziklás emelkedőn vagy lépcsősorokon, ereszkedések fák vagy hétvégi házak között. Harminc kilométerbe ez mind beleférhet.

Kincsesbánya bizony messze esik a nyugati végektől, de több minden is ide vonzott erre a napra. Egyrészt az ismeretlen túra, másrészt a már bejárt és nagyon kedvelt Gaja-szurdok és környéke. Harmadrészt pedig – mi tagadás – a megszerezhető pecsétek: IVV-túra, és egyben évnyitó alkalom mind az Észak-Dunántúli Kupa, mind pedig a Cartographia Kupa idei sorozatában. Még így is necces lett volna a dolog, ha nem tart velem a két lány, Réka és Ildi, de szerencsére őket is érdekelte az esemény, így hát hárman gurultunk az általános iskola utcájába.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Na, itt már láttuk is, hogy baj lesz. Hat-hét polgárőrön jutottunk keresztül, mire leparkolhattunk, jó nagy tömeg volt. Persze ugyanez bent is, azzal a különbséggel, hogy a sorok alig mozdultak, így hát majdnem háromnegyed óránkba tellett, mire útra kelhettünk.


Tömött sorok, vegyes, de többnyire lassú tempó, négyesével egymás mellett, újra meg újra. Próbálok udvariasan helyet kérni, de így is előfordul, hogy a bozótot ajánlják. Sok-sok szenior korú túrázó: őszinte tiszteletem nekik, hogy télben, hidegben, ködben is itt vannak. Mert az időjárásról a legjobb, ami elmondható, hogy nem esik. A reggeli pár perces napsütés után újra visszatér a köd, és ki is tart egész nap. Szóval, újabb és újabb csoportokon kelünk át, jutunk túl, Réka békésen elvegyül valahol mögöttünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Mi Ildivel szeretnénk jobb tempót tolni. Mindketten a következő hetekben ránk váró túrákra gondolunk, amire jó lenne rákészülni, edzeni kicsit. Így hát a tempó vegyes, vagy be-beragadunk, vagy jókat futunk. Közben erdők, kisebb dombok, nagyobb irányváltások. Előbb a Szeg-, majd a Vontató-hegy marad el, közben elmegyünk egy meddőhányó mellett, metszünk egy műutat. A piros jelzés mindvégig teljesen jó, de ezen felül sűrű, igen korrekt szalagozás is kísér mindenfelé.


Megközelítjük a víztározót, de egyelőre csak a sűrű fák között bujkál. Betérünk a Gyermeküdülő (alighanem szebb napokat is látott) épületébe, ahol a pecsét mellé egy finom banán is dukál. Aztán folytatjuk a nagyjából északnyugati irányt, immáron valamelyest megfogyatkozva. A tízesek a visszatérő ágon a cél felé tartanak már. Nagyjából a víztükör közelében vagyunk, de látni most sem lehet túl sokat belőle. Igaz, gyümölcsösök, kerti lakok között haladunk. Ezt a részt Gányásnak hívják, aminek a végén műút fogad. Rá is térünk, és ezen haladunk, több mint két kilométert sajnos. A letérés egy parkolónál esedékes, ahol aztán betonúton folytatjuk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Szerencsére itt legalább szint is akad, megtörve a monotonitást. És már erdők, fák között haladunk. Emelkedünk, kanyargunk a szalagozott szerpentinen. Mígnem aztán megérkezünk a Zseri vadászházhoz: kedves, barátságos környék. A pontőrök is azok: bélyegeznek, és finom gyümölcslét nyomnak a kezembe, ami igazán jól esik. Jártam már ezen a helyen, a júliusi Bodajk városnapi túrán, és kellemes dolog visszaidézni az akkori emlékeket. Aztán jöhet az ereszkedés a kék négyzet jelzésen. Pazar ösvényen, vadregényes völgyben kanyargunk, szaladunk lefelé. A lejtő szöge ugyanis szinte megkívánja a dinamikát, és amúgy is hasznos egy kis változatos mozgás.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kitárul a panoráma: előttünk a gyönyörű Pisztrángos-tó, ahol a nagyszerű látványon kívül az OKT is fogad. Balra térünk, és innen most sokáig a kéken haladunk. Sok túratársat érünk itt utol, köztük több ismerőst is köszönthetünk. Így haladunk a festői Gaja-patak egyik, majd másik partján. Még nem láttam ilyen tiszta vízűnek, és a sodrása is elég tempós. A mi haladásunk bezzeg nem. Hosszú, lassú szakasz jön innen, pedig a terep és az ösvény kifogástalan. A tempóvesztés „bűnöse” az említett patak, meg persze a környéke, ahol szerintem lehetetlen gyorsan haladni. Különösen igaz ez, ha még fényképező alkalmatosság is akad. Persze ezt látom a sok túratárs esetében is, meg-megállnak, fotóznak, gyönyörködnek.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hatványozottan igaz ez az Ádám-Éva fa környékén, ahol az új híd feszül át a patakon. Józsi bácsi és Norbi is felbukkannak, több szakaszon is együtt folytatjuk. De aztán hol mi, hol ők állnak meg, lassulnak le. Nézelődünk, álmélkodunk. A csobogó patak, a szélébe kapaszkodó fák kígyózó-markoló gyökereikkel, a hatalmas sziklák, a vöröslő avarszőnyeg. Kidőlt fákon, köveken és sziklákon bukdácsolnak át az apró hullámok, és ez a varázs kitart egészen a Varjúvárig. Ott jobbos visszafordító, ami egy kellemes sziklás emelkedővel visz fel a Bükkös-tetőre, hogy kicsit vissza is tekinthessünk. Sajnos, tényleg csak kicsit, pedig pompás panoráma nyújtózkodik alant, de ez most szemérmesen megbúvik a köd paplanja alatt.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kis hullámzás és sok kanyargás: szalag, kék kereszt, majd kék háromszög. Jön a kilátó, ahová ereszkedni kell. Harmadszorra jutok ide, már nem hökkent meg. Most persze a kilátás sem, itt is csak a végtelen vattacukor, minden irányba. Kódot írunk tehát, és visszafordulás. Visszatérünk a Kékre, kijutunk a kapun is, és leereszkedünk a sípálya mentén. Itt megint erősen sajnálkozok a kilátás miatt, ami nincs. Pedig milyen pazar lenne a szemközti Vértes. És Csókakő vára, meg az alant elterülő városka, amit – ha nem is látunk teljes terjedelmében – megcélzunk, és leereszkedünk. Üggyel-bajjal, mi tagadás, merthogy a talaj sok-sok cipőnyomot látott ma már, és ehhez mérten csúszós, saras. Nem minden veszélytől mentesen, de sikeresen beérkezünk Bodajk házai közé.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Szalagok előttünk, követjük (szinte vakon), de egyszer csak feltűnik, hogy nem is a Kéken vagyunk. A szalagok ott vannak továbbra is – akkor viszont minden rendben. Ki is visznek szépen a fő utcára, és máris betoppanunk a Gaja vendéglőbe. Pecsételés után felhasználjuk a rajtban kapott bónokat, két-két deci forralt borra pont elég. Egy szendvicset is bevállalok, elvégre tíz perc múlva dél. Aztán piros kereszt, és fel a Kálváriára. Szuszogva érkezünk a tetőre, de a jutalom persze itt is felemás: a városkára és a stációkra kellemes visszatekinteni, de a Vértes most is hiányzik. Hát majd talán legközelebb. Újabb indok a júliusi ismétlésre. Zúgás le, rátérünk a pirosra, Kesellő és a szoborpark, most másik irányból.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán betérünk az erdőbe, ahol sárra számítok. Bár tévedtem volna… de nem. Elég komisz környék, itt még nyáron is jutott belőle, emlékeztem. Óvatoskodva ereszkedünk az Alba Regia-forráshoz, szerencsére gond és esés nélkül. Kódot jegyzünk fel, de a csobogó vízből most nem töltünk. Pár fotó, és indulás tovább, majd hamarosan fel. A kék kereszten ugyanis 100-150 méterrel később újra az Ádám–Éva-fa jönne. Így viszont megcélozzuk a Vasutas-pihenőt, ahová kellemes lépcsősor visz fel, kellemes pulzust előidézve. Egy kis sziklaorom felkelti érdeklődésemet, és lám, érdemes volt megtenni pár lépést a kedvéért: kitűnő rálátást biztosít lefelé, ahol pár órával korábban már jártunk. Hozzá a patak csobogása társul, így egy újabb maradandó élménnyel lehettünk gazdagabbak. Aztán a pad, és onnan remek kilátás a ködre. Mehetünk hát tovább, ereszkedés majd újabb emelkedés, hullámzás és kanyargás. Öreg-hegy, újra OKT, a tábláknál jobbra, elköszönünk a pirostól. Zúgás le. Remek a lejtésszög és az út is. Kellemes futásokkal érkezünk le a hétvégi házak, szőlők és gyümölcsösök közé.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A mezőny újra besűrűsödik, utolértük a húszasokat. Beérkeztünk Fehérvárcsurgóra, de inkább a víztükröt, mint a községet közelítjük. Megyünk egy ideig a töltésen, a víztározóra kiváló a rálátás, közben túratársakkal beszélgetünk. Aztán beton- és aszfaltút, majd át a hídon, és újabb, alaposan kijárt, saras ösvények. Leereszkedünk a parkon át a Károlyi-kastélyhoz, pompás a rálátás az impozáns épületegyüttesre így, ebből az irányból. Hangyaboly-nyüzsgés: az érkező és a már visszafelé igyekvők bájos összevisszasága első látásra kaotikusnak tűnhet. Utolsó EP, müzliszelettel és egy remek lehetőséggel: ingyenes belépő és tárlatvezetés a mai napon minden túrázó részére. Mi sajnálattal kihagyjuk, mert messze még az otthon, és mindhárman sietünk haza.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Visszaforduló nekünk is, aztán máris itt a tó jobb alsó sarka. Megint kis házikók, kanyargás, aszfalt. Kis kaptatón fel, de a sok előttünk haladó miatt a tempó megint erősen lelassul. Majd ereszkedés, elköszönés a víztározótól és aszfalt. Lejtése megint futásra sarkall, beérjük az előbbi találkozósokat, toljuk tovább a tempót. Aztán jobbra be az erdős részre, de itt már tudom, hogy hamarosan jön a falu.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Így is van, felbukkannak az első kincsesbányai házak, és igen hamar az iskola is. Most nincs tömeg, de a szűk aula még így is képes sorokat létrehozni. Aztán kedves fogadtatás, kitűző és emléklap, kézfogás és gratuláció. Pecsét ide, pecsét oda és még amoda is, és betérünk a szűk folyosóra. Kedves hölgyek, finom zsíros kenyér, forró tea és különleges, ízletes hagyma: vegeta és olíva szelídítette meg. Igazán jól fog esni rá a pompás süti és kávé Várpalotán, a Fehér-Vár-Palota TT-n megismert cukrászdában.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (1):
hobo-bobo 2018.01.30. 20:40
Jó kis beszámoló lett ez is!
Azt tudtad hogy az országos kék jelzés egy időben a kálvária felé ment, majd az Alba-Regia-forrás érintésével ért le a Gaja-völgybe? Régi kék jelek itt-ott fellelhetőek még a fákon, és egy a kálvária lépcsőjén is van ha még nem festették le.

Sőt, volt olyan is hogy a Gaja-völgyből a Zseriszállás (vadászház)-Isztimér nyomvonalat követte a kék, de ez már igen régen, valamikor a '60-as években volt.

Nézegettem én is ezt a túrát egyébként, de aztán az Óbükkbe mentem végül. :-)

Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. május
Rajki Róbert:
Harmatos hajnal
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...